FILMKRITIKA – „Unbreakable”: „Törhetetlen” volt a Sebezhetetlen című film angol címe, erről pedig az jutott eszembe, hogy valóban „törhetetlen”-e M. Night Shyamalan gondolatmenete és stilisztikai érzéke, hogy a Sebezhetetlent, a Széttörvét és a most mozikba került Üveget trilógiába rendezte? Vajon erős vázként megmarad-e ez a koncepció, vagy ügy törik darabokra, mint a címszereplő csontozata egy kiadós verés után?

Előrebocsátom, hogy nem én vagyok a legnagyobb M. Night Shyamalan fan a Földön és A hatodik érzék, illetve a Széttörve kivételével „elvagyok” az indiai rendező filmjeivel, szórakoztatónak tartom őket, de úgy kifejezetten egyik sem hozott lázba, pedig legtöbbször a kissé teátrális mondanivalójával és az annyira nem nagy csattanójával. A Sebezhetetlent is kiváló filmnek tartom, amikor ’99-ben láttam, kifejezetten tetszett, de a befejezése után nem igényeltem különösebben, hogy folytassák. A Széttörvét látva David Dunn (Bruce Willis) megjelenéséről őszintén szólva csak azt hittem: csak egy Bruce Willis kameóról van szó, hogy az egyébként szintén kiváló film nem túl ütős zárását egy kicsit feldobja. Most, hogy láttam az Üveget, jobban örültem volna, ha ez tényleg így is lesz…

Hárman pácban

Mielőtt belemerülnék a film kritikájába, gyorsan felvázolom a sztoriját (spoilerek nélkül persze.) Az Üvegben a Sebezhetetlenből ismerős Elijah „Üveg” Price-ot (Samuel L. Jackson), David „Gondnok” Dunnt (Bruce Willis), és a Széttörvéből Kevin Wendell „Horda” Crumbot (James McAvoy) láthatjuk viszont, amint közösen egy zárt elmegyógyintézetbe kerülnek. Itt Dr. Ellie Staple (Sarah Paulson) kezeli őket és arra próbálja rávenni őket, hogy ismerjék el: nem is szuperhősök, csak azt hiszik magukról. Mind ehhez a Széttörve túlélőjének, Casey Cooke (Anya Taylor-Joy) segítségét kéri, legalábbis ami a Kevinre való „ráhatását” illeti. Természetesen a tragédiák és a nagy összecsapások elkerülhetetlenek.

„The big picture”

Többet nem akarok elárulni a sztoriból, de olyan sokat nem is lehet, mert a film tényleges dramturgiája erősen háttérbe szorul „a nagy képnek”: annak az összekötő váznak javára, amely a Sebezhetetlen/Széttörve/Üveg trilógiát összeköti. Természetesen ez ismét valami nagy „csattanó”, azonban Shyamalannak sajnos most sem sikerült A hatodik érzéket legalább csak megközelítő csattanót produkálnia.

Amit kitalált, az maximum érdekes, egyébként tényleg jól zárja le az egész trilógiát és a három főszereplő történetét, de annyira nem fogjuk a padlót fogni tőle, hogy úristen, micsoda ötlet. Ez nem feltétlen baj – én A hatodik érzékhez mérhető csattanó hiányát azért sosem róttam fel a rendezőnek, mint sokan mások – az viszont már annál inkább, hogy ennek a filmnek a történetével nem nagyon tudott mit kezdeni.

A történet rács mögött

Mintha éveken keresztül Shyamalan csak azon agyalt volna, hogy trilógiát kellene készíteni a Sebezhetetlenhez, viszont a Széttörvével ellentétben sajnos az Üveg saját, önálló története nemhogy nem annyira ütős, mint a második részé, hanem ráadásul elég érdektelen és elég súlyos mértékben nélkülözi a tényleges cselekményt. Azáltal, hogy a három főszereplőt bezárták az intézetbe, kicsit a tényleges sztorit is „hűvösre tették”.

A film második harmadában nem nagyon pörögnek az események – és még finoman fogalmaztam. Staple doktornő próbál állandóan hatni hőseinkre, hogy fogják már fel: saját szuperhős „hiedelmük” csak műbalhé, csak kicsit megütötték a fejüket és ezért hiszik saját magukról, hogy képregényekbe való, különleges képességekkel rendelkeznek. Hogy ez miért annyira fontos Dr. Staple-nak, az csak a film vége felé derül ki, addig viszont állandóan megy a nyűglődés a doktornő, betegei és a hozzátartozói között.

McAvoy megint „széttört” mindent

Ami a színészi teljesítményt illeti, nem véletlenül James McAvoy-nak köszönheti leginkább a Széttörve, hogy Shyamalan egyik legjobb filmje, mert olyan szinten játszotta le a többieket a filmvászonról, hogy csak lestem, mint Rozi a moziban. Jó, persze, könnyű dolga van, mondhatnánk, hiszen a tudathasadás karaktereit előadni egymás után ismét jutalomjáték volt számára, de sajnos nem lehetett nem konstatálni, hogy Bruce Willis mellette nem más, csak az örökké szimpatikus és megnyerő Bruce Willis, Samuel L. Jackson alakítása pedig nagyon okos, nagyon élettelen és sokszor meglehetősen unalmas, máskor pedig kicsit ripacs volt.

Sarah Paulson a doktornő volt szerepében talán a film színészi teljesítményének mélypontja: nehéz eldönteni, hogy vajon az összhang hiányzott Shyamalan és Paulson között, vagy a színésznő egyszerűen csak nem túlzottan tehetséges. Vagy túljátszotta a szerepét, vagy egyszerűen csak sótlan és unalmas volt.

Az őzikeszemű Anya Taylor-Joy már egy fokkal jobb színészi munkát végzett, csak nála az igazi probléma az volt, hogy nem nagyon sikerült neki értelmes motivációkat adni és dialógusokat adni a szájába, így nála is azt éreztem, hogy jobban járt volna, ha megmarad az előző filmben a sokkal hitelesebb elrabolt áldozat szerepében.

Kár érte?

Vérzik a szívem, de azt kell, hogy írjam, hogy jobban jártunk volna, ha ez a film el sem készül, a Széttörvében Bruce Willis megjelenése pedig megmarad kameónak. A három filmet összekötő váz ugyan viszonylag érdekes, de annyira nem izgalmas – beleértve a csattanót is – az Üveg cselekménye pedig nem túlzottan sokrétű, vagy változatos ahhoz, hogy szükségesnek éreztük volna, hogy trilógia készüljön ebből a három filmből. Kétségtelen erénye az Üvegnek, hogy a képregényes szuperhős témát egy kicsit másik oldalról, érdekesen használja fel, de ha még ehhez McAvoy hátborzongató alakítását hozzátesszük, akkor a pozitívumokat nagyjából fel is soroltuk.

-BadSector-