Menu

Nightstone – A műanyag diablókat is megveszik ugye? [RETRO – 2002]

RETRO – Egy izompacsirta barbár, egy szőke, nagy mellű amazon és a hasonló adottságokkal rendelkező, bár kicsit „punkos”, lilás hajú varázslónő a főszereplője a Virgin legújabb Diablo-klónjának. Bár a Nightstone gátlástalanul koppintja le az illusztris és hatalmas sikert aratott akció-RPG játék elemeit, azért találhatunk benne egy-két jópofa újítást.

 

A „B” kategóriás filmekhez hasonlóan a számítógépes játékoknak is megvan az alacsony árfekvésű kategóriája, amelyekben általában szerényebb technikai kivitelezésben egy régebbi nagynevű sikerprogramot koppintanak le – többé-kevésbé gátlástalanul – fejlesztőik. A Diablo 2nyomán, a tavalyi ECTS-en félelmetes mennyiségű koreai és más európai klónt láthattunk, úgyhogy várható volt, hogy egyiküket felkarolják a kevésbé sikeres kiadók, mint jelen esetben a Virgin. Előre is bocsátom, hogy ettől a stufftól túl sokat nem szabad várni, de ha már unod a Diablót, és végigvitted a Dungeon Siege-et, mégis valami hasonlóra vágysz, akkor a Nightstonenal érdemes egy próbát tenni…

A főtérkép szélein ácsorgó, sakkbábuszerű hőseinkkel eleinte csak egy-két irányba mozdulhatunk el, de később már többfelé is.

Hárman párban

A bevezetőmben „jópofa újításokról” írtam, úgyhogy először térjünk át erre, mielőtt még türelmetlenül továbblapoznátok. Az eszméletlenül unalmas, sablonos és semmitmondó bevezető mozi után, elsőként kellemesen meglepődve húztam fel a szemöldököm azon a remek ötleten, hogy a három különböző karakterből nem kell kettőnek – szokás szerint – automatikusan búcsút mondanunk, ugyanis a főtérképen bármelyikkel indulhatunk, hogy aztán később mégis a másikkal folytassuk. Csak rajtunk áll tehát, hogy melyikük „karrierjét” szeretnénk igazgatni: az izmos barbárét, a szexi amazonét vagy a lila hajú varázslónőét.

Kezdjük Izom Benővel vagy polgári nevén Terakkal: ő hagyományos harcos karakter. Hősünk visszatérő álmaiban egy nagyon távoli őse szerepel, aki valamilyen baljós küldetést vállalt el, amit sohasem tudott teljesíteni. Terak elhatározza, hogy kideríti, mi történhetett az ük-ük-ük-ükapóval, és megpróbálja megoldani a félbehagyott missziót. Természetesen Terak a legprofibb a közelharcban: nemcsak hogy ő tudja a legkiadósabb sallerekkel amortizálni az ellent, de ráadásul pajzsával ki is tudja védeni csapásaikat. (Erre a többiek nem képesek.) Egyetlen gyengesége, hogy nem tud olyan jól lopakodni (ebben a progiban ugyanis ilyen is van). Rheila, a szőke amazon a három közül a legkiegyensúlyozottabb.

A nagy mellű leányzó, nyálcsorgató külseje ellenére, egy igen szerény és visszafogott nép gyermeke, amely arra tanította, hogy tisztelje az erdőt és a benne élő lényeket. Azt is megtanulta, hogy ne bízzon az idegenekben, hiszen ők tehetnek a fák és az állatok kipusztításáról. A modern világban Rheila valószínűleg a Zöld Párt militáns tagja lenne, ugyanis azért hagyja ott népét, hogy megtalálja azt a gonosz lényt, amely a világ erdeinek legnagyobb részét kipusztította. Mivel a hölgyemény – diablos rokonához hasonlóan – leginkább az íjat kedveli, ezért érdemes vele messziről sündisznót gyártani a feléje áramló ellenségből.

A főtérkép szélein ácsorgó, sakkbábuszerű hőseinkkel eleinte csak egy-két irányba mozdulhatunk el, de később már többfelé is.

Sajnos ez nem megy olyan gördülékenyen, mint a Diablóban, ugyanis a lövéshez mindig pontosan ki kell jelölni a célpontot, és elég egy félreklikk (ez pedig magas felbontásnál könnyen megesik), és Rheila íjazás helyett a tett helyszínére rohan. Pokolian idegesítő tud lenni, amikor egy tömegnyi szörny közepébe szaladunk bele véletlenül, pedig amúgy csak lassan cammogó zombikról van szó, akiket szép kényelmesen lenyilazhattunk volna. Persze még ez sem lett volna akkora gáz, ha legalább az „állandó futást” – a Diablo 2 kényelméhez hasonlóan – egyetlen gombbal be lehetett volna kapcsolni, viszont a készítők itt mindenáron „újítani” akartak: csak akkor tudunk szaladni, ha ujjunkat állandóan a [Ctrl] billentyűre szorítjuk. Kár, hogy pont a legszimpatikusabb karakternél kell az irányítást szidnom, de sajnos a fejlesztőknek ezt sikerült elszúrniuk, pedig ha itt is ragaszkodtak volna a jól bevált sémákhoz, akkor komolyabb baj nem lenne a játékkal.

A „kritika hangja” után térjünk át a varázslónőre, Aisatra. Árvaként fogadták örökbe, és fogalma sincs, kik voltak szülei. Végső soron nem járt rosszul, mert nevelőapja felfedezte mágikus képességeit, és alaposan kifejlesztette őket. Ahogy azonban a lány egyre erősebb lett, mesterének feltűnt, hogy valami nincs rendben vele… A mágusnő tudja a legdurvább varázslatokat az ellenség fejéhez vágni, és a játék során az összeset meg tudja tanulni. Persze ő a leggyengébb közelharcban, és nagyobb csoportnyi monszta közepébe keveredve valószínűleg nem éli túl a gyűrődést. Sajnos Aisatot irányítva is rengeteget szidtam az ügyefogyott irányítást, mert itt is gyakran előfordult, hogy rossz helyre klikkelve véletlenül belerohantam egy csapat ellenségbe.

A főtérkép szélein ácsorgó, sakkbábuszerű hőseinkkel eleinte csak egy-két irányba mozdulhatunk el, de később már többfelé is.

Táp, táp, táponya

Evezzünk kellemesebb vizekre. Biztosan elégedettek lesznek azok, akiknek herótjuk van a bonyolultabb szerepjátékoktól, ugyanis a szintlépések és a tapasztalat szétosztása még a Diablóhoz képest is egyszerűbb. A kapott pontokkal négy alaptulajdonságot fejleszthetünk: erő, ellenállás, ügyesség és hatalom. Az elsőt nem nehéz kitalálni, mire jó: minél erősebbek vagyunk, annál pusztítóbb ütéseket vihetünk be. Az ellenállás egyrészt a HP-t növeli, másrészt a staminát, amely a futáshoz elengedhetetlen. Végül az ügyességgel jobban tudunk lopakodni, a „hatalom”, pedig a manaszint növeléséhez kell. Elvileg elég egyértelmű, hogy kit mire tápoljunk: Teraknak erősnek, Rheilának pedig ügyesnek kell lennie, hogy oda tudjon lopakodni az ellenséghez. Ugyanakkor találkozunk varázsfegyverekkel, páncélokkal is, amelyekhez esetenként szükség lehet magasabb pontszámra egy adott tulajdonságból. A progi eléggé hype-olt lopakodásának viszont sajnos nem sok értelmét láttam: ha az ellenbe belenyilaztam, akkor az úgyis rögtön rám rontott.

A főtérkép szélein ácsorgó, sakkbábuszerű hőseinkkel eleinte csak egy-két irányba mozdulhatunk el, de később már többfelé is.

Jó és unjó dolgok

A főtérkép szélein ácsorgó, sakkbábuszerű hőseinkkel eleinte csak egy-két irányba mozdulhatunk el, de később már többfelé is. Remek poén a készítőktől, hogy amikor embereink találkoznak, akkor már háromfős csapatot is alkothatunk velük. Sajnos annál bosszantóbb, hogy addig néha rendesen meg fogunk szenvedni, míg a boldog kettős, majd hármas meeting lezajlik, ugyanis a küldetések alatt nem lehet menteni, és ha karakterünk meghal, akkor nemcsak elölről kell kezdenünk apályát, de a kézben hordott fegyvereink, a magunkon viselt páncélok, varázsgyűrűk, nyakékek – sőt, ha netán [Escape]-pel lépünk ki, akkor tapasztalati pontjaink is – elvesznek!

Ez azért elég görénység… (Annál is inkább, mert ebben a programban sokkal kevesebb mágikus cumót tudunk találni, mint a Diablókban.) A technikai gyengeségekhez tarozik még az aprócska inventory is, amely ráadásul szét van osztva különböző típusú tárgyakra, így hiába vágnánk ki a harcosnál a manaüvegcsék felét, hogy inkább fegyvert és páncélt tároljunk a helyükön, erre sajnos nincs lehetőség. Óriási designer baki még, hogy embereinket és a szörnyeket a házakon kívül és belül is eltakarja a fal, így a harcokból időnként nem látni semmit! Ez olyan amatőr hiba, amit még egy kezdő csapat sem engedhet meg magának! Nem írtam még a grafikáról, amely hagyományos, 3D izometkrikus cucc. A Diablo 2-vel szemben előnye, hogy 1024×768-ra is fel lehet húzni, viszont az ábrázolt környezet (bár nem csúnya) sokkal sivárabb, a szörnyek pedig szörnyen unalmasak – igazából nem a motor gyengeségei, hanem a fantázia hiánya miatt…

-BadSector-(2002)

Pro:

+ Külön karakterekkel indulunk, akik találkozhatnak
+ Így kevésbé lineáris a játék
+ Jó hangulat

Kontra:

– Gyenge irányítás
– Amatőr design hibák
– Sok bug


Kiadó: Virgin

Fejlesztő: New Horizon

Stílus: Hack’n’Slash RPG

Megjelenés: 2002

RETRO - Egy izompacsirta barbár, egy szőke, nagy mellű amazon és a hasonló adottságokkal rendelkező, bár kicsit „punkos”, lilás hajú varázslónő a főszereplője a Virgin legújabb Diablo-klónjának. Bár a Nightstone gátlástalanul koppintja le az illusztris és hatalmas sikert aratott akció-RPG játék elemeit, azért találhatunk benne egy-két jópofa újítást.   A „B” kategóriás filmekhez hasonlóan a számítógépes játékoknak is megvan az alacsony árfekvésű kategóriája, amelyekben általában szerényebb technikai kivitelezésben egy régebbi nagynevű sikerprogramot koppintanak le – többé-kevésbé gátlástalanul – fejlesztőik. A Diablo 2nyomán, a tavalyi ECTS-en félelmetes mennyiségű koreai és más európai klónt láthattunk, úgyhogy várható volt, hogy egyiküket felkarolják a…
Őszintén szólva egyetlen olyan pont sincs, amely miatt ne a márciusi számunkban megjelent Dungeon Siege-et ajánljam, e helyett az alacsony költségvetésű és elég színtelen, szagtalan, íztelen 2D-s akció RPG gyepa helyett. Az a szomorú, hogyha félretesszük a Dungeon Siege toronymagas grafikai előnyét (hiszen a gyengébb géppel rendelkezőknek ideális lenne a Nightstone), a DS még a hangulat és az irányítás tekintetében is megeszi ezt a játékot reggelire…

Nightstone

Játékélmény - 6.1
Grafika - 6.4
Történet - 6.6
Zene/Audio - 5.9
Hangula - 7

6.4

KORREKT

Őszintén szólva egyetlen olyan pont sincs, amely miatt ne a márciusi számunkban megjelent Dungeon Siege-et ajánljam, e helyett az alacsony költségvetésű és elég színtelen, szagtalan, íztelen 2D-s akció RPG gyepa helyett. Az a szomorú, hogyha félretesszük a Dungeon Siege toronymagas grafikai előnyét (hiszen a gyengébb géppel rendelkezőknek ideális lenne a Nightstone), a DS még a hangulat és az irányítás tekintetében is megeszi ezt a játékot reggelire…

User Rating: 3.4 ( 1 votes)

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu