TESZT – Bár nem éppen kiemelkedő alkotás lett az Anamorphine, egy valamit azért szerintem mégis sikerült elérnie: eltért a trendektől és egy olyan témát boncolgatott, amivel felhívta a figyelmet, és így megvan az esélye arra, hogy a talán „túlzottan művészies” megközelítése ellenére is a fejünkben ragadjon hosszabb távra is.

A játék nem a szavakkal erősít, hanem az érzésekkel és azok kifejezésével. Szinte nullához konvergál a beszéd, így abból nem fogjuk megérteni, mi történik (vagy még inkább TÖRTÉNT). Ilyesmit kb. egy éve láttam utoljára az Ovosonico-tól a Last Day of June-ban, bár abban több JÁTÉKMENET volt az Artifact 5 munkásságának eredményéhez képest. (Emiatt is kapott az anno nagyobb pontszámot.)

Ész

Az Anamorphine erősen véletlenszerű váltásokkal rendelkezik a jelenetek között. Ez egyeseknél valószínűleg gyorsan a játék uninstallálása felé vezérli a gondolatmenetet, másoknál pedig csak erősen zavaró lehet. Pedig ne legyen az: a játékban a fotósként dolgozó Tyler és Elena története elevenedik meg, mégpedig az emberi emlékezet után szabadon, szokatlan módon. Elena, a csellós balesetet szenved, és ekörül játszódik durván az Anamorphine kétharmada. Lehet, hogy ez spoiler, de nekem konkrétan másfél óra volt végigjátszanom (?), és a baleset kb. fél óra tájékán következik be.

Az Anamorphine ott tér le a kitaposott útról, hogy a két karakter mentális betegségekkel küzd. Elena gyorsan depressziós lesz, ugyanis nem lesz képes csellózni az arctalan karaktereknek, amik inkább manökenek (hiszen egyesek nem csak arccal, hanem konkrétan ÖLTÖZÉKKEL sem rendelkeznek – itt spóroltak a fejlesztők szerintem a textúrákkal), Tyler pedig a poszt-traumatikus tagadás fázisától szenved.

Az amúgy szerintem igencsak szívszorongató történet két befejezéssel rendelkezik, ami miatt javaslok is egy újrajátszást. Az egyikben nem tudjuk a feleségünket visszahozni a sötét kitaszítottságból, és mi is alámerülünk a szuicid hajlam felé kanyarodó gondolatoknak, a másikban pedig ugyanolyan napos véget ér a történet, ahogyan az kezdődött. A befejezés eléggé váratlanul fog bekövetkezni, amit csak a stáblistából fogunk észrevenni… Amúgy igencsak érdemes Elena hajszínét figyelni, mivel ez fejezi ki, hogy miképp is érez: ha boldog, akkor élénk, üde színű, ha pedig maga alatt van, akkor azt is látni fogjuk. Többször lesz a fehér gyakori motívum.

…

Az eddigi legmotiválatlanabb lead mögött viszont van magyarázat is. No kérem, az Anamorphine technikailag zuhan el egy hetestől. Igen, rövid a cucc, de JÓ, ezért is adtam VOLNA rá, ám az a baj, hogy elképesztően SOKAT fogjuk látni a töltőképernyőt, ami, és itt most egyáltalán nem viccelek, LEHET MÁSFÉL PERC IS… és mindezt úgy hozta össze az Anamorphine, hogy jó fél évet el lett halasztva, ugyanis bugos volt a PlayStation 4-es változat! Ehhhh… PlayStation 4 Pro-n sem sokkal jobb a helyzet. Ott is befigyelhet egy jó 65-70 másodperces töltőképernyő. Ehhez vegyük hozzá az emlékek közötti váltást, amivel egyrészt a látvány csorbul valamelyest, másrészt a frame rate is zuhan.

Ilyen technikai kivitelezést őszintén szólva jó ideje nem láttam. (Ja, és itt nem negatívumként hozom fel azt, hogy kizárólag az analóg karokkal kell csak foglalkozni. Semmi mással – emiatt is vagyok közel ahhoz, hogy filmnek nevezzem az Anamorphine-t…) Legalább hangokban remekel, ami fontos is, hiszen a beszéd helyett a hangeffektekre kell támaszkodni. Ha itt is komoly technikai malőrök lettek volna, az év egyik oltári nagy bukása lenne az Artifact 5 játéka!

Kiút

A játék 20 dollárba kerül. Ennyit nem biztos, hogy JELENLEGI ÁLLAPOTÁBAN megér. Persze, PlayStation VR-ra is jönni fog a későbbiekben, de nekem azért még lenne egy kérdésem: miként fog ez hatni azokra, akik tényleg depresszióban szenvednek? Nem biztos, hogy a kivitelezés a legjobb lett, holott a téma igenis figyelmet érdemel. Ezért is adok egy hatost az Anamorphine-ra, ugyanis rövid, de egyedi. Hibái ellenére is egy meglepő eredményt hozott a késés után az Artifact 5, igaz, ennél lehetett volna jobb is. Egyszer talán át kell élni, de szerintem a Sony egyszer tuti hozzánk vágja PlayStation Plusban. Talán egy YouTube videót ajánlok, kb. tíz percig érdemes nézni, aztán szavazzunk a pénztárcánkkal. Hopp, elfogyott az ásványvizem és átütöttem a karakterszámot, úgyhogy performance end.

-V-

Kiadó: Artifact 5

Fejlesztő: Artifact 5

Stílus: mentális betegség

Megjelenés: 2018. július 31.