A PlayStation ismertebb márkanév a Nintendónál és az Xboxnál!

Egy felmérés azt mutatta ki a játékipar két legfontosabb területén is, hogy a PlayStation brandet többen ismerik a Nintendohoz és az Xboxhoz képest.



A Prophet Brand Revelance Index idei kiadása már megjelent, és az Egyesült Királyságban 11500 fogyasztót kérdezett meg arról, hogy a 27 kategóriában a 240 brand közül melyik releváns, ismerős, hozzájuk köthető. Az első helyen az Apple, a másodikon a Lego végzett, és talán komoly meglepetés az, hogy a PlayStation felfért még a pódiumra a harmadik helyével, megelőzve a Google-t (4.), az Amazont (8.) és az Androidot (10.)! A PlayStation az egyetlen videojátékra koncentráló cég/brand, ami bekerült az első tízbe. A Nintendo javított ugyan két helyet a tavalyi eredményéhez képest, de így is csak 11. lett, míg az Xbox hat helyet zuhant, és így a 17. lett.

Az amerikai felmérés 12694 fogyasztót és 299 brandet érintett, és itt a játékipar kicsit gyengébb eredményt ért el. Az Apple megőrizte az első helyét, de a PlayStation kiesett a top 3-ból (13.), az Xbox pedig a 25. helyig jutott. A Nintendo nincs a listán, de ezzel szemben az Electronic Arts igen, a 34. helyen.

Úgyhogy ez szép eredmény a Sony-tól – gratulálunk!

Forrás: GamesIndustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu