PlayStation-trónra került a God of War!

A tegnapi 131 millió dolláros megjelenés utáni első havi digitális pénzforgalom után egy újabb adat derült ki a Sony Interactive Entertainment Santa Monica játékáról, amivel megérdemelten a trónra ülhet.

Eddig is tudtuk, hogy a PlayStation 4-exkluzív címek közül a leggyorsabban a God of War fogyott. Nos, Mat Piscatella, az amerikai NPD csoport elemzője ezt mondta az IGN-nek: „Jelenleg a God of Wart az eddigi nyolcadik legjobban fogyó játéknak jósolom az amerikai piacon, de ha még néhány hónapon keresztül így teljesít, akkor meg kell emelnem az elvárásaimat.”

Ez még semmi: Piscatella hozzátette, hogy nem csak a PlayStation 4-es címek között lett uralkodó Kratos és Atreus, hanem a PlayStation TELJES, közel huszonhárom éves történelme során is! Nem vicc: a God of War az eddigi legjobban fogyó PlayStation-exkluzív lett! Ezzel a 2013-as PlayStation 3-as The Last of Us elveszítette ezt a pozíciót. (A folytatással még visszaszerezheti…)

Mivel a játékipar egyre inkább mainstream lesz, mi nem tartjuk kizártnak, hogy a szeptember 7-én megjelenő Spider-Man az Insomniac Gamestől trónfosztó lesz…

Forrás: DualShockers

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu