Zenimax vs. Oculus/Facebook: itt a pereskedés vége!

A Zenimax egy sajtóközleményben közölte, hogy már nincsen per a Bethesdát is birtokló cég és az Oculus (ami a Facebooké) között.

Röviden abból indult ki a per, hogy a korábban az id Software-nél nagyot menetelő John Carmack, az FPS-ek atyja eltávozott az Oculushoz, és olyan technológiát vitt magával, ami a Zenimax (Zenimax > Bethesda > id Software) tulajdonában volt. Az Oculus/Facebook páros fél milliárd dolláros pénzbírságot kapott, amit egy későbbi ítéletben lefeleztek, de végül sikerült a két félnek megállapodást kötnie.

Az egyezség részleteit nem közölték (ez akkor nagy eséllyel ipari titoknak bizonyul…), de Robert Altman, a Zenimax elnök-vezérigazgatója ezt nyilatkozta (a Facebook amúgy még nem mondott semmit): „Örülünk, hogy elértünk egy megállapodást, és a végeredménnyel teljesen elégedettek vagyunk. Bár utáljuk a bírósági eljárásokat, nyomatékosan védjük az szellemi tulajdonunkat, ha azt egy kívülálló hűtlenül kezeli vagy megsérti.”

Akkor a Zenimax most a Samsungra vetheti a szemeit – őket tavaly májusban a Samsung Gear VR miatt perelték be. Carmack és Matt Hooper, az id Software kreatív rendezője egy mobil VR-eszköz tervein dolgozott, amiből a Gear VR valósult meg, és bár a Samsung nyíltan feltüntette az Oculushoz való kapcsolatát, a Zenimax ezt nem nézi jó szemmel…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu