Margot Robbie játssza Sharon Tate-et Tarantino új filmjében, megjött az első fotó

MOZI HÍREK – Quentin Tarantino jelenleg is forgatja a Once Upon a Time in Hollywood című filmjét, mellyel kapcsolatban most új részletek érkeztek, illetve egy új kép is.

Margot Robbie fogja játszani azt a Sharon State-et a filmben, akit 1969-ben (ekkor játszódik a történet is) brutálisan meggyilkoltak. Sharon State színésznő volt és a híres rendező, Roman Polanski felesége, a hölgyet pedig augusztus 8-án gyilkolták meg hidegvérrel,  amikor a vendégeit szórakoztatta éppen – a vendégeit is mind megölték, az elkövetők mindenkit halálra késeltek.

Ami a legtragikusabb talán az egészben, hogy Tate mindössze két hétre volt a szüléstől – a hír annak idején megrázta az egész világot. Erre a gyilkosságként szoktak úgy hivatkozni, hogy a Manson Család gyilkosság.

A filmet augusztus 9-én fogják bemutatni, egy nappal a halál 50 éves évfordulója után. Debra Tate, Sharon nővére mindig is próbálta megvédenei a halott testvére jogait és emlékét, épp ezért eléggé kritikus volt bármivel kapcsolatosan, aminek a nővéréhez volt köze. Először meglehetősen ellenezte a filmet is, de miután Tarantinonak sikerült beszélnie vele, azóta sokkal pozitívabban áll a dologhoz, és elmondása szerint komoly reményeket fűz a filmhez.

Tarantino egyébként igyekezett leszögezni, hogy a pletykákkal ellentétben ez a film nem konkrétan a Manson Család gyilkosságokról fog szólni, viszont ez egy a filmen átvonuló téma lesz.

A Margot Robbie-ról készült fotó alant látható.

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu