Dűne: Stellan Skarsgard alakítja majd a gonosz Harkonnen bárót a Budapesten forgatott sci-fi eposzban

MOZI HÍREK – Tavasztól Budapesten forgatják majd a Dennis Villeneuve által rendezett legendás Frank Herbert sci-fi regény legújabb adaptációját.

Villeneuve-nek ezzel egy újabb hatalmas sikervárományos filmet rendezhet a Sicario, az Érkezés és a Blade Runne 2049 után. A rendező két éve foglalkozik a kulisszák mögött a film produkciós munkálataival. Kezd most már tényleg minden összeállni, miután megtalálták a megfelelő karakterszínészt is a Dűne főgonosz karakterének.

Az Movieweb-en olvasható cikk szerint Harkonnen báró szerepére Stellan Skarsgårdot kérték fel. A báró szerepét a filmvásznon korábban Kenneth McMillan játszotta David Lynch 1984-es filmjében. Bár Skarsgård jellemzően nem egy szupersztár, de nem ismeretlenek számára a nagy költségvetésű filmek sem, hiszen korábban szerepelt a Thor filmekben, és egy-két Bosszúállók-alkotásban is, sőt, még több Karib-tenger kalózai részben is. Érdekesség, hogy Skarsgard mindkét fia sikeres filmsztár: Alexander Skarsgård a legutóbbi Tarzan-filmben, a Tarzan legendájában alakította a címszerepet, Bill Skarsgard pedig a gonosz túlvilági bohócot az AZ című horrorfilmben.

David Lynch filmjén kívül sokszor tervezték már, hogy filmvászonra viszik Frank Herbert 1965-ös Hugo-díjas sci-fi regényét, 2000-ben például készült belőle egy nem túl sikeres tévésorozat is. A Dűne története a messzi jövőben játszódik, ahol a galaxist császárság uralja és a feudális rendszerben nemesi dinasztiák irányítanak különféle bolygókat. A sztori főszereplője a fiatal Paul Atreides, akinek családja megkapja a galaxis szempontjából kulcsfontosságú Dűne irányítását, ahol egy létfontosságú anyagot, a „fűszert” bányásszák és ahol a történet eseményei játszódnak. A politikai gyilkosságokban, árulásokban bővelkedő történetben a fremenek népét is megismerhetjük, akiknek Paul a messiásává válik.

Paul Atreides-t Timothee Chalamet alakítja majd (a ’84-es David Lynch filmben Kyle Maclachlan, a későbbi Twin Peaks-sztár játszotta), anyját, Lady Jessica-át pedig a Mission Impossible filmek női sztárja, Rebecca Ferguson játssza el, továbbá az is nemrég derült ki, hogy a Galaxis őrzői 3 forgatásának elhalasztása miatt szabaddá vált Dave Bautista is szerepel majd a filmben, viszont azt még nem tudni, ő kinek a szerepét alakítja majd. A Legendary Pictures egyébként már 2016-ban megszerezte a jogokat, de a forgatás csak idén, tavasszal kezdődik majd, Budapesten. Hogy mikor kerül mozikba a film, arról még nincs hír, de sokan 2020 végére tippelnek.

Forrás: The Hollywood Reporter

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu