TESZT – Vajon másodjára is ugyanolyan felpezsdítő élmény egy luchador bőrébe bújni, vagy a folytatás csupán izzadságszagúnak hat a már klasszikusnak titulálható elődhöz képest?

Nos, a válasz valahol a kettő között van. A Guacamelee első része egyértelműen az egyik kedvenc metroidvania/2D játékom a Hollow Knighttal együtt. Annak idején minden DLC-vel 100%-ra vittem végig, minden trófeát megszerezve, annyira, de annyira szerettem. S bár a Guacamelee 2 is tud nagyon szórakoztató, élvezetes, illetve addiktív lenni, összességében véve sajnos inkább egy hátralépésnek könyvelhető el a nagyszerű elődhöz képest. Arról nem is beszélve, hogy az első rész problémáit és hiányosságait sem sikerült kijavítania 5 év alatt, amelyek ennyi idő távlatából eléggé szemet szúróvá váltak. Jöjjön hát a jó, a rossz, és a csúf Guacamelee 2 módra.

A jó

Az új adalékok gyakorlatilag mindegyike érdemi kihatással van a játékmenetre és jól illeszkednek a játékba. Az olyan képességek, mint pl. a Pollo Shot, vagy az Eagle Hook segítenek abban, hogy a játék továbbra is friss tudjon maradni hosszabb idő eltelte után is. A sorozat számára új skill-rendszer implementálása is legalább ennyire jó ötlet volt, hiszen a különböző skillek sikeresen hozzáadnak egy újabb réteget a játék harcrendszerének mélységéhez.

Nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy milyen jól kezelte a játék az elrejtett tartalmait, milyen kreatívak voltak az Easter Eggek, illetve hogy sokszor mennyire önreflektív tudott a játék lenni. Emellett tetszett, mennyire okosan és kreatívan tudta a Guacamelee 2 kritizálni a modern videojátékos szokásokat, illetve hogyan döntötte le néha azt a bizonyos negyedik falat. Összességében véve rengeteg elrejtett apróság van a játékban, melyek felfedezésre várnak. Ami pedig a dialógusokat illeti, többnyire elég viccesre sikerültek.

Most viszont rátérnék a játékmenetre. Nagyon jól tudtam szórakozni, amikor a játék működött. Amikor a nehézség pont megfelelő volt – a harcos és a platformszekciókat is beleértve – amikor folyamatosan és egyenletesen tudtam előrehaladni. Ezekben a pillanatokban a Guacamelee 2 igazán kitűnt és nagyon közel állt az első rész magas színvonalához.

Azt még szintén megemlíteném, hogy az audiovizuális dizájn az elődhöz hasonlóan itt is ütős lett. A különböző helyszínek egymástól eléggé eltérőek, a soundtrack pedig segít egy magasabb szintre emelni a különleges hangulatot.

Végül, de nem utolsó sorban kiemelendő pozitívum, hogy a játék 100%-ra való teljesítése cirka 14 órát vett igénybe Normal nehézségen – a Hard vagy a játék végigvitele után nyílik meg, vagy ha a játék főképernyőjén valaki bepötyög egy cheat kódot. Ilyet is ritkán látni játékban. A játékidő pedig még egy 60 dolláros AAA játéknál is képes volna megállni a helyét (amennyiben az megfelelő színvonalú és folyamatosan változatos élményt tud kínálni), a Guacamelee 2 a maga 18 dolláros árcédulájával viszont gyakorlatilag kötelező vétel – a hibái ellenére is.

A rossz

A Guacamelee 2 általános tempója és dinamikája összességében véve gyengébb, mint az elődé. Ez alatt értem azt, hogy hogyan kezeli a játék a régi és az új képességeket, milyen gyakran nehezíti és hogyan változtatja meg a nehézséget a platformer szakaszokat illetően, illetve hogy mennyire alapoz a backtrackingre.

Bár az első részhez viszonyítva a pályák bár jóval komplexebbnek érződnek, mégis sokkal kevésbé van jelen a felfedezés élménye. Ennek talán az lehet az oka, hogy a játék sokkal kevésbé hagyatkozik a backtrackingre. A legtöbb gyűjthető tárgyat (rejtett ládákat) már akkor sikerült felszednem, amikor az adott területen legelsőnek haladtam át és nem igazán volt szükség visszatérni korábbi helyekre egy új képesség megszerzése után.

Ami egyébként különösen idegesített, az az, hogy a játékban csak a beszélő kövekhez lehet gyorsutazni. Ez teljesen logikátlan és egyáltalán nem következik az általános játékmenetből, hogy erre miért volna szükség. Ez inkább csak szolgál egy felesleges gátként, ami tovább nehezíti a felfedezést és teszi azt monotonná – egyszerűen csak egy mesterséges időhúzóként szolgál. Ugyanis bár kevés rejtett láda van, amelyért vissza kell menni később, azért valami backtracking mégis csak van a játékban. Az viszont rettentő irritáló, hogyha el akarok jutni néhányhoz, melyek korábban elérhetetlennek bizonyultak, akkor erre nagyon sok időt kell szánnom. Egyszerűen úgy kellett volna megcsinálni, hogy a térképen koponyával jelzett mentési pontokhoz is lehessen gyorsutazni.

Nem vagyok megelégedve a nehézséggel sem. Ugyan képes voltam 100%-ra teljesíteni a játékot, mégis sokszor az volt az érzésem, hogy a Guacamelee 2 sokszor nehezebb volt, mint amilyennek lennie kelett volna, főleg, amikor a platformer részekre került a sor. Talán ezért is érződött sokszor ugyan frusztrálónak és unalmasnak a játék, mintsem szórakoztatónak. Példának okáért fél órával a kezdés után olyan komplex platfomer szekció várt engem, amilyet az elődben csak 10 óra elteltével láttam először. Nagyon sok ilyen szakasz egyszerűen rossznak és átgondolatlannak érződik – erre a legjobb példa a The Crucible, amely teljesítése szükséges a jó végződés megszerzéséhez. Igen ám, de még ahhoz is, hogy egyáltalán a játékos el tudjon jutni ide, 5 darab speciális kulcsot kell megszerezni, melyek mindegyike egy-egy roppant irritáló kihíváshoz kapcsolódik.

Az előző ponthoz azért hozzátenném, hogy sok rész inkább csak az irányítás miatt tud idegesítő lenni. Ezekkel is van ugyanis probléma. Az első részben lehetőség volt az Y/háromszög lenyomásával a falhoz tapadni. Így sokkal könnyebb volt két függőleges fal között felfelé ugrálni. A második részben azonban a falhoz tapadáshoz az adott fal irányába kell húzni és úgy tartani a sticket. Ez nagyon problematikus és összezavaró tud lenni például egy olyan helyzetben, amikor folyamatosan felfele kell ugrálni egy furcsa ritmusban, méghozzá nem dodgeolható csapdák közepette. De akkor sem éppen a legjobb, amikor időre kell egy szakaszt teljesíteni, ugyanis ez a fura irányítás azt eredményezi, hogy vagy lelassít, vagy pedig valamilyen módon irreszponzívvá teszi a további irányítást és sokszor nem fogja a játék ezt követően valameyik gombnyomást, gombkombinációt megfelelően érzékelni.

Egyébként akadt néha azzal is problémám, hogy megtaláljam a karaktert a képernyőn az olykor kaotikus harcok közepette és ez néha kicsit körülményessé tette a nagyobb bunyókat, mindenesetre ez csak egy apró, már-már jelentéktelen probléma, amely eltörpül a többi mellett.

A csúf

A Guacamelee 2-nek megvannak a maga érdekes adalékai, de mégsem érződik egy teljes értékű folytatásnak. A játék közel első harmadában borzasztóan unatkoztam – az volt az érzésem, mintha az egy az egyben az első részt játszanám, csak annak valami olcsóbb és silányabb változatát. Nagyon sok minden, amit láttam, az már meg volt csinálva, sőt, legtöbbször jobban megvolt csinálva korábban az első részben – beleértve a különböző játékmechanikákat, a zenéket, stb. Ezt követően viszont megnyílik a játék és sokkal érdekesebbé, illetve élvezetesebbé válik – az első rész varázsát viszont nem tudja elkapni.

-DaemonX-

Fejlesztő: DrinkBox Studios

Kiadó: DrinkBox Studios

Megjelenés dátuma: 2018. augusztus 27.

Stílus: Metroidvania, 2D platformer