FILMKRITIKA – Michael Bay dögunalomba fulladt Transformers-sorozata után egy prequellel próbálkoztak a Steven Spielberg nevével fémjelzett ŰrDongóban. A Hasbro gyerekjátékából készült legújabb filmes adaptáció azonban nemcsak producerként jegyezte a híres hollywoodi álomgyárost, hanem egykori családi kasszasiker filmjét, az E.T.-t is „transzformálta”.

Cuki bogárhátú Volkswagen, aki valójában egy Transformer és egy kislány a garázsában bújtatja… Láttunk már ilyet. Olyannyira láttunk már, hogy (kicsit álmosan egy átjátszott éjszaka után és épp hogy beesve a film elejére) eleinte frankón nem tudtam eldönteni, hogy esetleg nem-e Tűzgyűrű: lázadás „cuki robotja”, a Jaeger Scrapper kapott egy spin-off-ot, ahol szintén a garázsában bújtatta a szintén ezermester kislány a robotot, aztán egy idő után leesett, hogy dehogy, csak ennyire sikerült lenyúlni ezt a motívumot, keverve egy jó nagy adag E.T. utánérzéssel és nyolcvanas évek retro-feelinggel nyakon öntve. (Lévén a történet akkor játszódik.)

Legalább nincs „Bayhem”

Tessék, még csak most értem a második bekezdéshez és már le is írtam a lényeget! Pedig el kell azért ismernem, hogy a jó nagy adag kliséhegyei és a Spielberg (számomra kissé émelyítő, pedig amúgy Spielberg-fan vagyok) családi mozijaira erősen hajazó új Transformers-filmen azért van mit szeretni.

Például Michael Bay eltűnésével hálistennek eltűnt az új filmből a sorozatra és a rendezőre jellemző robbanáshegyektől hemzsegő idióta, igénytelen narratíva és fárasztóan idegesítő, agyonvágott akcióhegyek. A Transformers: az utolsó lovag kritikájának végén azt írtam, hogy „a következő film ennél – nagy eséllyel – rosszabb már nem lehet…” és hálistennek be igazolódott jóslatom. Sőt, ez a film hibái ellenére is sokkal jobban sikerült.

Családi Transformers

Hogy miben? A legfontosabb talán, hogy a sztoriban – bár erősen sablonokból és máshonnan összeollózott elemekből építkező, szokásos „családi mozi”-történet – jól kidolgozták az apja halála után lelki mélypontról induló, főszereplő fiatal lány, Charlie Watson (Hailee Steinfield) jellemfejlődését, illetve az ŰrDongóval és a neki udvarló sráccal, Memóval való (Jorge Lendeborg Jr.) való kapcsolatuk fokozatos alakulását.

Charlie emellett állandó konfliktusban van anyjával (Marcella Bragio) a kissé „nyomulós” (ami némileg meglepő egy ilyen családi film esetében) nevelőapja, Roy (Lenny Jacobson), és kisöccse, Otis (Jason Drucker) pedig gyakran irritálják. Charlie késői kamaszkorának (tizennyolcéves) problémáit is ügyesen vegyíti a film az alapvetően ember-űrlény robot sztoriba – feltéve, aki fogékony az ilyesmire. Megmondom őszintén, én nem túlzottan, de nem is vagyok igazán célközönség…

Más kérdés, hogy a „purista” Transformers-fanok mennyire lesznek odáig ettől a kicsit családi szappanoperába átvedlő prequeltől. Persze, nem szabad elfelejtenünk, hogy alapvetően most is egy Hasbro által gyártott, műanyag robotos gyerekjáték filmes adaptációjáról beszélünk… Ami számomra mindenképpen pozitívum volt, hogy az állandó gigantikus harcokkal, robbanásokkal, túlspilázott akciókkal és tömérdek Transformers-szel túlzsúfolt előző filmek helyett itt három átváltozó űrrobotra fókuszál a film: a főszereplő ŰrDongóra és két másikra, akik azért jöttek a Földre, hogy ŰrDongót elintézzék és megszervezzék a Föld elleni támadást. Ez a „visszafogottság” határozottan jót tett a filmnek, különösen a túltolt Michael Bay-é után.

Ez egyébként a film vizuális világára is igaz: mivel nincs kilencvenöt Transformers benne, így az „átalakulós” jelenetek is hatásosabbak, illetve valahogy „életszerűbben” is kidolgozták őket.

Jó irány?

Vajon ebbe a „spielberges” családi mozi irányba érdemes elmenni a Transformers-sorozatnak? Kétségtelen, hogy a Michael Bay-féle legutóbbi rettenet után sokkal pozitívabb irányváltásról van szó, még akkor is, ha olyan klasszikusok köszönnek vissza, mint az említett E.T., vagy a Tűzgyűrű: lázadás filmes motívumai.

A családi mozis klisék a felnőtt, kicsit kifinomultabb ízlésű nézőközönség számára fárasztók lehetnek, viszont a történet mégis korrekt módon viszi végig Charlie felnőtté válását, illetve azt a motívumot, ahogy kapcsolatukban adnak is egymásnak: Charlie apjához kötődő gyászát, introvertáltságát győzi le, ŰrDongó pedig „bátorságot” és céltudatosságot kap a lánytól – mint az oroszlán az Óz-mesében. A film egyébként nemcsak a nyolcvanas években játszódik, hanem kicsit olyan, mintha akkor is készült volna, annak minden pozitívumával és negatívumával…

Összességében családi mozinak egyaránt korrekt, viszonylag élvezetes filmre ülhetnek be, akik adnak ŰrDongónak egy esélyt, de a Transformers-fanok sem fognak csalódni.

-BadSector-