Trailerek a hétvégére [VIDEO]

Öt játékról lesz ezúttal szó.

A Waller névre hallgató csapat a Kickstarteren kezdett adománygyűjtésbe, hogy a Mega Man X és a Mega Man Zero szériák által inspirált, akció-platformer műfajú Gigabustert megvalósíthassák. A 20 ezer dolláros PC-s célból eddig 1,5 ezret hoztak össze – 50 ezernél a Nintendo Switch port is megvalósulhat. Az oldalnézetes játék PC-n márciusban jelenhet meg, demó már van.

A Darksiders III (ami nemsokára, egészen pontosan 27-én jelenik meg a PlayStation 4/Xbox One/PC trióra) is kapott egy új trailert, aminek a címe „Fury’s Apocalypse” – Düh apokalipszisére izgalommal tekintünk előre; a franchise hat év után folytatása akár a THQ Nordic idei legsikeresebb dobása lehet.

PlayStation 4-port megjelenési dátumot kapott a „Left 4 Dead-klón” Warhammer: Vermintide II. December 18-ától lehet elérni majd a játékot, de az „Ultimate Pre-Order Edition” négy nappal korábbi hozzáférést (14-étől), azonnali zárt béta hozzáférést, játékbeli Sigmar Keep-szobrot, két portrékeretet, Helmgart Heraldry-témájú skineket, hat exkluzív Heroic Deedet, és két DLC-t (Shadows over Bögenhafen, Back to Übersreik) biztosít.

Még márciusban lett bejelentve a Kuju Gamestől és a Curve Digitaltól a Narcos: Rise of the Cartels, amiből megjelentek az első képek és az első trailer is. Egy körökre osztott akció-stratégiára számíthatunk, ami a Narcos-sorozat első évadát dolgozza fel. A megjelenés 2019 harmadik negyedévében (július-szeptember) lesz esedékes PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switchre és PC-re.

A Moondrop és a Modus Games bejelentett egy 2D-s puzzle platformert, a Degrees of Separationt, amiben két karakter két elemet ural (Ember a tüzet/meleget, míg Rime a jeget/hideget). Innovatív történetmesélést, nem linerális pályákat, és kooperatív játékmenetet ígér a Steam-oldal, a megjelenés pedig február 14-én lesz esedékes a PlayStation 4/Xbox One/Nintendo Switch/PC kvartetten.

Forrás: GematsuGematsuGematsuGematsuGematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu