FILMKRITIKA – Az orosz 2000 K-141-es atomtengeralattjáró 2000-ben történt tragikus katasztrófája tavaly év végén egy videójátékot is megihletett, amely sajnos nem sikerült annyira jól, mint amennyire vártuk. A már 2000-ben Putyin kormánya alatt történt mélytengeri katasztrófa nemcsak a kegyetlen katasztrófát meséli el, hanem azt is, ahogy az orosz kormány politikai érdekből húzta-halasztotta a cselekvést, hogy a víz alatt rekedt huszonhárom túlélőt megmentse, a családjuknak pedig leginkább hazudtak.

 

Ami nem volt benne a filmben: miközben a huszonhárom orosz túlélő tengerész az életéért küzdött, Putyinról készült egy felvétel, ahogy a világ legnagyobb nyugalmával piknikezett a kertjében. „Ahogy azt a The Guardian egyik szakértője megjegyezte: „Vlagyimir Putyin számára a Kurszk-válság nem pusztán emberi tragédia volt, hanem személyes PR-katasztrófa. Huszonnégy órával a tengeralattjáró eltűnése után, miközben az orosz haditengerészeti vezérkar a 118 tengerész szerény esélyét latolgatta, Putyint feltűrt ingujjal láthattuk, amint fekete-tengeri nyaralójában kerti hússütést rendez.” (forrás: Wikipedia ) Viszont amit a film igyekezett bemutatni, az a tény, ahogy az orosz vezetés egyrészről hihetetlen ostoba módon totojázott a mentéssel, másrészről igyekezett minden információt elhallgattatni az aggódó és kétségbeesett családok elő, amolyan igazi szovjet módszerrel, ahogy azt a Gorbacsov-éra előtt is szokásos volt. Vajon a szókimondása mellett a Kurszk egy jó film? Felér a másik tengeralattjárós filmhez, A tengeralattjáró (Das Boot) című filmtörténeti klasszikushoz?

Megtorpedózott filmkezdet

Aki már kicsit lesett az értékelésnél, vagy esetleg felnézett a Metacritic-re, biztos látja, hogy a Kurszk sajnos nem annyira váltotta be filmként a hozzá fűzött reményeket. Ennek egyik oka a felvállalt dokumentarista stílus, amely a felszínen történt események kapcsán nyilván igyekezett ragaszkodni a tényekhez, így csak a mélytengeri történések kapcsán ereszthette el igazán magát a forgatókönyvírói fantázia. Ettől függetlenül is kicsit unalmas és közhelyes a film eleje: ahogy a már említett Das Boot-hoz hasonlóan bemutatják, ahogy az orosz tengerészek, felkészülve a nagy útra mindennapjaikat élik a családjukkal. A főszereplő Mikhail (a Putyinhoz feltűnően hasonlító Matthias Schoenaerts alakítja) a kisgyermekével bolondozik, miközben a felesége újabb gyermeket vár és Pavellel (Matthias Schweighöfer) együtt pénzt gyűjtenek utóbbi házasságához.

Nem a koncepció rossz, hiszen a Das Bootban is láttunk már ilyet, csak a kivitelezés módja: a túl hosszúra nyújtott kezdeti szárazföldi jelenetek egyrészt érdektelenek, másrészt szájbarágósan próbálják bemutatni, hogy a tengeralattjáró legénysége mennyire büszke a matróz összetartásra és mennyire szereti a családját. Ügyesebb művészi eszközökkel, rövidebb jelenetekkel jobban elérhették volna azt a hatást, hogy a néző szimpatizáljon a tengerészekkel.

Másrészről ezek a kezdeti jelenetek nem hordoznak magukban egyéb jelentést, művészi üzenetet, amivel már a film elején is igazán erőssé válhatott volna annak mondanivalója. Van egy olyan jelenet, amely feltűnően hasonlít a Das Bootéhoz: a tengerészek isznak, buliznak, de miközben Wolfgang Petersen klasszikusában érezni valahol azt a dekadenciát, amely a hitleri társadalmat jellemezte, addig egyéb finoman ábrázolt, burkolt jelentést a Kurszk nem közvetít. Ezáltal sajnos a nyitójelenetek kicsit unalmasak, semmitmondók.

Erősebb folytatás, majd újabb merülés

A gyenge kezdés után a film második harmadában azért később kicsit jobban „rákapcsol” a film. A tényleges katasztrófát hatásos képsorokkal mutatja be, a nagyobb művészi szabadság okán megrázóbb, tényleg hatásos jeleneteket láthatunk, ahogy a tengerészek saját halott bajtársaik és a döbbenetes katasztrófa látványától félőrülten menekülnek a robbanó, süllyedő tengeralattjáró acélkoporsójában.

Sajnos ez a lendület hamar alábbhagy, lévén a tengeralattjáró hátsó felébe szorult tengerészek leginkább tétlenségre vannak kárhoztatva és a film túl sokat időzik el azon, ahogy ezt tehetetlenséget bemutatja. Igazából két olyan jelenet van, amely ezt a részt kicsit feldobja: az egyik az, ahogy két tengerész az életet jelentő oxigéntöltetek után merül a víz alá, a saját életüket kockáztatva, a másik pedig az a jelenet, ahogy az egyikük megőrül a várakozástól és ennek következményeit láthatjuk.

Az aggódó család és a szárazföldi patkányok

Érdekes módon a szárazföldön zajló dokumentarista jelenetek már sokkal izgalmasabbak a film harmadik, utolsó szakaszában. Az otthon maradt családok az aggodalomtól szinte félőrülten próbál válaszokat kapni az orosz hatalomtól, amely tétova, tesze-tosza lépéseket tesz csak a még életben lévő, huszonhárom tengerész megmentéséért, és politikai kérdést csinál abból, hogy a nyugati hatalmak hathatós segítségét kérje, hogy kimentsék őket.

Ezeknél a jeleneteknél Léa Seydoux alakítását érdemes kiemelni, aki Mikhail feleségének bőrében kétségbeesetten és egyre elszántabban dacol az orosz haditengerészet bornírt, dölyfös hivatalnokaival. Nagy kár viszont, hogy a sztoriból Putyint kihagyták, hiszen ahogy a bevezetőben is írtam: hatalmas belföldi és nemzetközi botrányt kavart, ahogy az orosz miniszterelnököt teljesen hidegen hagyta honfitársai tengeralatti élet-halál tusája, illetve a megmentésükért folytatott erőfeszítések.

Az óceán mélyén maradt

Kicsit sajnálatos, hogy Thomas Vinterberg korábbi munkáitól, illetve más tengeralattjárós, illetve politikai filmektől a Kurszk rendkívül szimpatikus mondanivalója ellenére is elmarad. Putyint a történetből kihagyni nagy hiba volt, illetve az izgalmasabb képi megoldások, a művészi eszközök hiánya (amelyre a téma pedig abszolút lehetőséget nyújtana, továbbá a nem túl ütős rendezés (Colin Firth-szből azért sokkal többet is ki lehetett volna hozni David Russel angol admirális szerepében) mind-mind kicsit lehúzzák a jobb sorsra érdemes filmet, amely a XXI. század egyik legtragikusabb tengerészkatasztrófájáról szól.

-BadSector-