FILMELŐZETES – Amikor Évszázadokkal azután, hogy egy kataklizma, a Hatvanperces Háború elpusztította a civilizációt, felbukkan egy titokzatos fiatal nő, Hester Shaw (Hera Hilmar), aki megállíthatja Londont, a hatalmas, lánctalpakon gördülő várost, amely mindent elnyel, ami az útjába kerül. A dühödt, édesanyja kínzó emléke által motivált lányhoz csatlakozik a Londonból elűzött Tom Natsworthy (Robert Sheehan) és Anna Fang (Jihae), a veszedelmes bűnöző, akinek vérdíj van a fején.
Philip Reeve hét év alatt írta meg első regényét, a Ragadozó városokat, amely 2001-ben jelent meg. „A nagy ötlet az volt, hogy lánctalpakon közlekedik egy város – meséli Reeve. – De aztán felmerült a kérdés: ugyan miért közlekedne egy város lánctalpakon? Egyszer csak rájöttem, ennek csak akkor van értelme, ha a nagy lánctalpas város kergeti a kisebbeket, aztán bekebelezi őket, és hirtelen összeállt a kép.”
A regény hatalmas siker lett, több rangos díjat nyert, s végül tetralógiává állt össze.
Reeve művészeti egyetemi évei alatt Super 8-as kamerával kísérletezgetett, de aztán rájött, hogy egyszerűbb illusztrált regényeket írni, mint mozit csinálni. („Nem kell etetni a stábot meg beöltöztetni a színészeket” – mondja szarkasztikus humorával.) Ám ma már pontosan tudja, hogy a Ragadozó városokat a jóisten is filmvászonra teremtette. „Háromfelvonásos szerkezete van és gigantikus díszletek között játszódik. Vétek lenne kihagyni, hogy ebből a sztoriból látványos akciómozi legyen.”
Deborah Forte producer teljes mértékben egyetért a fentiekkel. „Philipben egy színész veszett el, nem kevésbé egy rendező is, ezért nagyon mozis módon képes írni. Elénk festi az egész univerzumot, amit elképzelt, látjuk, halljuk és érezzük minden rezdülését.”
A producer szerint nem fért kétség ahhoz, hogy melyik filmes tudná vászonra álmodni Reeve világát.
Action Jackson
Peter Jackson és régi munkatársai, Fran Walsh és Philippa Boyens nem pont újabb fantasy filmre vitelére vágytak, amikor Forte megkereste őket a Ragadozó városok ötletével. „Rengeteg projekttel árasztottak el minket A Gyűrűk Ura után, és a többségük fantasy volt – mondja Boyens. – Pete írt nekem, hogy olvassam el a könyvet, de tovább nem ragozta, mert az őszinte véleményemre volt kíváncsi. Rögtön az első mondattól rákattantam a történetre. Aztán csak olvastam és olvastam, és azt kívántam, hogy beleszeressek a karakterekbe és jó vége legyen. Az is lett. Szóval visszaírtam Pete-nek: ‘Baszki, csináljuk meg.’”
Jacksont azonnal rabul ejtették a Ragadozó városok merész ötletei és a fantasztikus látványvilága. „A társadalom a maga módján újjáépítette mindazt, ami elpusztult, csak a városok most már lánctalpakon közlekednek – magyarázza a producer. – Hatalmas metropoliszok szántják fel a földet. London nagyjából két kilométeres átmérőjű, és nála kisebb városokat kebelez be a Nagy Vadászmezőn, ami lényegében Európának felel meg.”
Reeve invenciózus módon új fogalmat alkotott a civilizáció romjain létrejött nem túl szép világ számára: ez pedig a városi darwinizmus. „Az a lényege, hogy a nagyobb város megeszi a kisebbet – magyarázza Jackson. – A kisvárosok pedig megeszik a náluk is kisebbeket, és így tovább. Amikor bekapcsolódunk a történetbe, ez már több mint ezer éve így megy, tehát jól bevált gyakorlatnak nevezhetjük. Viszont az a baj az egész rendszerrel, hogy egyszer vége szakad a táplálékláncnak. A nagyvárosok olyan sok kisvárost kebeleznek be, hogy már kénytelenek egymás ellen fordulni, vagy ki kell találniuk, mire vadásszanak ezután.”
Jackson producercége, a Wingnut Films már 2008-ban megszerezte a Ragadozó városok filmes jogait, de a projektet takarékra kellett állítani, mivel A Hobbit-trilógia elkészítése minden energiát lekötött.
Az első Hobbit-film elkészülte után (2014.) Jackson és Fran Walsh nekiláttak a Ragadozó városok forgatókönyve megírásának, és régi munkatársukat, Christian Riverst szemelték ki rendezőnek.
Ugorjunk vissza az időben. Huszonöt évvel ezelőtt Rivers rajongói levelet küldött Jacksonnek, amelyhez néhány sárkányos rajzát is csatolta, és munkát kért a rendezőtől. Jacksonnek tetszett a bemutatkozás, és felvette a fiatalembert. Rivers első munkája Jackson első filmjének, az Ízlésficam (Bad Taste) című horrorparódiának a storyboardja volt. Az együttműködés folytatódott, miközben mindketten szép pályát futottak be. Ennek egyik csúcsa az volt Rivers számára, amikor 2005-ben Oscar@-t nyert a King Kong vizuális effektusaiért.
Riverst mindazonáltal derült égből villámcsapásként érte, amikor felkérték a Ragadozó városok megrendezésére. Készített ugyan előzetes terveket a projekt számára, ám kissé megijedt, amikor szembesült a vállalkozás valódi méreteivel. „Hogy a bánatba fogok ebből a regényből filmet csinálni – fogalmazódott meg benne az első kérdés. – Mitől lesznek hihetők a lánctalpas városok? Az irodalmat el lehet adni metaforákkal, de egy filmben mindent meg kell mutatni.”
Szerencsére a forgatókönyvírók Oscar®-díjas csapata – Fran Walsh, Philippa Boyens és Jackson – értett ahhoz, hogyan kell egy izgalmas történetet filmre adaptálni.
„Nincs értelme olyan történetet elmesélni, ahol nem tudunk kötődni a hősökhöz – mondja Jackson. – Most a Ragadozó városokkal 1700 évet lépünk előre az időben, de az emberek továbbra is emberek maradnak. Vegyük például azt az ötletet, hogy leülünk valakivel vacsorázni az ókori Egyiptomból vagy Rómából. Biztos, hogy találunk közös nevezőt, pedig teljesen más társadalomból és kultúrából jött. A környezet drasztikusan változhat, de az emberi tényező ugyanaz marad.”
Friss arcok az összetett karakterek számára
A Ragadozó városok karaktereinek többsége a húszas évei elején jár, és a film alkotói már a munkálatok elején elhatározták, hogy a közönség számára kevésbé ismert arcokat szeretnének látni a főbb szerepekben.
Hester Shaw (Hera Hilmar)
„Ez az egyik legelképesztőbb modern hősnő, akivel csak találkoztam – mondja Rivers. – Gyermekkorában megsérült egy összecsapásban, amely az édesanyja életét követelte. Az arcán éktelenkedő sebhely örökre emlékezteti a szörnyű tettre. Hester született túlélő és a bosszúvágy hajtja előre.”
„Hester karaktere azért olyan izgalmas, mert az ő személye a válasz az egész történetet átszövő nagy, misztikus kérdésre – veszi át a szót Boyens. – De közben ő maga nincs tisztában ezzel. Végül kiderül számára, hogy ő egy veszélyes titok nyitja, ami nem csupán a saját sorsát határozza meg, hanem az egész világ számára döntő jelentőségű.”
Hester édesanyjának meggyilkolása után a „feltámadott”, félig ember, félig gép Sikoly gondoskodott a lányról. Mindent megadott neki, amit tudott, ám egy kiborg nem lehetett tökéletes mintakép egy gyermek érzelmi és közösségi fejlődése szempontjából. „Ha valakit Sikoly nevel fel, annak sajnos lesz egy pár pszichés problémája – magyarázza Jackson. – Azért izgalmas ez a hősnő, mert leghőbb vágya, hogy megöljön valakit. Az ilyen karakterek általában negatív hősök, nem szoktunk szimpatizálni velük. A cselekmény során azonban megértjük, mi vezérli őt, és eldönthetjük, igazat adunk neki vagy sem.”
A Hestert megformáló színésznőt nem volt könnyű megtalálni. Olyasvalakit kerestek, aki erős és mégis esendő, titokzatos lélek és veszedelmes indulatok fűtik, jogos bosszúvágy vezérli, mégis képes az irgalomra. A film alkotói sokáig tanácstalanok voltak, mígnem bemutatkozó videó érkezett Izlandról, Hera Hilmar színésznőtől, akire például a Joe Wright által rendezett Anna Kareninából emlékezhetnek a filmbarátok. „Tökéletes volt – mondja Rivers. – Viszonylag ismeretlen, de magával ragadó tehetség, gyönyörű és törékeny, akinek – szörnyű ezt mondani, de – nagyszerűen mutat az arcán az a bizonyos nagy sebhely.”
A színésznő bemutatkozása olyan erőteljes volt, hogy a producerek az első Skype-interjú alapján azonnal szerződtették, anélkül, hogy személyesen találkoztak volna vele. „Hera Ingrid Bergmanra emlékeztet – mondja Boyens. – Klasszikus szépség, aki fiatal kora ellenére nemzedékek tapasztalatait hordozza a vállán, amit bölcs megértéssel és nyugalommal visel.”
A film cselekménye kezdetén Hester fél évet tölt el a kietlen pusztaságban. A színésznő alaposan felkészült, hogy minél árnyaltabban érzékeltethesse a remetelét elszigeteltségének lelkiállapotát. „Szeretek teljesen összeolvadni a karakteremmel a felkészülés során – mondja Hilmar. – Hogy teljesen bele tudjam élni magam Hester szerepébe, kerestem Új-Zélandon egy igazán isten háta mögötti helyet, ahol csak magamra számíthatok és ki vagyok téve a zabolátlan természet kénye-kedvének. Mindezt azért, hogy megtapasztaljam, fizikai és mentális értelemben mit jelent a puszta túlélés.”
Tom Natsworthy (Robert Sheenan)
Tom karaktere sok szempontból Hester ellentéte. Soha nem tette ki a lábát a lánctalpakon gördülő Londonból, ezért fogalma sincs arról, hogyan fest a külvilág. „A srác teljesen be van gubózva – mondja Jackson. – Nem tudja, milyen érzés a gyepen szaladgálni, és úgy nevelték, hogy rettegnie kell bármitől, ami a lánctalpas városon kívül van.”
Tom szülei meghaltak egy balesetben, s az árva fiút a Vének Társasága vette a szárnyai alá, hogy London becsülete polgára lehessen. „Tom kényelmes életre rendezkedett be – mondja Rivers. – Azért egy kis pimaszságért sem megy a szomszédba. Jószándékú gyerek, hisz a rendszerben, ami London.”
Tom világa azonban a feje tetejére áll, miután találkozik Hesterrel és ennek köszönhetően a gördülő erődítmény falain kívül találja magát. A film alkotóinak olyan színészt kellett találniuk, aki ragyogó humorral képes eljátszani egy lassan öntudatra ébredő lázadót. „Tom a mi emberünk kell legyen, mert a közönség rajta keresztül lép be ebbe a különös világba, az ő szemével lát mindent” – magyarázza Rivers.
A karakter megformálásához szükséges tehetséget Robert Sheenan ír színészben fedezték fel a film alkotói. „Robbie ellenállhatatlanul vicces és mindenbe beleüti az orrát, tehát tökéletes Tom – jellemzi a színészt Boyens. – Hihetetlen lelkesedéssel és extra adag pozitív energiával vetette bele magát a munkába.”
FORRÁS: UIP Dunafilm
-PS4Pro- (Folytatjuk)
