The Quiet Man: új részletek egy interjúból

A Jeuxvideo-Live meginterjúvolta a Gamescomon a fejlesztőket – több részletet is megtudtunk a Square Enix és a Human Head Studios (Prey 2006!) által közösen fejlesztett játékról, ami rövid, de szó szerint ütős lesz.

A játék koncepciója már jó egy évtizede megvan – a fejlesztés mindössze másfél éve kezdődött. Először is a hangra gyúrtak rá, ugyanis Dane, a játék főhöse, süket lesz, és emiatt nem halljuk a párbeszédeket, sőt, feliratok sem lesznek. Egy függetlennek nevezhető projektről beszélünk, ami a hossza mellett az árával is (15 euró – mire kijön, talán egy ötezres lesz…) eltér a tipikus AAA címektől. Egy játék és egy dráma kombinációja kíván a The Quiet Man lenni, ami egyfajta rejtély lesz – a többi játékossal együtt oldhatjuk meg, hogy pontosan mi is lehet mondjuk a karakterek közti párbeszéd témája.



Dane képességei a lens flare csillogáson keresztül mutatkozódnak majd meg – ha kevés életereje van, ez eltűnik például a képernyőről. Persze emögött jóval több technológiai kihívás volt: a koordináció, a mozgáskultúra digitalizálása, a megvilágítás összehangolása az élőszereplős részeken dolgozó csapat munkájával nem volt egyszerű, ahogy a karakterek és azok ruházatainak bescannelése sem. Ugyanez a környezetről is elmondható.

A The Quiet Man a CGI jeleneteket kombinálni fogja a játékbeli jelenetekkel. Az előbbiben a színészek mozgáskultúrája, a harcok során pedig egy másik csapat harci mozdulatai lettek digitalizálva, és ebben Tatsuro Koike, a Yakuza-sorozat akciójeleneteinek koordinátora is közreműködött.

Az Unreal Engine 4-et használó The Quiet Man PlayStation 4-re és PC-re készül – megjelenési dátuma még nincs.

Forrás: Jeuxvideo-Live

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu