Overkill’s The Walking Dead – Nem Payday

TESZT – Mintha komolyan csak ilyen minőségi játékok fordulnának meg mostanság a kezeim között (és most fogadni mernék rá, hogy a RIDE 3 lesz a következő!). Nos, ezzel kb. el is árultam, hogy a Payday fejlesztőitől, az Overkilltől a The Walking Dead milyen lett. Nem ANNYIRA rossz mint 2013-ban a Survival Instinct volt, szerencsére…

 

Na kérem, ez a játék elérte azt, hogy a Starbreeze, a játék kiadója anyagilag úgy szívjon mint a torkosborz még úgy is, hogy a The Walking Dead konzolos portjait kitolták 2019 elejére… viszont ha alapból ilyen gyengén indít a PC-s változat, ami ismétlődő, unalmas, állandó grindolásra késztető, és úgy en bloc FELESLEGES (igen, felesleges), akkor mégis mekkora kereslet lesz erre PlayStation 4-en és Xbox One-on?

A jó

Megtanultam még inkább a fejlövésekre koncentrálni… Na jó, még a fegyverek testreszabása is korrekt (mondjuk az értelme megkérdőjelezhető).

A rossz

Ez a játék Payday, csak zombis köntösben. Itt is négy fős kooperatív játékmenetre készülhetünk, egyedül pedig mondjuk úgy, hogy a mesterséges unintelligencia révén szenvedni fogunk, pláne azért, mert a játék mintha még arra sem lenne képes, hogy egyedül játszva legalább egy hangyafingnyi mértékben kiegyensúlyozza a kihívást. A csapattagjaink, akik egyedi képességekkel rendelkeznek (pl. egyikük kisebb életerő esetén többet sebez) talán meg is csinálják, hogy védik a bázist (igaz, erre nem nagyon elég az idő a meccsek elején), az ellenfelek, függetlenül attól, hogy zombik vagy emberek, buták és idegesítőek. A walkerek például kapásból egyenes vonalban elindulnak a legközelebb levő, a bemutató trailerek után szinte elképesztően élettelen karakterek egyikéhez, míg az emberek a lehető leghülyébb módon is képesek minket eltalálni – volt arra is példa, hogy nem az én irányomba nézett az egyikük, de azért el tudott találni. Ezen szerintem az sem segítene, ha nem Overkillen, hanem mondjuk Normal nehézségi szinten játszanék, ahol így is a lopakodáson marad a hangsúly.

Washington D.C. városában ugye itt van ez a bázisépítősdi, de szerintem itt eléggé erősen kidolgozatlan az egész. Miért érdekeljenek engem ezek a személyek? Ja, és ez a kidolgozotlanság kihat például a szinkronra is: száraz, monoton hangon felmondott szövegek, amiket a minimalisztikus, diavetítéses történetmesélés alatt hallunk. És akkor itt meg is említeném, hogy nincs beszédre lehetőség a játékban. Ha a 2003-as Unreal Tournament 2004 meg tudta ezt valósítani, akkor a 2018-as The Walking Dead miért nem?!

Jó, mondja az Overkill, hogy több szezon során tartalommal próbálja feltölteni a sztorit, de én meg azt mondom, hogy inkább ne próbálkozzanak vele – egy kooperatív FPS során ugyanis talán a fegyveres harcokat ki kellett volna dolgozni. Jó, van egy elsődleges, másodlagos, meg közelharci fegyverünk, de egyszerűen nincs meg a pisztolyok hatása, amit azzal próbáltak a fejlesztők korlátozni, hogy van egy, több „büntető szintű” zajméter, aminek már a legelső szintjét is jóformán tilos átlépni, mert már akkor hátrányba kerülünk a zombihullámokkal. (És ebben még a Survival Instinct is körberöhögi – ott használhattuk a lőfegyvert, persze ezzel magunkra felhívtuk a figyelmet, de ilyen idióta limitáció ott nem volt, ja és nem respawnoltak!)

Persze addig talán el is kell jutni, hogy legalább két-három küldetést megcsináljunk, de nagy eséllyel erre nem fog sor kerülni, mert ismétlődnek. Harcolj X ellenfél ellen! Keress Y tárgyakat! Kerüld el Z-t! És emellett nem mutatja ki a játék, hogy merrefelé is keressük a célpontot, mert ugye minek is legyen ilyen segítség, meg aztán minek is jussunk el oda, ha a bázisunk kötelező fejlesztéséért (ugyanis enélkül a térkép egyes részei nem nyílnak meg) grindolni kell, és bár részletesen fejleszthetünk, a pokolba kívánhatjuk ezt, főleg úgy, ha maga a menürendszer is már-már katasztrófának nevezhető.

És a csúf

Ezt a játékot csak olcsóbban tudja a Starbreeze eladni (errefelé is érdemes lenne az orosz árazást bevetni már…), de én még így sem venném meg. Ez a játék egy gagyi Payday bootleg egy The Walking Dead köntösben. Több szemszögből is átlag alatti, és még a vizualitásra is ezt mondanám. A játék időt igényel, de miért adjam meg neki? Ott bonyolult, ahol egyszerűnek kellene lennie, és ott faék, ahol meg összetettebbnek kell lennie. Na tűnjön az orrom elől, ez egy olyan 3,5-es, ami után azt mondom, hogy látni sem akarom a konzolos változatot.

-V-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Fejlövés
+ Fegyvertestreszabás
+ Legalább már most tudni lehet, hogy kerülni kell a konzolos portot

Kontra:

– Úgy konkrétan maga az egész játék
– Csak egy ötlethalmaz kohézió nélkül
– Csapatmunka csak szöveges chattel?


Kiadó: Starbreeze

Fejlesztő: Overkill

Stílus: FPS

Megjelenés: 2018. november 6.

Overkill's The Walking Dead

Játékmenet - 1.6
Graphics - 5.9
Történet - 4.2
Zene/Audio - 3.8
Hangulat - 2

3.5

ROSSZ

Ez a játék maga az élőhalott. Ez nem fog pénzt termelni mint a Payday 2...

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu