Darksiders III – Az új játékmenet videó bemutatja a puzzle-ök működését [VIDEO]

Újabb 6 percen át csodálhatjuk meg mozgásban a Darksiders III-mat, ezúttal a puzzle-ökön van a fókusz.

A Darksiders III körül elég komolyan beindult a marketinggépezet, ami nem is csoda, hiszen már csak hónapok választanak el minket a megjelenéstől. Az IGN saját gyártású sorozatának, az IGN Firstnek hála most egy újabb játékmenet videóval gazdagodtunk, mely a különböző logikai feladványokra fókuszál.

A szériának a felfedezős és platformer szakaszok, illetve a dinamikus akciórészek mellett mindig is központi elemét képezték a különböző környezeti logikai feladványok. Az új, fejlesztői kommentárral megtoldott játékvideóban a harmadik rész néhány puzzle-jéből láthatunk részleteket. A fejlesztők elmagyarázzák, hogy milyen kihívásokkal szembenézni egy videójátékos puzzle megalkotásakor, illetve hogy a mostani puzzle-ök miben fejlődtek a régi részekben látottakhoz képest.

A Darksiders III PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra fog megjelenni november 27-én.

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu