RETRO – Bár rengeteg játék készül, mégis kevés olyan címmel találkozunk, amelyek igazán karakteresen egy adott masinához kötődnek. Az ilyen játékok miatt még a hardcore PC-sek is meginognak, és komolyan fontolóra veszik, hogy nem érdemes-e beruházni egy adott gépre.

 

Éppen ezért érthető, hogy a konzolt gyártó cég nem szívesen engedi át az adott programot PC-re, hiszen eggyel kevesebb érv szól amellett, hogy átpártoljunk az ő gépükre. Ezért kellett várni egy teljes évet a Gears of War-ra is, amelyik az Xbox 360 egyik legütősebb, legerősebb címe mind a mai napig. Sokáig még az is bizonytalan volt, hogy egyáltalán PC-nken is üdvözölhetjük-e majd ezt a gyöngyszemet, ám a mondás szerencsére ezúttal is igaz volt: türelem Gears of War-t terem!

„De hát ez őrület!” – „Őrület? Ez SERAAAA!”

De vajon mitől vált ekkora őrületté az Epic taktikai elemekkel dúsított shootere? Egy biztos: nem a története miatt, amely – bár nem rossz – de hemzseg a megszokott sci-fi kliséktől, illetve túlzott energiát nem is fektettek bele a készítők. A sztori szerint a távoli jövőben járunk, amikor az emberiség már régóta megvetette a lábát, és kolonizált pár bolygót a világűrben. Ezek egyikét, a Sera planétát kipécézte magának egy agresszív idegen faj, és úgy döntöttek, a mostani lakosoktól rövid úton megválnak. Az „Emergence day” napján a föld alól kerültek elő a vérszomjas locustok, azzal a radikális céllal, hogy teljesen kiradírozzák az emberiséget Sera felszínéről.

Az emberi civilizáció csak nagy nehezen és hatalmas véráldozatok árán volt képes felvenni velük a harcot a Coalition of Ordered Governments speciális egységei, a Gears of War kommandósok bevetésével. Ezek a katonák kicsit hasonlítanak a 300 macho spártai vitézeire: body buildereket is megszégyenítő izomzattal és testfelépítéssel rendelkeznek, emellett hatalmas túlerővel szemben is talpon tudnak maradni. Durva, kegyelmet és félelmet nem ismerő fickók, akiktől még a bolygón életben maradt civil emberi lakosság is tart.

Mi a legkeményebb és messze legjobb GoW-katonát, Marcus Fenixet irányítjuk, aki a játék elején egy börtönben senyved parancsmegtagadás és dezertálás miatt. Persze hősünk nem a locustoktól ijedt meg, csak az apja életét akarta megmenteni, és ezért szállt szembe felettesei parancsával, ám ez épp elég volt ahhoz, hogy negyven évre katonai börtönbe zárják. Persze nem hogy negyven, de még négy évig sem tartott, amíg az idegenek majdnem teljesen megsemmisítettek minden ellenállást, és a vezetőség inkább úgy döntött, hogy szabadon engedi és hadba állítja az összes rabságban senyvedő GoW katonát, köztük hősünket is.

A készítők a játék során nem nagyon erőltették a háttérsztori kidolgozását: igazából elég keveset tudunk meg a locustokról vagy Sera bolygójának múltjáról és jelenéről. Inkább olyan érzésünk van, mintha egy klasszikus háborús road movie-t néznénk, amelyben egy osztagnak állandó véres harcok árán kell egy hosszú úton eljutnia valahová és teljesítenie egy speciális küldetést. A csapatból páran életüket vesztik, ám új tagok is csatlakoznak hozzánk, illetve a játék egy bizonyos szakaszában átvesszük Marcusszal a csapat feletti irányítást.

„Fedezékbe!”

Ha csak a sztorit nézzük, akkor a Gears of War nem sokban különbözik Halotól (azt leszámítva, hogy a GoW világa sokkal sötétebb, véresebb és depressziósabb), viszont egyetlen vonásában mégis alapvetően más: ez a játék jellegét tekintve nem egy „mezei” FPS, vagy akár TPS, hanem egy igazi taktikai shooter. Ha csak rohanunk előre, mint az őrült, ki letépte láncát, akkor pillanatok alatt leszedik hősünket az idegenek.

Időnk legnagyobb részét tehát fedezékben fogjuk tölteni, hogy mindig a megfelelő pillanatban előbukkanva pontos lövéseket leadva tisztítsuk meg társainkkal együtt a terepet az idegenektől. Létszükséglet, hogy a környezetünkben megtaláljuk azokat a védett pozíciókat, ahonnan a leghatékonyabban tudjuk felvenni a harcot. Emellett gyakran meg kell kerülnünk az ellenséges frontot, és a locustok oldalába vagy hátába kerülve kell leszednünk őket. A Gears of War ebből a szempontból kicsit emlékeztet a Full Spectrum Warriorra, csak sokkal pörgősebb, izgalmasabb és véresebb annál.

Gyakran a pillanat töredéke alatt kell eldöntenünk, hogy melyik fedezékhez rohanunk, és a szélrózsa minden irányából agresszíven támadó idegenek közül kit pécézünk ki elsőnek. Ha túl sokat totojázunk, akkor a locustok is szép lassan elérnek hozzánk, és közvetlen közelről már csak a puskánkra szerelt fűrésszel szeletelhetjük fel őket egyenként. A sérülési rendszer egyébként kicsit hasonló logika alapján működik, mint a Halo-nál, csak itt nem egy pajzsrendszer védi testünket, hanem a gears halálfejes jelvény válik egyre vörösebbé, ahogy bekapjuk a találatokat, de ha fedezékbe vonulunk, akkor ez szép lassan ismét eltűnik.

Társaink szerencsére viszonylag hatékonyan irtják az idegeneket, de nélkülünk persze tehetetlenek, és egy idő után felőrlik őket a locustok.

Ha az egyik GoW-kommandós komolyabban megsebesül, akkor Marcusszal szerencsére „feléleszthetjük” őket: ha mellettük állunk, akkor az [E] gombot lenyomva Fenix felsegíti az elesett harcost, majd ráordít, hogy „fight trough the pain!”, vagy: „you are good to go!” és emberünk már meg is gyógyult. Éljen a modern gyógyászat… Itt tenném meg első negatív kritikai észrevételemet: az Xbox 360-as verzió óta mintha kicsit „butult” volna embereink mesterséges intelligenciája, ugyanis sajnos elég gyakran előfordult, hogy bebugzódtak, és egy helyben álltak, miközben a locustok a világ legnagyobb nyugalmával szétszedték őket.

Volt egy olyan pályarész például, ahol létszükséglet volt (legalábbis nehéz fokozaton), hogy az egyik társam fedezzen, de az idióta marhája képtelen volt saját magának fedezéket találni, csak össze-vissza kolbászolt, miközben az idegenek állandóan leszedték, én meg kénytelen voltam folyton újraéleszteni. Amikor már huszadszor is meghalt, akkor már hagytam a fenébe, de ilyenkor meg különösen idegesítő volt hallgatni, ahogy szerencsétlen ott nyögdécselt, hogy: „jaj, segítség, valaki segítsen már rajtam!”…

Poszt-apokalipszis most!

Szerencsére ez az apró malőr nem sokat von le a Gears of War értékéből, amely játékélmény tekintetében alaposan odaver még a legtöbb idei PC-s bestseller címnek is. Bár a GoW alapvetően egy lineáris taktikai shooter, mégis a készítők olyan kitűnő érzékkel dolgozták ki az egyes pályákat és helyszíneket, hogy egy pillanatig sem unatkozunk. A játék során Sera külső utcáin, a fantasztikusan kidolgozott, egykor grandiózus romos épületek falai között, gyárépületekben, a föld mélyében lévő hihetetlen hosszú barlangrendszerekben és sok más változatos helyszínen haladunk elő- re elszánt kis csapatunkkal.

Kalandjaink során megismerkedünk a nomád módjára, nyomorúságosan – kicsit a Mad Max populációjához hasonlóan – élő helyi lakossággal, a „strandedekkel” és egészen színes, eredeti karakterekkel is találkozunk, mint például a kissé bekattant, bolond benzinkutas, aki naftával tölti fel nekünk azt a nagyon speciális védelmi rendszerekkel felfegyverzett „dzsipet”, amelyet ezután mi magunk vezethetünk. A játék egyik legemlékezetesebb része az, amikor ezt a spéci járgányt vezetve vissza kell érnünk a stranded településhez, miközben a levegőből egyfolytában denevérszerű, vérszomjas idegen lények rontanak ránk, és időnként meg-megállva UV-fénnyel kell elintéznünk őket.

Embereink is színes, jól kidolgozott karakterek: Marcus, az állandóan rosszkedvű, szűkszavú és mindent a jól ismert f-el, vagy s-el kezdődő négybetűs angol szavakkal kommentáló mogorva főszereplő, Cole, az adrenalintól túlfűtött gyilkológép, akit egykor, a „civilizált” időkben „thrashball” játé- kos sztárként imádott a közönség, vagy az állandóan nyafogó, kissé gyáva, de azért nagy dumás és viszonylag intelligens Baird. Hőseink a játék során egyfolytában beszólogatnak egymásnak. és ezek a párbeszédek rendkívül élővé, filmszerűvé varázsolják az egyébként is hihetetlenül realisztikus játékot.

Szebb, mint valaha

Amikor a Gears of War egy évvel ezelőtt Xbox 360-ra megjelent, már akkor mindenki szájtátva bámult rá, de a PC-s verzióra sikerült még két lapáttal rátenni. Annak ellenére, hogy ez volt az első komolyabb Unreal 3 Engine-es játék, a készítők mégis maximálisan kihasználták a motorban rejlő lehetőségeket.

A környezet egyszerre döbbenetesen részletesen kidolgozott és rendkívül hangulatos, a depth of view, illetve a bloom effektek pedig pontosan annyira vannak kihasználva, amennyire szükséges. Hasonló jókat mondhatunk a karakterek külsejéről is: a marcona, izompacsirta GoW kommandósok tökéletesen életszerűek – különösen a macho főszereplő, Marcus, akinek harcedzett és sokat szenvedett fizimiskáján kegyetlen küzdelmekről árulkodó mély forradásokat és sebeket láthatunk. De a vérszomjas, a föld gyomrából folyton előtörő locustok kidolgozása miatt sem panaszkodhatunk: nemcsak kellően hátborzongatóak, de rendkívül változatosak is.

A hihetetlen, tényleg szájtátásra késztető részletesség és stílusérzék mellett a Gears of War rendkívül brutális és véres játék is: nem véletlen (bár „kissé” szánalmas a helyi cenzúra részéről…), hogy Németországban nem is szórakoztak korhatárral, hanem egész egyszerű- en betiltották a játékot. Lövéseink hatására a locustok teste szétfröccsen, de ha hősünket eltalálják, akkor is bő lével fröcsög a vér, egy rakétatalálat során pedig szegény Marcus teste darabjaira szakad. A megfelelő részletességhez viszont igen erős gép szükséges, és furcsa módon még a mostani (egész izmos) konfigurációmon is néha be-beszaggatott a játék, aztán újraindításkor ezek a problémák szerencsére eltűntek.

A konverziók másik rákfenéje az irányítás szokott lenni: hál’ Istennek a PC-s Gears-ben összességében ezt egész jól sikerült megoldani. A megszokott WASD-vel haladunk, az egér jobb gombjával zoomolhatunk fegyverünkkel és a ballal tüzelünk, a [Q]-val tudjuk az „aktív kamerát” használni és az [E]-vel az embereinket talpra segíteni vagy bizonyos tárgyakat használni. Egyedül a [Space] használata körülményes kicsit, ugyanis erre az egy gombra került az előrerohanás, a fedezékbe vonulás, illetve az onnan előugrás is, így előfordulhat, hogy a harc hevében véletlenül nem azt csináljuk, amit szeretnénk.

Talán jobb lett volna, ha ezeket a funkciókat külön gombra is konfigurálhatjuk, elvégre PC-n billentyűvel játszunk, nem gamepaddal. Egyébként akinek Xbox 360-as kontrollerje van, az természetesen ezzel a játékkal is tökéletesen tudja használni, de őszintén szólva egérrel célozni és a kamerát forgatni egy fokkal könnyebb és természetesebb…

„Fuck! Ezt ne hagyd ki!…”

Nem elég, hogy egy teljes évet kellett rá várni, ráadásul pont most adják ki, amikor jobbra-balra kapkodjuk a fejünket ebben a bődületes játékdömpingben? Hát van ezeknek szívük? Valóban szerencsésebb lett volna, ha legalább nyár végén vagy ősszel kerül a boltokba a Gears of War, de még akkor se hagyd ki szerintem ezt a játékot, ha egyébként millió más játékot is előre beterveztél magadnak.

-BadSector-(2006)

---

Kiadó: Microsoft

Fejlesztő: Epic Games

Stílus: Akció-TPS

Megjelenés: 2006, 2016(Ultimate Edition for Win10)