Spider-Man: nem butították le grafikailag! [VIDEO]

A „pocsolyabotrány” véget ért.

A DigitalFoundry utána járt a Spider-Man technikai részleteinek, és bejelentették, hogy bizony az Insomniac Games játéka nem esett át egy grafikai lebutításon. Sőt, éppen ellenkezőleg: Fejlődött a 2017-es E3-as bemutató óta. Miként javult tehát Pókember?

A PlayStation 4 Pro-n a felbontás ugrott egy nagyot – az átlag 2816×1584 lett, és 2560×1368 illetve 3456×1944 között mozog a Spider-Man dinamikusan változó felbontása (a tavalyi E3-on pedig mindössze 1440p-n futott!). Nem a checkerboard megoldást vetette be az Insomniac, hanem a temporal injectiont. Nagyobb lett New York városának forgalma, több gyalogos járkál az utcákon, beláthatunk az ablakok mögé, és finomhangolásra kerültek az árnyékok és a megvilágítás is. Spider-Man kosztüme is természetesebbnek hat a 2017-es buildhez képest (igaz, így kicsit „szárazabbnak” tűnhet, de ez kizárólag művészeti változásnak nevezhető).

A pocsolya ugyanúgy kerül renderelésre, ahogy tavaly is, de az Insomniac valószínűleg a PlayStation 4 (Pro) erőforrásaival takarékoskodva inkább kicsit „átlagosabbnak” ábrázolja ezeket a kevesebb számolás/teljesítményigény érdekében, így valamelyest automatizálta őket. (És itt is a számuk csökkenése főképp művészeti módosításnak nevezhető csak, ugyanis a felbontásra és a frame-rate-re nem hatottak ki.)

A Spider-Man pénteken jelenik meg, kizárólag PlayStation 4-re.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu