PlayStation Network: hamarosan felhasználói nevet is változtathatunk rajta?

Három fejlesztőcsapat is azt mondta a Kotakunak, hogy a PlayStation Networkös felhasználóinév-váltásokra készülnek már a háttérben.

Elárulták, hogy az utóbbi hónapokban a játékaik beállításait módosítgatták, továbbá bugfixáltak, hogy a Sony terveit teljesíteni tudják. Egy negyedik illető egy képet is küldött a Kotakunak, amin a felhasználónév módosítása látható (ezt a site viszont nem publikálta…), és ez egy áttekintésből származik elvileg, ami bemutatná, miként lehetne felhasználónevet váltani a PlayStation Networkön.

A fejlesztők még elárulták, hogy időigényes, nehéz feladat áll előttük, ugyanis a PlayStation Networkös felhasználónevünk az azonosítónkhoz, és nem pedig egy egyedi azonosítóhoz kötődik, így visszamenőleg a multiplayeres játékok áthangolása számukra nem könnyű dolog, és emiatt sem tudni még, hogy a Sony mikor is fogja nyilvánosságra hozni az átnevezős tervüket.

A Sony nem reagált az ügyre, de tavaly decemberben Shawn Layden, a Sony egyik főnöke azt mondta, hogy a névváltás idén decemberre megvalósulna. Nos, csakhogy közben lelőtték a 2018-as PlayStation Experience-et. Úgyhogy nehéz lesz tippelni arra, hogy mikor is fog a névcsere elindulni a PlayStation Networkön

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu