TESZT – Húsz évvel a Spyro the Dragon legelső PlayStation konzolon való megjelenése után az Activision úgy döntött, hogy a Crash Bandicoothoz hasonlóan a kis lila sárkányos játékokból is egy remake trilógiát készít. A Spyro Reignited Trilogy tesztjében kivesézzük a klasszikus platformjáték remake-jének hatalmas vizuális fejlődését az eredetihez képest.

Pár hete fejeztem be 110 órás gameplay-el az Assassin’s Creed Odyssey-t (melyről Dante tesztéjét itt olvashatjátok) és a városok tele voltak festett szobrokkal. Valahogy az maradt meg sokak emlékezetében, hogy a szobrok márványfehérek voltak, pedig valójában tényleg festették a szobrokat, de mégis, még ennek tudatában is furcsán hatottak a festett görög szobrok. Az első PlayStation játékok, és összességben a korszak konzolgenerációja hasonló emlékeket idéz: úgy emlékszünk rá, mint iszonyúan elavult grafikájú és mai igénynek megfelelően nehezen irányítható játékokra, pedig dehogy. Csak is grafikai tuning, a videojátékok „plasztikai sebészete” kellett hozzá, és máris rákattantunk a kis lila sárkány kalandjaira! A játékmeneten pedig szinte semmit sem kellett hozzá változtatni…

Időutazás, kissárkánnyal

A Spyro the Dragon először Észak-Amerikában jelent meg 1998. szeptember 10-én a PlayStationre. Európában ezen év októberében, Ausztráliában novemberben, Japánban pedig 1999. áprilisában került forgalomba. A játékost Spyro, egy kis lila sárkány bőrébe bújtatja, akinek az a feladata, hogy kiszabadítsa fogságba esett társait. A játék Spyro és a főellenség, Gnasty Gnorc összecsapásával ért véget.  A Spyro második rész, a Spyro 2: Ripto’s Rage 1999-ben jelent meg, a harmadik rész, a Spyro: Year of the Dragon pedig 2000-ben. A sztori szerint egyszer, a sárkányok világában, születik egy tojásból egy lila sárkány. A lila sárkányok konkrétan 10 évenként születnek, ez az év eljött. A jóslások szerint, csak a lila sárkányok tudják megváltoztatni a sorsot. A sárkánytemplomban, Ignitus a vörös tűzsárkány nézi a tojást. Malefor a gonosz lila sárkány megtámadja a templomot, Ignitus viszont megmenti a kis lila tojást. Elrepül a folyóhoz és egy gombafejbe vízreteszi a legjobbakat remélve…

Varázslatos

Hogy húsz év után is mennyire varázslatos Spyro, ahhoz elég rögtön a legelső játékba, a Spyro the Dragonba belemerülni, hogy ismét elvarázsoljon ez a húszéves játékvilág. Minden pontosan ott van, a helyén, ahol emlékeztünk rá és mégis valahogy egészen friss az élmény. Az 1998-as baltával faragott poligonok helyett most már rajzfilmszintű grafika fogad, ugyanakkor az az animáció, amely Spyro-nak életet adott, nem ront, vagy változtat a kilencvenes évek klasszikus játékélményén. A feljavított grafika azonban nem csak nagyobb felbontást, több poligont, részletesebb textúrákat tartalmaz, hanem olyan apró részleteket is, mint a főszereplő kis sárkány tüzes lehelete által felégetett fű nyoma, és a különféle sárkány és egyéb karakterek bámulatos részletgazdagsága. Ugyanez igaz az ellenségekre is: az arckifejezéseik és mozgásuk mosolyt fakasztók, ahogy például dölyfösen, Napóleon-szerűen sétafikálnak, uniformisban, falaknak, vagy egymásnak ütköznek. Az animációk (például a támadásoké) is gazdagodtak, tényleg nem tudunk mást ajánlani, hogy sasoljátok meg a régi Spyrót ezen a téren és vessétek össze az újjal.

Kezdődik a kaland…

A Spyro sohasem volt túl nehéz játéksorozat, ami az egyébként rendkívül nehéz Crash Bandicoot után felüdülésként hathat. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy a játék titkait azonnal, könnyen kideríthetnénk. Az igazi kihívást inkább a rengeteg felfedezésre váró tárgy, kincs, titok jelenti, vagy az ellenségek elintézése. A legnagyobb nosztalgiát a trilógiából a legelső rész, a Spyro the Dragon jelenti a rajongóknak, amellyel talán a legtöbben játszottak. Éppen ezért hajlamosak vagyunk szemet hunyni afelett is, hogy sokkal elavultabb, repetitívebb a játékmenete, mint a másik két részé. A különféle világokat sokkal könnyebben felfedezhetjük, a kincseket is gond nélkül megtalálhatjuk. Igazából ez az első remasterelt játék leginkább csak a nosztalgiázóknak szól, akik 100%-osan meg akarnak mindent találni és teljesíteni mindent.

Amikor a kis sárkány már többé nem süsü

A Spyro 2: Ripto’s Rage és a Spyro: Year of the Dragon már sokkal inkább megmutatja a kis sárkány képességeit. A kincsek megtalálása már nem csak arról szól, hogy úton-útféle beléjük botlunk, hanem új képességeket is nyerünk és más olyan tárgyakat is kaphatunk, melyek megtalálásához gyémántokra van szükség. Ezek a képességek egyébként kötelezők ahhoz, hogy továbbjussunk a szinteken, tehát itt nagyobb a kihívás, mint az első részben. Így tehát sokszor előfordul, hogy vissza kell térnünk régi helyszínekre, hogy megszerezzük a gyémántokat, mely az első részre nem volt jellemző.

Nem leszel tőle „paff”, annál inkább csak „bűvös sárkány”

Elnézést, a 100 Folk Celsius poénért, de gondolom már számítottál is rá, hogy nem maradhat ki a cikkből? (Haha) Viccet félretéve, a Spyro: Reignited Trilogy hatalmas nosztalgiabomba azoknak, akik a nyolcvanas évek végén, gyerekkorukban ezen nőttek fel, és a kis lila sárkány és a hozzá kötődő játékélmény teljesen a szívükhöz nőtt. Hozzáteszem, hogy sokkal nagyobb nosztalgiafaktor ezzel, meg a Chrash Bandicoottal PS4-en játszani, mint 40.000 Ft.-ba kerülő Sony PlayStation Classic elfuserált húszjátékos választékával, amelyből egyébként a Spyro és a Crash is kimaradtak. Aki pedig nem játszott vele anno és a fiatalabb korosztályba tartozik, a „modernizált” Spyro-t nekik is csak ajánlani tudom. Nyilván, fiatalabb korosztálynak szóló játék, viszont az ilyen „mascotot” főszerepeltető platformjáték manapság hiánycikk, szóval pont nekik remek karácsonyi ajándék.

-BadSector-

Kiadó: Activision

Fejlesztő: Toys for Bob

Stílus: platformer

Megjelenés: 2018. november 13.