RETRO – Feketén, cukor nélkül. Így isszák az igazi kávérajongók kedvenc forró italukat és így szeretik a film noir rajongók is legkedvesebb műfajukat. A játékvilágban Max Payne neve forrt egybe a film noir műfaj figurájával, így majdnem infarktust kaptam, amikor egy trailerben először megláttam a kopaszra nyírt, hawaii inges, kissé elhízott, lecsúszott detektívet, amint Sao Paolo napsütötte utcáin lőtte halomra a helyi rongyos bűnözőket. Tényleg jó ötlet volt, hogy a Rockstar ennyire megváltoztatta egyik leghíresebb hősének imidzsét? És vajon a harmadik rész felér ahhoz a katartikus élményhez, amit az első két Max Payne végig játszása közben átéltünk?

 

Mielőtt a kérdésünkre válaszolnánk, mélyedjünk bele egy kicsit az eddigi eseményekbe, illetve a Max Payne játékok múltjába, részben azért, hogy a régi motorosok lúdbőrözzenek a nosztalgiától, illetve az új fiúk is képben legyenek: mire ez a hatalmas Max Payne őrület az öregek részéről?

Amikor a Final Reality nevű PC-s benchmarkjuk végén először megjelent a Max Payne-ből egy egészen rövid kis jelenet, végén a Max Payne névvel, mindenki csak a fejét kapkodta, hogy kicsoda, micsoda ez a Max Payne, aztán egyre felfokozottabbá vált a játékra való várakozás, míg végül 2001-ben végre megjelent a magányos, mindenki által üldözött, kiégett zsaru első kalandja.

Két évet kellett várni a folytatásra, de szerencsére az is MAXimálisan behozta a hozzáfűzött reményeket. A Max Payne 2: The Fall of Max Payne alcíme A Film Noir Love Story volt és a még profibb akciórészek és a szokásos borongós sztori mellett Mona Sax, a szexi bérgyilkosnő és Max Payne közötti kialakuló szerelmi szálra koncentrált.

A játék érdekessége volt még, hogy ezúttal nem Sam Lake, a lead designer arcát láthatjuk Max Payne-ként, hanem a detektív Timothy Gibbs, egy nem túlzottan ismert színész markáns vonásait öltötte magára. A harmadik résznél pedig James McCaffrey volt Max Payne modellje, aki a hangját is kölcsönözte.

Alkohol és gyógyszerek: semmi sem segít

Ezzel pedig el is értünk a harmadik részhez, amelyet ezúttal teljes egészében a Rockstar Games, illetve azon belül a vancouveri csapat fejlesztett. A Max Payne 3 ezúttal nem New Yorkban, hanem a brazíliai Sao Paolo-ban játszódik. Aki azt hiszi, ezzel az új napsütéses, világos, egzotikus helyszínnel oda a film noir feeling, az alaposan téved. Ez a Sao Paolo egy velejéig korrupt, romlott város, ahol a háttérből a dúsgazdag milliárdosok diktálnak, ugyanakkor a várost már rég nem a rendőrség irányítja, hanem a különféle milicista szervezetek és bűnbandák, melyeket részben a milliárdosok pénzelnek.

A gazdagok hihetetlenül fényűző életet élnek, gyermekeik diszkókban és luxushajókon szórják el drága koktélokra és drogokra apuka pénzét, miközben a romos, koszos nyomornegyedekben, az olcsó italt mérő szakadt kocsmákban és bűzös, mocskos sikátorokban a nyomorgó szegények között mindennaposak a rablások, a nemi erőszak, a verekedések és vérengzések. Na? Eléggé noir ez a világ nektek?

Multimilliárdos, csinibaba, emberrablás

Mindezt nem csak azért soroltam fel, hogy ecseteljem, mennyire eltalálta a játék hangulatát a Rockstar, hanem ténylegesen ilyen pályákon is fogunk öldökölni az örökké másnapos, vagy éppenséggel tajrészeg Max Payne-nel. A cinikus, kiégett zsarut New Yorkban menti meg egy kocsmai öldöklésből Raul Passos, Max régi társa és barátja a rendőriskolából, majd Sao Paolóba hívja, hogy Rodrigo Branco, egy brazil multimilliárdos és csinibaba felesége Fabiana testőre legyen.

Egyszerű meló, nem igaz? Max számára azonban a dolgok zűrösebbé válna, mint valaha. Fabianát egy diszkóból elrabolják ő pedig társával, Passos-szal kétségbeesetten próbálja nemcsak megtalálni Fabianát, hanem azt is kideríteni, kik állnak az emberrablók mögött és miért akarnak ártani Brancónak.

Az időnként kissé kusza, de mindenképpen érdekes és izgalmas sztorit gyakran flashbackekből ismerhetjük meg, amelyek visszatérnek az emberrablás előtti eseményekhez, illetve ahhoz az epizódhoz is, amikor Max és Passos New York sötét sikátorain és temetőjén keresztül lövöldözve, öldökölve próbál elmenekülni egy fia halála miatt feldühödött maffiafőnök személyes hadserege elől. Szóval a sztori egyértelműen profi, noiros, sőt, még vannak benne New Yorkos részek is, szavunk sem lehet.

Bullet time, I love you

Ahogy alapvetően maga Max Payne sem változott, ez igaz a játékmenetre is. Az akcióban a főszerepet most is a bullet time kapja, melynek csíkja fokozatosan töltődik fel karakter ikonja mellett. Amikor megnyomjuk a jobb kontrollert, lelassulnak körülöttünk az események, így a ránk kilőtt golyókat kikerülve akár több rosszfiút is szitává lőhetünk. Előre-hátra vetődve akkor is beindíthatjuk a bullet time-ot, ha nincs feltöltve a csík, viszont a földre éréskor visszaáll a normális idő, és ilyenkor kissé kellemetlen, amikor a földön fekszünk és lőnek ránk ezerrel.

No igen, ha már itt tartunk, akkor gyorsan szögezzük le, hogy a Max Payne 3 még közepes nehézségi szinten is keményebb lett, mint az előző Max Payne-ek. Az ellenséges mesterséges intelligencia rendkívül agresszív, nagyon jól céloz és a legapróbb tétovázásunkat is kihasználva pillanatok alatt szitává lő, ha nem vigyázunk.

Bár Max a modern TPS-ekből átvette a szokásos fedezék-rendszert is, de nehogy azt higgyétek, hogy ez megkönnyíti a dolgunkat: vaklövés közben például simán eltalálhatnak, sőt, még egyszerű fedezékbe búja közben, hanem vagyunk megfelelő szögben.

Az újítások közé tartoznak még azok a jelenetek is, amikor a levegőben felénk repülő gránátokat, Molotov-koktélokat vagy más robbanó, égő tárgyakat kell eltalálnunk. Más alkalmak során egy szkriptelt akciójelentben kell részt vennünk: például a játék elején miközben egy tetőn csúszunk lefelé, a lassított felvétel közben egymás után több rosszfiút is fejbe kell lőnünk.

Emellett megtalálhatóak ebben a játékban is a bonus, gyűjtögetős tárgyak: szerencsére itt nem kávéscsészéket kell gyűjtögetni, mint a Remedy-ék Alan Wake-jében, hanem aranyozott fegyver alkatrészeket, amelyekből aztán extra aranymordályokat és pisztolyokat rakhatunk össze.

Az igazi újdonság azonban a „last man standing”: amikor Max halálos lövést kap, akkor, ha van nála egy painkiller, azt arcot telibe trafálva, aki megölte, visszatérhet az élők sorába. Ilyenkor a földön fekszik, általában a hátán és 360 fokban körbe forogva mindenkit szitává lőhet maga körül. Nem rossz ez a megoldás, de csak akkor hatékony, ha van felhasználható bullet time időnk, ellenkező esetben elég védtelenek vagyunk és a ránk rontó ellenség könnyen kivégezhet, amíg társaikkal vagyunk elfoglalva. A másik, hogy a Max Payne 2 guggolva körbefordulós bullet time trükkje szerintem sokkal látványosabb és hatékonyabb is volt a maga idejében.

Luxusjacht, luxusgrafika

Ha már a látványról beszélünk, akkor viszont ismét csak elismerést érdemel a Rockstar. Mindegyik helyszín elsőrangúan kidolgozott, akár egy luxusjachtról, Branco hatalmas, rideg irodaházáról, vagy a Sao Paoló nyomornegyed romos, koszos sikátoraival van szó.

A Rockstar Vancouver apait-anyait beleadott, hogy a ténylegesen a brazil nagyvárosban érezzük magunkat, mintha csak egy repülőjegyet és turistautat kaptunk volna tőlük. Mindezt úgy, hogy a grafika egy pillanatig sem szaggat be, pedig ez a jelenség már konzolon sem ismeretlen.

Hasonlóan elsőrangú a játék animációja is az Euphoriának köszönhetően. A lövések okozta realisztikus sebesülések nyomán az áldozatok pontosan úgy kaszálnak a kezükkel és esnek el, mint ahogy azt elvárhatjuk tőlük, amikor pedig haldoklanak, a sebből a vér a földre szivárog.

Az effektekhez tartozik a szinte állandóan villódzó, vibráló, kameranézetet rángató részegség-effektus, amelyik Max illuminált állapotára utal. Akit ez zavar, annak részvétem, viszont szerintem nagyon sokat ad Max Payne karakteréhez, még akkor is, ha hasonló effektust a Manhunt játékokban is láthattunk.

A hangulat ismét a helyén van

Persze az ütős grafika, a kőkemény animáció és a profi történetvezetés is kevés lenne, ha a Max Payne 3-ból hiányozna az a valami megfoghatatlan valami, ami az első két részt is oly naggyá tette. Azonban erről szó sincs: a Rockstar Vancouver is épp olyan hajszálpontosan eltalálta a Max Payne 3 hangulatát, mint anno a Remedy az első két részét.

Igaz, a szingli részben a last man standingen és a máshonnan ismerős fedezékrendszeren, illetve a szkriptelt akciójeleneteken kívül pár apró újításon kívül nincs semmilyen eget rengető újdonság, mégis Max Payne 3 egyértelműen képernyő, vagy a monitor elé fog szögezni.

Bár nem könnyű ez a játék és az egérhez, billentyűhöz szokott egyének jobban járnak, ha megvárják a PC-s verziót, de az biztos, hogy addig nem fogjuk letenni, míg Max-szel a sao paolói maffia, a korrupt milliárdosok és a vérszomjas milicisták embereibe az utolsó golyót bele nem eresztettük!

-BadSector-[2012]

---

Kiadó: Rockstar Games

Fejlesztő: Rockstar Vancouver

Stílus: TPS

Megjelenés: 2012.05.18.