A Sony „PS4 Pro 500 Million Limited Edition” néven, átlátszó, speciális konzolt ad ki [VIDEO]

A japán cég a limitált számú különleges konzol kiadásával az 1994-ben, a legelső PlayStation óta megjelent összes PS konzol félmilliós eladását ünnepli.

Egész konkrétan 523 millió konzolt adott el a felkelő nap országában alapított cég 1994 óta a PlayStation 1, PlayStation 2, PlayStation Pro, PlayStation Vita, PlayStation 3 és PlayStation 4 konzolokból (illetve ezek különböző verzióiból). Ennek megünneplésére dobják piacra augusztus 24-én a speciális kiadású, átlátszó konzolt.

A konzol, mely jelenleg a Sony PlayStation legerősebb verziója, a szokásos paraméterek mellett 2TB-s meghajtót tartalmaz és sötétkék, átlátszó designja lesz. A csomag emellett tartalmazni fog egy számozott bronzplakettet, egy talpat, illetve egy hozzá illő DS4 kontrollert és egy PlayStation kamerát.

A gép az USA-ban 499 dollárt kóstál majd, Európában pedig 499 eurót kell érte kipengetni. (Igen, az USA az ár tekintetében ezúttal is előnyben van, ha az átváltási rátát nézzük.)  A magyar ár egyelőre nem ismert, mint ahogy az sem, hogy egyáltalán hivatalosan forgalmazzák-e nálunk ezt a mindössze 50.000-es darabszámban megjelenő konzolt.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu