Az Nvidia elnöke durván betámadta a Radeon VII-et!

TECH HÍREK – „Rossz a teljesítménye és semmi újat sem hozott.”

Jensen Huang, az NVidia elnöke a PC World-nek adott interjújában nyíltan beszélt az AMD Raden VII-tel kapcsolatos lesújtó véleményéről. Nem is válogatta meg a szavait és az új videokártya által nyújtott képminőséget „kiábrándítónak” nevezte. Nem először kritizálja ezen a téren ennyire éles hangon a konkurenciát, most pedig még azt is hozzátette, hogy „rossz a kártya teljesítménye és „semmi újat sem hoz a piacra.”, illetve azt is szóvá tette, hogy nincs benne raytracing és mesterséges intelligencia. „Bár 7 nm-es, HBM memóriával, de a 2080-nak a közelébe sem érnek. Ha aktiváljuk a DLSS-t, akkor messze lehagyjuk, a raytracing bekapcsolása utáni állapotról már nem is beszélve.”

Elég nehéz nyugodt szívvel rábólintani Huang állításaira, lévén DLSS bekapcsolása után minden kártya sebessége javul (de az a pixelek felezését jelenti), továbbá, ami a raytracinget illeti, egyelőre az NVidia RTX-en kívül semelyik kártya sem tartalmazza ezt a funkciót natív módban, és ha szoftveresen emulálni kell, dedikált hardver nélkül, akkor nyilván sokkal inkább terheli az erőforrásokat. A kérdés csak, hogy egyáltalán mennyire van szükség raytracingre a szép képhez?

Ami a Radeonok közti összehasonlítást illeti, a tesztek alapján a Radeon Vega 64 és a VII közötti sebességnövekedés, mindent kimaxolva, 4K-ban 28% körül van, ami azért szép teljesítmény, szóval ezek alapján nem kell szégyenkeznie az AMD-nek. Nektek mi a véleményetek? Ha most a két kártya közül kellene választani, melyiket vennétek meg?

Forrás: PCWorld

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu