Venom – Van, amikor jobb, ha hagyod, hogy a szimbiózis győzzön

FILMKRITIKA – Venom nem az az antihős, akit mindig megérdemlünk, de az az antihős, akire most nagy szükségünk volt. Elnézést, hogy kicsit szentségtörő voltam és egy DC-filmes idézetre utaltam, de pontosan ezt éreztem a Tom Hardy főszereplésével készült Marvel-film kapcsán: tömérdek heroikus film, igazán epikus küzdelmek, makulátlan és önfeláldozó szuperhősök, és több kilónyi vegytiszta pátosz után nekem most kifejezetten jól esett ez a szabálytalan, darkos, B-mozis komédia, tele helyenként szarkasztikus, máskor kamaszos humorral és egy cinikus lénnyel, aki szimbiotikus kapcsolatba kerül egy vicces, sármos, örök looser újságíróval.

 

Akár tetszik majd neked Venom, akár nem, biztosan nem az a Marvel-klasszikus, amelyet még évek múlva is emlegetni fogsz. Nem kötődik semmilyen szinten sem a korábbi filmekhez, és hiányoznak belőle a bevezetőmben felsorolt követelmények is. Mégis, talán pont ez adja majd számodra is a vonzerejét: az, hogy mer másmilyen lenni, ami még akkor is üdítő, ha a filmnek azért vannak bőven hiányosságai is. No de kezdjük az erényeivel, amelyek számomra bőven a jelenlegi gyászos Metacritic 33%-os átlagérték fölé emelik…

Tom Hardy maximum fokozaton!

Tom Hardy hiába hasonlít feltűnően a fiatal Kevin Costnerre, képtelen lenne egy olyan komoly szerepet eljátszani, amelyekben Costner brillírozott. Van valami teljesen kontrolláltalan lazaság a színészi játékában, amely bizonyos szerepekben még zavaró is lehet, viszont nagyszerűen tud brillírozni egy olyan figuránál, mint Eddie Brook (Tom Hardy) – szimbiózisban, vagy anélkül. Hardy „kettős” alakítása egyértelműen a film legnagyobb erőssége, ténylegesen könnyed humorral, sármmal képes feltölteni ezt az egyébként eléggé „underdog” Marvel karaktert, aki csak balszerencséjére lesz „szupergonosz” – bár ebben a filmben egy hosszú távon „szimpatikussá” váló szupergonoszról van szó.

Másrészről a történet „buddy-movie” vonulata nagyszerűen működik az egyébként elég döcögős történetben is: a szimbiózisban lévő Venom és Brook külön karakterek, akik folyton beszólnak egymásnak, de mégis képesek együttműködni, igazából meg is kedvelik egymást. Ezek az állandóan egymással csipkelődő dialógusok és az Venom-Brook kapcsolódó helyzetkomikum nagyszerűen feldobják az összességében eléggé átlagos, már sokszor felhasznált történetet.

Az Élet Alapítvány az életünkre tör

A nem elviselhetetlenül sablonos, de azért ismerős elemekből építkező sztori szerint a Carlton Drake (Riz Ahmed) – aki egyfajta gonosz Elon Muskként is értelmezhető – földönkívüli orgazmusokkal kísérletezik, amelyekkel a kipusztulásra váró emberiség jövőjét akarja „megmenteni”, kísérletei során viszont emberek halnak meg egymás után. Ez felkelti a sztárolt oknyomozó újságíró, Eddie Brook (Tom Hardy) figyelmét, aki leleplező interjút próbál készíteni Drake-kel, mely persze balul sül el. Eddie-t kirúgják, az Élet Alapítványhoz kötődő barátnőjét, Anne Weyinget (Michelle Williams) is kirúgják, aki ezért dühében kirúgja Eddie-t – szóval mindenki számára rosszra fordul minden, ahogy már csak lenni szokott. Eddie-t azonban ráveszi Dr. Dora Skirth (Jenny Slate) hogy nyomozzon tovább Drake laboratóriumában, ahonnan Eddie már nem „egyedül” tér vissza…



A döcögősen induló sztori a közepére, végére egyébként azért egész jól összeáll és még ha egyértelműen egy fokkal gyengébb is, mint amit a klasszikus Marvel-filmekben megszoktunk, a film fekete humora egyértelműen felülírta számomra a film ezen aspektusát is.

Sötétben minden szimbióta fekete

A film nagy része sötétben játszódik (mintha csak egy vámpírfilmet néznénk, apropó, készül már a Marvel hasonlóan darkos vámpírmozija is, a Morbius, az élő vámpír) és általában véve a vizuális világ rendben van. Az akciójelenetek jól kihasználják Venom „nyúlós-csápolós” képességeit, és kellően látványosak, talán csak az az egyedüli probléma, hogy a feszültség a legtöbbször hiányzik belőlük, lévén Venom kvázi legyőzhetetlen egyszerű „halandók” számára, szimbióták közti küzdelem pedig nincs túl sokszor a filmben.



Ami az „erőszakos részeket” illeti: azért a PG-13 miatt tényleg érezhető, hogy pár eredetileg véresebbnek szánt jelenetet megerőszakoltak, de végsősoron ez annyira nem zavaró, bár persze nem túl pozitív. Összességében a látvány és az akciók általában véve rendben vannak, még ha nem is kiemelkedő, Amerika kapitányos, Fekete Párducos, meg Bosszúállók: Végtelen háborús nagy-nagy összecsapásokra ne tessék azért számítani.

Dr. Sótlan

Ami nálam azért sajnos lehúzta a filmet, az a főgonosz, Carlton Drake karaktere, aki egy annyira sótlan, unalmas negatív főszereplő lett, akivel már nagyon régóta nem találkoztam semmilyen szuperhősfilmben. Komolyan, még ha inkább magát Elon Muskot kérik fel a főszerepre, még vele is jobban jártunk volna, mint Riz Ahmeddel, aki a leggyengébb James Bond filmek főgonoszainak szintjét sem éri fel.

Hasonlóan unalmas a többi mellékkarakter és az őket játszó színészek alakítása is, még szerencse, hogy Tom Hardy minden szinte pillanatban jelen van a filmvásznon.

Fekete komédia

Amennyiben maximálisan a film fekete humorára és Hardy nagyszerű alakítására koncentrálsz és nem vársz klasszikus, epikus Marvel-filmet, akkor szerintem te is jól fogsz szórakozni. Venom egy remek „underdog” antihős és bár a Sony most sem aknázta ki maximálisa a benne rejlőt lehetőségeket, azért még így is ez az eddigi legjobb Venom-jelenlét a filmvásznon. Kár a kivágott 40 percért, reméljük, egy „rendezői vágásban” majd benne lesz…

-BadSector-

 

Venom

Rendezés - 7.8
Színészek - 7.2
Történet - 7.1
Látvány/vizuális világ/akció - 7.8
Hangulat - 7.5

7.5

Amennyiben maximálisan a film fekete humorára és Hardy nagyszerű alakítására koncentrálsz és nem vársz klasszikus, epikus Marvel-filmet, akkor szerintem te is jól fogsz szórakozni. Venom egy remek „underdog” antihős és bár a Sony most sem aknázta ki maximálisa a benne rejlőt lehetőségeket, azért még így is ez az eddigi legjobb Venom-jelenlét a filmvásznon. Kár a kivágott 40 percért, reméljük, egy „rendezői vágásban” majd benne lesz…

User Rating: 4.4 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu