TESZT – Visszatért az Assassin’s Creed sorozat és ezúttal az ókori Görögország mítoszokkal és próféciákkal teli földjére látogathatunk el, abba a korszakba visszatérve, amikor Spárta és Görögország egymással harcolt. A kegyetlen háború hátterében egy kíméletlen szekta konspirál és a játékosnak kell felfedeznie az a görög mitológiával is átszőtt rejtélyeket. Egy magányos zsoldosként csöppenünk bele ebbe az állandó háborúval, epikus küzdelmekkel és a milliónyi küldetéssel és felfedezésre váró kincsekkel teli kalandba.

Egyértelmű, hogy az Assassin’s Creed Odyssey az egyik leghosszabb kaland a videojátékok történelmében, már csak az a kérdés, hogy egy izgalmas, látványos, változatos, első osztályú utazás, vagy egy turistabuszon döcögős unalom, tele kliséhegyekkel?

Ez Görögország!

Az Assassin’s Creed Odyessy története meglehetősen klisésen indul. A 300 című filmből is ismerős nagy történelmi csatában vehetünk részt, amelyben a Leonidas királyt irányíthatjuk, méghozzá úgy, hogy a játék során később felfedezésre váró összes speciális képesség be van kapcsolva és így – amolyan Gerald Butler stílusban – szanaszét alázhatjuk a perzsákat.

Eme rövid kis oktatórésznek szánt bevezető után választhatunk, hogy Kassandra, vagy Alexios (női, vagy férfi) karaktert irányíthatunk, melynek a játékmenetre, a történetre nem sok befolyása lesz, viszont mindegyik párbeszéd során végig hallhatjuk őket, ami nem kis teljesítmény egy ilyen hatalmas játék esetében.

Bármelyik karaktert is választjuk, kalandjainkat egy kis szigeten kezdjük, amely voltaképpen egyfajta (újabb) oktatórésznek is felfogható. Nagyon egyszerű (és eleinte lelombozóan unalmas és semmitmondó – BadSector) kis történettel kezdődnek kalandjaink, amelyek csak sokkal később alakulnak egy gigantikus, epikus kalanddá. Azt azért hozzá kell tenni, hogy ez az „epikus” jelző sok tekintetben a méretre is utal és inkább egy Netflix, Amazon TV, vagy más tévésorozat hosszúságú élményre kell gondolnunk, mint Zack Snyder 300-ára.

A játékban bejárható terület Görögországból, illetve az azt körbevevő szigetekből áll. Mindegyik szigetnek saját kis története van, mintha különálló epizódok lennének a már említett tévésorozatos történeti struktúrában. Mivel irgalmatlan mennyiségű (és eléggé változó minőségű) mellékküldetés vár ránk, direkt úgy alakította a játékot a Ubisoft, hogy akármilyen tempóban eshetünk neki a főküldetéseknek (azért ügyelve arra, hogy megfelelő szintű legyen a karakterünk az aktuális főküldetéshez… – BadSector) és sokáig akár még hanyagolhatjuk is azokat, elmerülve a sok mellékszálban.

Epikus mese – de inkább méretben

Akármilyen szándékkal is ülünk le az Odyssey elé, az biztos, hogy senki sem tudja majd 15-20 óra alatt végignyomni a játékot, ez még ha szeretnénk sem egy „egyhétvégés kaland”.  Igazából ez a 15-20 óra az az időintervallum, amikorra a játék teljesen megnyílik, és ekkor fedezzük fel akár a mellékküldetések alatt is az új játékmechanizmusokat, küldetésfajtákat, ellenségeket, illetve a fősztori különféle szálait, lehetőségeit.

Mivel ez az Assassin’s Creed az Origins után már a második igazi, echte szerepjáték, így három skill-fát is kapunk: vadász, harcos, asszaszin – ez hasonló az Origins-hez. Ami viszont változott, az a pajzs használata, lévén a Ubisoft ezt úgy ahogy van, kivágta a játékból (ami valahol vicces, lévén hősünk spártai származású, még ha később zsoldossá is válik – BadSector) egy sokkal dinamikusabb harc javára, amely a félregurulást, gyors támadásokat favorizálja, védekezni legfeljebb a megfelelő pillanatban a kardjainkkal tudunk.

Az egyszerű közelharcon túl tömérdek egyéb aktivitásban is részt vehetünk: gyilkosságok, hajócsaták, hódítások, aréna harcok, barlangok, kincsek felfedezése, illetve a már említett irgalmatlan mennyiségű mellékküldetés egész Görögországon keresztül. A játékélmény minősége azért kicsit hullámzó minőségű (és itt most nem a hajócsatákra gondolunk, haha – BadSector), ami persze egy ekkora gigantikus címnél érthető, de ha ránézünk a hatalmas térképre, akkor elgondolkozik az ember, hogy mikor lesz ennek a játéknak egyáltalán vége.

Ami mindenképpen negatívum, hogy nagyon sok a faék egyszerűségű, gyenge sztorijú mellékküldetés: öld meg ezt a célpontot, hozd el azt a tárgyat stb. és 15-20 óra után azt vettem észre, hogy belefáradtam ezekbe. Vannak itt bőven rejtett kincsek, amelyek tényleg színvonalasak, de a játék egészéhez képest viszonylag ritkák. Úgy voltam vele, hogy kisebb adagokban tudtam csak játszani az ACO-val, mert annyi tömérdek egymásra hajazó küldetés és tennivaló van a játékban, hogy idő után belefáradtam és picit pihentetni kellett a játékot, hogy újra kedvem támadjon hozzá. (Pontosan emiatt zseniális a sok szempontból hasonló 2015-ös The Witcher 3: nemcsak hatalmas, de mindegyik mellékküldetése színvonalas, érdekes, izgalmas, sőt, sokszor megrázó is, egyszerűen képtelenség ráunni – ezt a színvonalat pedig azért messze nem hozza az ACO – BadSector)

Meg kell még említeni a zsákmányolt fegyverek, páncélok rendszerét is, amely számomra kicsit rejtély. Teljesen rapszodikus, hogy egy adott harc, amelyben részt veszünk, mennyire nehéz, epikus, vagy sem, illetve ahhoz képest mennyire értékes, vagy speciális tárgyat zsákmányolunk. Előfordul, hogy egyetlen gyilkos csapással egy egyszerű katonából iszonyúan értékes zsákmány „esik”, máskor egy nehezen becserkészhető, lezárt ládából, vagy egy nehéz, epikus küzdelem után valami szánalmas vacak csak a jutalmunk. Elvileg van lehetőség arra is, hogy a jobbféle fegyvereket, pajzsokat felfejlesszük szintlépés után magasabb szintre, de amennyi időt/nyersanyagot erre elvesztegetünk, egyszerűen nem éri meg a fáradtságot. Ha már erre „vetemedünk”, akkor viszont érdemes ezt minden szintlépés után megtenni, mert két-három szint után „ráfejlesztve” a speciális fegyverekre, páncélokra már olyan iszonyatos mennyiségű nyersanyagot kell beleölnünk, hogy tényleg felesleges erre pazarolni ezeket.

Gyönyörű helyszínek, véres harcmezők

Az Assassin’s Creed Odyssey egy elképesztően látványos játék, dinamikus nappal/éjjel ciklusokkal és időjárással, amelyek még inkább növelik a játékélményt. Az időjárás hatásainál még olyan részletekre is ügyeltek a fejlesztők, mint a tenger hullámzására gyakorolt hatása, amely révén a harc még nehezebb. Éjszakánként, ha kellőképpen kifejlesztetted az asszaszin képeségeidet, még többet tudsz sebezni a hátulról való gyilkolás közben.

A textúrák általában véve kellően magas felbontásúak a nagyvárosokon belül és a tenger elképesztően élethű és gyönyörű egyaránt. Az általunk irányított főszereplő karakter úgyszintén rendkívül részletesen ki van dolgozva, sőt, még a zsoldosoknak is egyedi grafikájuk van. Összességében tehát nagyon szép a játék, ugyanakkor vannak olyan helyzetek és helyszínek, amikor a játék meglepően csúnya – nem túl gyakori, de azért előfordul. Ilyenek például helyenként a külső területek kidolgozásai, vagy a távoli hegyek látványa, amelyet nem takarnak épületek. Az animációk, a párbeszédek során a gesztusok, vagy a mellékkarakterek kidolgozása elég közepes, a „lip synching” (szájra illesztett beszéd) kidolgozása néha egészen borzalmas.

Találkozunk némi önismétléssel a különféle fontosabb harci, vagy egyéb szkriptelt események kapcsán is. A hódítás helyszínei például sokszor ismétlődnek (attól függően, hogy tengerpart közelében vagy-e, vagy sem) és ilyenkor még a dinamikus időjárás, vagy az éjjel-nappal ciklusok sem érvényesülnek.

Továbbá az erődök is nagyjából ugyanúgy néznek ki az elrendezésük terén, nincs túl sok vizuális különbség sem köztük a kidolgozás tekintetében sem.

Elég unalmas a játék faunája is: kevés fajta, nem túlzottan érdekes állattípusok ellen kell harcolnunk (kivéve talán a cápákat) és nem túl érdekfeszítő ezek ellen harcolni sem.

Ami a fülünk kényeztetését illeti: a zenei betétek kiválóak, nagyszerűen követik az eseményeket és az akciót, viszont a hangok valahogy „súlytalanok” és nem túl realisztikusok sem.

Kicsit hullámvasút ez a hosszú Odüsszeia

Az Odessey összességében egy igen élvezetes játék, irgalmatlan mennyiségű tartalommal és feldolgozandó információval, történeti elemmel, de annyi mindent passzíroztak a játékba, hogy a tipikus esetével találkozunk annak, amikor a mennyiség kicsit a minőség rovására ment. Persze, itt ez a hatalmas görög szigetvilág, de állandóan, mindig ugyanazokat az egymásra hajazó mellékküldetéseket végrehajtani egy idő után monotonná válik.

Összességében igazi „hullámvasútról” beszélhetünk a minőség tekintetében. Erősen „felfújt” címmel van dolgunk: tulajdonképpen egy 10-20 órát ténylegesen jól működő szerepejátékos élményt toltak ki 60-70 órára.

Mindenképpen pozitívum azért, hogy a játékélmény általában véve élvezetes, a szerepjátékos elemek könnyen abszolválhatóak, de azt felejtsd el, hogy gyorsan végigszaladsz rajta (ha még nem kezdtél bele), amíg ki nem jön a Red Dead Redemption 2. Már csak azért sem ajánlott, mert a szünet nélküli, repetitív játékélmény az élvezet rovására mehet. Kezeld úgy, mint egy tévésorozatot, kisebb adagokkal, akkor élvezni fogod ezt az Odüsszeiát.

-Dante- (Fordítás, utószerkesztés, némi tartalom: BadSector)-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Ubisoft Quebec

Stílus: Akció-RPG

Megjelenés: 2018. október 5.