Kiderült az Insurgency: Sandstorm megjelenési dátuma, itt a béta

A taktikai FPS hamarosan megjelenik, ebből kifolyólag akár már most bétázhatunk is.

A Focus Home Interactive a mai nap bejelentette, hogy csapatalapú taktikai FPS-e, az Insurgency: Sandstorm szeptember 18-án fog megjelenni. Ezt megelőzőleg viszont két előrendelői béta is le fog zajlani, az első pedig már most elérhető.

Az első előrendelői béta három pályát, rengeteg fegyvert és többszáz loadoutot tartalmaz, méghozzá mindegyik tervezett játékmóddal és a járműves harccal. A béta hétvégén elérhető, 13-án pedig már vége is lesz. A második bétára viszont nem kell sokat várni, ugyanis ez még szintén augusztusban kezdetét veszi (30-án), és egészen a megjelenés napjáig menni fog. Ez a béta pedig már mind a hat pályát tartalmazni fogja, ami benne lesz a teljes játékban.

Ahogy a név is jelzi, a bétához való hozzáféréshez elő kell rendelni a játékot. Jelenleg egyébként megjelenés előtti akció van, a játék 27 eurós áron szerezhető be jelenleg. Az eredeti Insurgency tulajdonosai pedig 10% további kedvezményt kapnak, ami egészen az év végéig tart.

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu