FILMKRITIKA – „A nevem Anna, családanya vagyok. Ez életem leghosszabb napja” – hangozhatna el a film elején, á la Jack Bauer nagymonológ, amelyet minden 24 epizód előtt halhattunk Kiefer Sutherland szinkronhangja szájából. Itt e 24 óra főszereplője nem egy FBI szuperügynök, hanem egy háromgyerekes magyar családanya. Épp elég baj az neki.

Egy magyar anya élete nem játék és mese. Soroljam? Apára nyomul a legjobb barátnő ezerrel, az állandóan ordító gyerekeket iskolába, óvodába, edzésre kell vinni, valamelyikük biztos meg fog betegedni, a lakáshitelt elbénázó bankkal is külön tárgyalni kell, és még a nyelviskolás munkahelyen is csak a kavarás van a műszakok körül. Akkora Mission Impossible ez a film, hogy ha nő lenne, még Tom Cruise is belesápadna.

Most akkor félrekefél, vagy nem kefél félre?

Iróniát félretéve: most komolyan, hogy lehet úgy egyetlen napról szórakoztató filmet csinálni, amikor egész nap tulajdonképpen nem történik semmi, csak a folyton hiperaktív és hisztiző gyerekekkel kell foglalkoznia Annának (A martfűi rémből ismerős Szamosi Zsófia alakítja), a film női főszereplőjének a bevezetőmben leírtak alapján, miközben egyfolytában azon parázik, hogy Szabolcs (Füredi Leó) akkor félre fog-e kúrni Gabival (Láng Annamária), vagy tényleg csak egy baráti kávézásra hívta meg a gőzerővel nyomuló, skalpvadász, „legjobb” barátnő. Sajnálom, spoiler ide, vagy oda, de ennek a filmnek mindössze ennyi a története.

„Akkor mitől kapott ez Cannes-ban díjat?”

Ez a kérdés merülhet fel a filmvilágban némileg jártasabb olvasóink fejében, ugyanis Szilágyi Zsófia a világ egyik legrangosabb filmfesztiválján „a legjobb első vagy második film” kategóriájában győzedelmeskedett. Az Egy nap viszont kétségtelenül rendkívül plasztikusan és kiváló realizmussal mutatja be a magyar valóságot, bele az arcunkba, egy családanya szemszögéből mesélve el az eseményeket.

Kicsit Szomjas György filmjei és főleg a Falfúró jutott eszembe, ahol szintén egy fiatal magyar család neorealista módon ábrázolt hétköznapjait láthattuk, csak éppen ott még a nyolcvanas évek „rendszerváltás” előtti nihilista korszakából, ahol sokkal hangsúlyosabb volt a rendszer kritikája, és ott a „béklyói” közül kitörni próbálkozó és mégis képtelen férfikarakterre és nem a nőére koncentrált a film. Tulajdonképpen ez a film a Falfúró „megfordítottja”: ez a gyerekekkel való foglalkozásra hátrahagyott, megcsalás előtt álló nő története és nem a férfié.

Ha ez akciófilm lenne, a gyereknyafogás lenne a puskaropogás

Szerintem, ha van olyan film, amit a jelenlegi kormány legszívesebben betiltana, akkor az ez, mert nincs olyan épeszű nő, aki ezt megnézve középosztálybeli többgyermekes családanyává szeretne válni. Éppen ezért erős is és fontos ez a film, ugyanakkor valahogyan furcsa módon szórakoztató is. Nem annyira profi, mint Szomjas filmjei, például azért sem, mert a humor, a jelenkorunkat stilizáló képi világ, vagy más „hangulatfestő” elemek azért hiányoznak belőle. Igaz, itt maximálisan a gyereknevelésre koncentrál a film 70%-a, amitől ugyan meglepően nem válik unalmassá.

Kevés olyan magyar film készül, amely jelenkorunk realizmussal ábrázolná, amely a hétköznapok drámáiba engedne bepillantást. Kicsit olyan ez a film, mint a The Sims neorealista filmes verziója, ahol túl sokat nem tudunk segíteni simjeinknek, de legalább reménykedhetünk, hogy szakítás, vagy nagyobb dráma nélkül végződik ez az „Egy nap”.

-BadSector-