Több Diablo projekten is dolgozik a Blizzard! [VIDEO]

Edidg is gyanítottuk, hogy a Blizzard a Diablo franchise-ot nem hanyagolja el, és ezt meg is erősítették.

A Blizzard az elmúlt évek alatt rengeteg megjelenés utáni tartalommal bővítette a Diablo III-mat, az akció-RPG széria pedig ismét a hírek középpontjában áll, ugyanis új projektek várhatóak vele kapcsolatosan.

Az Overwatch és a World of Warcraft fejlesztését is végző csapat a hivatalos Facebook oldalukon jelentette be, hogy a több a Diablo világával kapcsolatos projekten is dolgozni, melyek a közeljövőben esedékesek, viszont arról már nem beszéltek, hogy mik is lesznek ezek pontosan. Viszont azt egyértelművé akarták tenni, hogy év végéig bezárólag hallani fogunk ezekről további információkat.

Nyilván felmerül a kérdés, hogy mik lehetnek ezek. Tekintve, hogy a Diablo III PC-n hat éve debütált, teljesen elképzelhető, hogy az egyik bejelentenivaló projekt egy tényleges folytatás, azaz Diablo IV. Emellett viszont ugyanúgy el tudunk képzelni egy Diablo III Switch-es átiratot, hiszen maga a Blizzard már számtalanszor célozgatott erre.

A lenti videó, aminek a címe „A Diablo jövője”, Brandy Camelt, a Blizzard közösségi menedzserét rakta a kamera elé. Már a cím is biztató, de amiről Camel beszél, az még inkább annak tekinthető: a Diablo III: Reaper of Souls 14. szezonja az első tematikus „évad” lett, de ez csak felvezeti a lényeget:

„[…] Szeretnénk tudatni veletek, hogy a kovácstűzhelyek forrón izzanak a Blizzardban, és több Diablo projekt is készülőfélben van. Némelyik több időt fog a többihez képest igényelni, de… talán van néhány olyan dolgunk, amit idén megmutathatunk nektek.

Reméljük, velünk tartotok, miközben életre keltjük ezeket a Diablo-élményeket. Egyikük sem valósulhatna meg anélkül a támogatás nélkül, amit ti húsz éven keresztül nyújtottatok számunkra. Akár egy veterán vagy, akár a Diablo III során csatlakoztál, köszönjük. A Diablo mindig is a Blizzard személyazonosságának része volt, és az is marad – mi alig várjuk a jövőt,” mondja Camel.

Szerintünk az idei BlizzConon biztosan mondani fognak egy-két dolgot egy Diablo-projektről, ami talán a Diablo IV bejelentését is takarhatja. A BlizzCon amúgy idén november 2-án és 3-án kerül megrendezésre. Addig még van idő…

Forrás: Gematsu, 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu