Gyorsabban be fog indulni a Control mint a Quantum Break!

A Remedy Entertainment a főellenségekkel sem fog kispályázni.

Az angol hivatalos PlayStation magazinnak adott interjút Thomas Puha, a Remedy kommunikációs rendezője – ebből ollózott ki pár gondolatot a WCCFTech. Így például azt is elmondta, hogy a Control gyorsabban lábra kap mint a Quantum Break: „Sokat beszéltünk a Quantum Break elejéről, ami nagyon lassú volt és sok dolognak megágyazott, ami direkt volt így. A Control gyorsabban a lényegre fog térni.”

A bossfightokat is őrültnek tekinti Puha: „Nagyon őrültek leszünk a főellenségekkel. Amikor a demót összeraktuk, azt gondoltam, hogy ez oké, de az embereknek inkább az a véleményük lesz, hogy „igen, ez egy bossfight” – sokkal nagyobb mértékűek és hősiesek lesznek mint amit a demóban láthattatok. Az csak egyfajta ízelítőként szolgált.”

Jesse telekinetikus képességeiről is szó esett: a cél az, hogy olyan hatásúak legyenek mint a fegyveres harcok: „Igazán kihívást szerettünk volna állítani magunknak – csináljuk ütősre a képességeket, hogy azok igazán jónak érződjenek. A Launch esetében megragadhatsz tárgyakat és elhajíthatod őket – a fizikáját el kell találnod. Hogyan működik az, hogy az objektumokra nézek, akkor melyik részét kell kijelölnöm? Ez a gondolat szembe megy azzal, hogy a Control egy akcióvezérelt játék. Sok munka ment ennek kidolgozására. Kb. körülnézel, meglátod azt, amiről úgy érzed, hogy ezt szeretnéd, de valahogy nekünk is előre meg kell jósolnunk ezt. Felszeded a tárgyat, majd eldobod, és ennek jónak kell lennie, amikor a megszállott Bureau katonáknak vagy ügynököknek csapódik. Az emberek imádnak a játékokban lövöldözni, így ki szerettük volna hívni saját magunkat, hogy a képességeid hasonló érzést keltsenek. Még mindig dolgozunk ezen!”

A Control jövőre fog megjelenni PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu