Ridley Scott nem viccelt, tényleg készül a Gladiator 2

MOZI HÍREK – Maga Scott akarja rendezni a folytatást, méghozzá úgy tűnik, hogy Russel Crowe Maximus-a sem marad ki a buliból.

A 2000-es Gladiátort 11 Oscar-díjra jelölték és ötöt haza is vitt belőle, egyet közülük Russel Crowe is megnyert. Scott már egy ideje pedzegeti, hogy szeretne folytatást és múlt évben bevallotta, hogy konkrét ötletei is vannak hozzá. Most már azt is tudjuk, hogy erről a pontról már tovább haladt a projekt, a film rövidesen produkciós fázisban kerül, az a Peter Craig írja a forgatókönyvet, aki egy másik nagy „visszatérését”, a Top Gun 2-ét is írja. Nem lesz könnyű dolga hiszen az első Gladiátor végén (gondolom, ez már senki számára sem spoiler) Maximus karaktere eléggé emlékezetes módon halt meg, szóval sokan azon tanakodnak, hogyan fog majd Anubisz világából visszatérni.

Persze, egyelőre még biztosan semmit sem tudni, de Ridley Scott többször is arról beszélt, nagyon is konkrétan, hogy vissza szeretné hozni a folytatásban. Ami egyelőre biztosnak tűnik, hogy a film sztorija Lucius karakterére koncentrálna majd, aki az első rész Lucillájának (Connie Nielsen) fia és a gonosz Commodus (Joaquin Phoenix) unokaöccse. Arra mindenki emlékszik a film végéről, hogy Maximus és Commodus megölik egymást, viszont arra talán már kevesebben, hogy Maximus megmentette Lucius és Lucilla életét.

Az tehát már biztos, hogy lesz Gladiator 2, sőt elvileg nem is kell már nagyon sokat várni rá. Ridley Scott jelenleg a Raised by Wolves sci-fi sorozatot készíti elő a TNT tévécsatorna számára, amelyik az első tévésorozata lesz, viszont egészen biztos, hogy ahogy végzett ezzel jön a Gladiator 2.

No de mégis: mi a helyzet a Russel Crowe-féle Maximus-szal? Hogy az ördögben lehetne visszahozni? Maga Ridley Scott konkrétan ezt nyilatkozta:

„Tudom, hogyan hozzam vissza. Beszéltem már a stúdióval, de szerintük halott és kész. De mégis van egy módja, hogy visszahozzuk. Hogy ez megtörténik-e, vagy sem, nem tudom. A Gladiator 2000-es film, szóval Russell kicsit megváltozott. Most egyébként más filmen dolgozik, de megpróbálom visszahozni.”

Várjuk a tippeket, szerintetek mégis hogyan „éledhet fel” Maximus?

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu