Destiny 2: Forsaken – A Bungie MMO shootere újra feltálta önmagát

TESZT – A Destiny 2 megjelenése óta a Bungie folyamatosan figyelembe vette a rajongók visszajelzéseit, ami igen dicséretes, lévén a játék szó szerint kapott hideget és meleget is. A Destiny 2: Forsakenbe a fejlesztők saját ígéretük szerint nemcsak minden ésszerű visszajelzést belepakoltak, hanem végre egy olyan kiegészítőt tettek le az asztalra, amely elejétől a végéig szórakoztató, továbbá fantasztikus atmoszférája is van.

 

Egyszer, régen, amikor még kacérkodtam annak gondolatával, hogy komolyan játszani fogok a Magic: the Gatheringgel, egy ilyen találó szöveget olvastam a híres kártyajátékhoz mellékelve: „vegyél át mindent, ami jó és csináld még jobban”. Ez a filozófia (melyet az élet sok aspektusán alkalmazhatnánk), hatja át pontosan a Destiny 2: Forsakent is. Egy szolid, nem „köntörfalazó”, izgalmas hadjárat keveredik a „kalandokkal” és a különféle felfedezésre váró titkokkal, amelyek több hétre, hónapra leköthetik ismét a Destiny 2 fanokat.

A parázs felélesztése

Mindenki, aki játszott az előző Destiny 2 és Destiny 1 DLC-kel, jól tudja, hogy az utóbbi években a Halo egykori fejlesztőinek elég nehezen sikerült feléleszteni minőségi tartalommal az első és második részt egyaránt. Még a legjobb korábbi DLC-kben is hullámvasút volt a játékélmény, a gyengébbekről meg talán ne is beszéljünk. Most azonban a legújabb kiegészítő teljesen más koncepciót kínál: ahelyett, hogy egy fix történeten keresztül lépésről lépésre vezetnének minket, a Bungie ezúttal egy hosszú és remekül megszerkesztett történettel indít, mely után nem sokkal egy hatalmas, nyílt környezetbe kerülünk, amelyben kalandozva különféle, a fősztorihoz kapcsolódó küldetéseket hajthatunk végre.

Amikor az álmatlan herceg, Uldren Sov megöli a remek beszélőkével bíró Cayde-6-ot, belépünk az „Entangled Coast” nevű környékre, amelyik az egyike a két új helyszínnek, amelyet a Destiny 2 DLC tartalmaz, nem más okból, minthogy megbosszuljuk Cayde-6 halálát. Rövidesen szövetséget kötünk a helyi törzsi vezetővel, egy Pók nevű fallennel. Ennek kétféle célja is van: dramaturgiai, hiszen segíteni fog majd, hogy Uldrent és báróit megtaláljuk, és játékmenetet érintő, lévén ő fog majd küldetéseket adni, amelyeknek köszönhetően fokozatosan fegyverkezhetünk fel a jutalmakból.

A hadjárat legnagyobb részében különféle kalandokban kell részt vennünk, ahol a főgonosz alvezéréivel kell szembe szállnunk. A főküldetésekhez mellékküldetések kötődnek, melyek során logikai feladatokat kell végrehajtanunk, amelyek szórakoztatóak és feltűnően jól ki vannak dolgozva.

A sztoriból nem akarunk túl sok mindent elárulni, ha esetleg még nem estél neki a játéknak, de egyértelmű, hogy a Destiny 2: Forsakennél a készítők hallgattak rajongók panaszaira és alaposan elvégezték a „házi feladatot”. A nyersanyagszerzés, a különféle páncélok és a fegyverek beszerzése szorosan kötődik a hadjárat különféle lépcsőfokaihoz, a sztori érdekes és izgalmas, valamint a klasszikus fantasy és sci-fi elemeket rendkívül színvonalasan szőtték bele a történetbe. Persze, mindannyian tudjuk, hogy a játék lényege a történet lezárása után kezdődik csak. Illetve van egy másik helyszín is, amelyet a DLC-ben járhatunk be: Dreaming City!

Gyönyörű álom, majd a kihívás brutális ébresztése

Az Entangled Coast után kerülünk a Dreaming City-re, és eleinte nem tudsz majd betelni a látvány szépségével! Nehéz szavakba ölteni, hogy ez a helyszín mennyire gyönyörű. A fény-árnyék effektusok, a templomok architektúrái és rozettái látványától állandóan képeket fogunk lopni Facebookra és a gyönyörű látványt még az elképesztően hangulatos zenei betét is megfejeli.

Felocsúdtál az elképesztő látványból? Akkor ébresztő: a rád támadó ellenség tömkelege szinte kijózanító pofonként fog hatni, akkora kőkemény ellenállással kell majd megküzdenünk. Persze, mindenki feljutott már az 50. szintre és megszerezte a szükséges 500 pontot a hadjárat végén, de innentől kezdve egyre keményebb feljebb jutás és a játék nem fukarkodik a kemény ellenfelekben.

Ez persze egyáltalán nem baj, hiszen egy kis kihívásba még senki sem betegedett bele, de az 500-tól 600-ig tartó fejlődésről a játék sok mindent nem magyaráz el, szóval sokszor az internetet kell keresned a válaszokért – ez pedig annyira nem pozitív. Érdemes tehát sokszor a közösség segítségét igénybe venned, ha haladni akarsz ebben a kiegészítőben.

Ha viszont „magányos harcos” vagy, sokkal nehezebb dolgod lesz, szóval PC-n érdemes alt tabozni a böngészőre, illetve konzolnál magad mellett tartani az okostelefonodat.

Gambit

Új játékmódot is kaptunk, ez pedig nem más, mint a Gambit, amely egy érdekes hibrid, lévén PVP és PVE játékelemeket is tartalmaz. Egy kör kezdetén kétszer négy játékos indul egymás ellen, akiknek mobokat kell legyőzni, hogy általuk elejtett cuccokat összegyűjtsék, majd, ha elég összejött, le kell győzniük egy nagyobb ellenséget. Egy csavarral azért megbolondították ezt a játékmódot a készítők: a küzdelem egy bizonyos szakaszában átjöhet a rivális csapatból egy másik játékos (és vica versa.), hogy szabotálja a konkurencia haladását, ezáltal feltartva az ellenséget, hogy a saját csapata kerüljön előre, vagy akár nyerjen is.

Bekerült emellett a játékba egy új fegyverfajta, a harci íj is, amely egy speciális, hi-tech íjnak felel meg. Természetesen sokkal lassabb és némileg körülményesebb vele harcolni, ugyanakkor brutális a sebzése.

Emellett a meglévő képességfák mellett új képességekkel is gazdagodott a játék.

Végre egy igazán jó DLC!

A Destiny 2: Forsaken egy nagyszerű DLC, amellyel sok szempontból kiköszörülte a Bungie az eddigi kisebb-nagyobb „csorbákat”, amely az egyébként nagyszerű alapjátékot, és kevésbé jó korábbi kiegészítőket jellemezték. Persze, a megfelelő haladáshoz több időt kell töltenünk a játékkal, mint valaha – ami egyszerre pozitívum (nagy kockáknak) és negatívum (casual, vagy szingli játékosoknak), de hát ez mindig is a Destiny és kiegészítőinek jellemzője volt. Az biztos, hogy a Destiny 2: Forsaken a franchise eddigi legjobb kiegészítője.

-BadSector-

Pro:

+ Remek új történet, talán a sorozat legjobbja
+ Nagyszerű grafika, remek stílusjegyekkel megáldva
+ A Gambit játékmód igazi remek meglepetés

Kontra:

– A fejlődés elég kaotikus és a játék sem magyarázza el jól
– Irgalmatlan sok időt kell vele tölteni, ha igazán ki akarod tapasztalni
– Továbbra is vannak apró hiányosságok, sutaságok az MMO-rendszerben


Kiadó: Activision

Fejlesztő: Rebellion Developments

Stílus: Bungie Software

Megjelenés: 2018. szeptember 4.

Destiny 2: Forsaken

Játékmenet - 8.6
Grafika - 8.4
Történet - 8.3
Zene/Audio - 9
Hangulat - 8.6

8.6

KIVÁLÓ

A Destiny 2: Forsaken egy nagyszerű DLC, amellyel sok szempontból kiköszörülte a Bungie az eddigi kisebb-nagyobb „csorbákat”, amely az egyébként nagyszerű alapjátékot, és kevésbé jó korábbi kiegészítőket jellemezték. Persze, a megfelelő haladáshoz több időt kell töltenünk a játékkal, mint valaha – ami egyszerre pozitívum (nagy kockáknak) és negatívum (casual, vagy szingli játékosoknak), de hát ez mindig is a Destiny és kiegészítőinek jellemzője volt. Az biztos, hogy a Destiny 2: Forsaken a franchise eddigi legjobb kiegészítője.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu