Már egy éve is az E3 2019 kihagyását tervezte a Sony? [VIDEO]

Shawn Layden, a Sony Interactive Entertainment Worldwide Studios elnöke mintha már a 2017-es PlayStation Experience-en is erre utalt volna.

A PushSquare arról ír, hogy Layden mennyire frusztráltnak tűnik a tavalyi PlayStation Experience-es pódiumbeszélgetés során. És tényleg – miközben Greg Miller, beszélgetőpartnere arra utalt, hogy a legtöbb sajtókonferencia csak egy trailermontázsból állt (és idén az E3-ra a Square Enix szó szerint ezt hozta össze!), Layden azt mondja, hogy nem tudja már, hogy mi is az E3. Ő csalódott abban, ami a rendezvényből lett, és szerinte a nyilvánosság és az üzletelés között van az E3, amit így „az autópályán mindkét oldalról telibe találnak”.

És ez valamelyest megmagyarázza a Sony idei E3-as műsorát: tematikus termeket alkottak, amik között mozgatták a részt vevőket, igaz, ezzel üresjáratokat hoztak létre. Továbbá ez kb. rá is utal arra, hogy miért is hagyják ki jövőre az E3-at a japánok – ők a játékosokhoz akarnak szólni, nem pedig az üzleti partnerekhez vagy a sajtóhoz.

Érdekes, hogy már tavaly is más megközelítés felé ment az egyik Sony-vezér… és az is, hogy ezt nem vettük észre.

Forrás: PushSquare

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu