Hivatalos: a Microsofté az Obsidian Entertainment (is)! [VIDEO]

A Microsoft idén komolyabb felvásárlásba kezdett (az E3 során erről talán írtunk is), és most két újabb csapat került a „zöldek” kötelékébe. Ebből az egyikről, az Obsidianról már pletyka szinten be is számoltunk – a másik csapat kiléte viszont annál meglepőbb!

A redmondi cég bejelentette, hogy két stúdióval tovább bővítette az egyre erősődő repertoárját az Xbox/Windows 10 címek fejlesztése érdekében. Ezek egyike a 2003-ban alapított, a Black Isle Studios-veteránokból verbuvált, Feargus Urquhart-vezette Obsidian Entertainment (pl. Fallout: New Vegas, South Park: The Stick of Truth, illetve Pillars of Eternity, aminek a legújabb részéről néhány napja írtuk, hogy mekkora bukás lett PC-n…), akik videóban is közlik a Microsoft alá kerülést.

A másik csapat az inXile Entertainment, amit az Interplay-alapító (Fallout első két része – az elsőnek köze volt Urquharthoz! -, Fallout: Brotherhood of Steel, Bard’s Tale, MDK, Planescape: Torment, Wasteland…) Brian Fargo vezet. Ettől a csapattól a Wasteland 2-t, a Torment: Tides of Numenerát vagy a Bard’s Tale 4-et láttuk az utóbbi években, és most a Wasteland 3-at is készítik.

Szóval a Microsoft most főleg az RPG-kre gyúr rá nagyon komolyan. Érdekes lesz látni, hogy min fog a két csapat dolgozni, illetve a projektjeik Xbox-exkluzívak lesznek-e. (Nagy eséllyel igen, de a Wasteland 3 multiplatformként lett közösségi finanszírozással elindítva…)

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu