Dead Space 3 – Haláltánc a világűrben [RETRO-2013]

RETRO – A nyolcadik utas: a Halál, a Halálhajó, A Dolog, a Pandorum és más sci-fi horrorok világát idézi a PC-re, PS3-ra és Xbox-ra egyaránt megjelent Dead Space sorozat, amelyben Isaac Clarcke-nak, egy űrhajó-mérnöknek kell szembeszállnia emberi formákat is felhasználó, borzalmasan deformált idegen szörnyetegekkel. A sorozat igazi túlélő horror trilógia, hátborzongató helyszínekkel, gazdagon szőtt, jó kidolgozott sci-fi univerzummal és érdekes szereplőkkel. Bár a nemrég boltokba került megjelent harmadik rész kicsit visszavett az félelemkeltésből, még így is kötélidegzetek kellenek hozzá.

 

Végigjátszottam a teljes Dead Space trilógiát. Isaac Clarke bőrébe bújva „nekromorf” szörnyetegek több tízezreit küldtem a másvilágra, de még így sem tudtam megakadályozni sokszor, hogy körülöttem embereket, társakat mészároljanak le a szörnyek. Félig szétvert, roncsűrhajókban, futurisztikus nagyvárosokban, hátborzongató idegen bolygókon jártam, minden egyes pillanatban hősöm életéért küzdve. A három játék összességében olyan intenzív sci-fi horror élményt nyújtott, amelyet annak idején csak a műfaj filmes legjobbjai nyújtottak.

Az űrben senki sem hallja, ahogy sikoltasz

Persze vannak alapvető különbségek a Dead Space játékok között. A legelső rész egyértelműen a legparáztatóbb: aki hozzám hasonlóan 5.1-es hangrendszerrel felvértezett konzolon, vagy PC-n lép az félig szétvert, hullákkal és vérszomjas szörnyekkel teli Ishimura űrhajóra és este, egyedül játszik, azt garantáltan a frász fogja kerülgetni. Az öt éve megjelent Dead Space mind a mai napig az egyik legfélelmetesebb, ugyanakkor legjobban kidolgozott sci-fi túlélő horror. A 2011-es Dead Space 2 viszont a legjobb: jobb, fordulatosabb sztori, érdekesebb karakterek (a főszereplő, Isaac itt már végre beszél, míg az elsőben néma volt), és rendkívül érdekfeszítő, kidolgozott univerzum fogadja a játékost.

A Dead Space univerzum egyik legérdesebb része a Unitology egyház, amely hátborzongatóan hasonlít a szcientológiára: sokak szerint a játék készítői onnan mintázták a Unitology-t. A játékbeli egyház tagjai szerint az élet az idegen lényektől származik (csakúgy, mint a szcientológia szerint…) és abban is hisznek, hogy a marker, a különleges „műalkotások” a „jelzők” révén kell „egyesülnie” az emberiségnek (jelmondatuk: „Tégy minket eggyé!”, valójában azonban csak hulláik borzalmas, vérszomjas szörnyeteggé, nekromorffá válnak. Isaac minden egyes részben nemcsak a szörnyetegek, hanem a fanatikus, elvakult „unitológusok” ellen is harcol, akik nemcsak Isaac életére törnek, de az egész emberiség létét is kockára teszik. Aki tökéletesen képben akar lenni a sztorival, annak érdemes a harmadik előtt az előző részeket is végigjátszania, ha még nem tette.

Három a nekromorf igazság!

No és milyen maga a Dead Space 3? Először is monumentális: a tiszta játékidő nekem 23 óra volt, ami akció-kalandjátékhoz képest tényleg lenyűgöző. Mondjuk ez némileg a változatosság kárára is ment: mivel alapvetően két főbb helyszínen: űrhajókon, illetve a Tau Volantis bolygón járunk, ezért elfordult, hogy bizonyos helyszínek ismétlődtek, különösen akkor, ha a mellékküldetéseket is végig akartuk játszani. A legnagyobb újítás, a kétjátékos mód azonban kétségtelenül remek ötlet, és kitűnő a megvalósítás is.

A játék másik főszereplője John Carver, egy fiatal, kissé megcsömörlött, néha kegyetlen, és nyers, de azért becsületes, égett arcú kommandós tiszt, aki a játék során segíti Isaac-ot, feltéve, ha van egy játékos társunk, akit az internetes szervereken találhatunk meg. Osztott képernyő sajnos nincs, így ha barátunkkal akarunk játszani, akkor neki is kell egy külön konzol, vagy PC, illetve egy másik játék. Viszont megéri a fáradtságot, mert a kétjátékos mód remek szórakozás és kifejezetten feldobja a szokásos túlélő horror élményt.

Erőszakik

A játék másik lényegesebb újítása a fegyverek az előzőhöz képest összetettebb fejlesztése: a talált nyersanyagokból egyébként is impozáns arzenálunkat „felspécizhetjük” különböző extra tulajdonságokkal: sőt, akár külön típusokat is összerakhatunk.

Külön oldalakban ecsetelhetném a fegyverfejlesztés és tárgyak gyártásának nyalánkságait, de itt most legyen elég annyi, hogy olyannyira összetett, hogy még a legelvakultabb szerepjáték-rajongók is megtalálják számításukat, talán egy kicsit túl komplex is lett, igaz, opcionális, tehát ha nem a nehéz szinteken játszunk, akkor nagyjából ki azért bizonyos részeit ki lehet hagyni. Amire mindenképpen érdemes azért koncentrálni (és jó sok nyersanyagot gyűjteni hozzá, az a páncélok fejlesztése.

Drágám, „szörnyen” (jól) nézel ki?

A játék grafikája, kellemes, és ha nem is korszakalkotó, de azért PC-n minden beállítást maximumra tolva nem kell panaszkodni, illetve PS3-on és Xbox 360-on is ott van a szeren. Külön kiemelendő a szörnyek és idegen lények grafikája, vagy a havas világ kidolgozása.

A szinkronhangok is elsőrangúak, a zene is rendben van: Jason Graves muzsikája a jobbféle horrorfilm zeneszerzők munkáira emlékeztet.

Sci-fi horror a köbön

Bár vannak kisebb-nagyobb hiányosságai, de azért a Dead Space 3 nemcsak méltó folytatása az előző két résznek (még ha azokat nem is múlja felül) hanem így 2013 elején egy remek horror akció-kaland, amely a játék univerzumának kérdéseit ügyesen zárja le. A kétjátékos mód remek ötlet és hatalmas élmény, és az a bizonyos félelemfaktor még úgy is ott van, hogy a Dead Space 3 azért elődeihez képest sokkal akciódúsabb lett. A sorozat rajongónak kötelező befejezés, aki pedig egy igényes sci-fi túlélő-horrorra vágyik és van rá ideje, annak mindenképpen ajánlom a „Halott űrt”. Csak arra vigyázzunk, hogy bár az űrben valóban senki nem hallja, ahogy sikoltasz, de egy lakótelepi lakásban viszont igen!

-BadSector-(2013)

Pro:

+ Kétjátékos mód
+ A trilógia korrekt befejezése
+ Viszonylag érdekes sztori, másik főszereplő karakterrel

Kontra:

– Közel sem olyan félelmetes, mint az előző részek
– Kevésbé túlélőhorror, inkább akciójáték
– Grafikai téren helyenként kicsit visszalépés a kiváló második részhez képest


 

Kiadó: Electronic Arts

Fejlesztő: Visceral Games

Stílus: TPS-horror

Megjelenés: 2013. február 5.

Dead Space 3

Játékmenet - 8.2
Grafika (2013) - 7.8
Történet - 7.8
Zene/hangok - 8.5
Hangulat - 7.7

8

KIVÁLÓ

Bár vannak kisebb-nagyobb hiányosságai, de azért a Dead Space 3 nemcsak méltó folytatása az előző két résznek (még ha azokat nem is múlja felül) hanem így 2013 elején egy remek horror akció-kaland, amely a játék univerzumának kérdéseit ügyesen zárja le. A kétjátékos mód remek ötlet és hatalmas élmény, és az a bizonyos félelemfaktor még úgy is ott van, hogy a Dead Space 3 azért elődeihez képest sokkal akciódúsabb lett. A sorozat rajongónak kötelező befejezés, aki pedig egy igényes sci-fi túlélő-horrorra vágyik és van rá ideje, annak mindenképpen ajánlom a „Halott űrt”. Csak arra vigyázzunk, hogy bár az űrben valóban senki nem hallja, ahogy sikoltasz, de egy lakótelepi lakásban viszont igen!

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu