Life is Strange 2 – Episode 2: Rules – Szőke kapitány!

TESZT – Az első rész meglepő politikai utalásai ellenére is kifejezetten elfogadható, szerethető volt, és a Dontnod most kiadta a második felvonást is, amiben felbukkan az, akit tavaly nyáron már láthattunk. Lám, mégis volt köze Captain Spritinek a Life is Strange 2-höz, ami lassan kezdi kigördíteni azt a szintet, amivel az első rész 2015 októberén letarolt mindent.

 

A Rules értékelése (na mibe, hogy most a kedves olvasó odateker, majd ide vissza?) nem véletlenül hasonló az első fejezetéhez képest. Úgy gondolom, hogy a kezdetek után most inkább az volt a cél, hogy a játékosbázist megtartsa a Dontnod, ami teljesen korrekt ötlet, mivel a kivitelezés többnyire jó lett.

Közösségi média

Napjaink politikai hangulata, és itt most abszolút mindegy, hogy melyik országról van szó, mivel általában véve gondolom ezt, valamelyest xenofób irányzatba kezd elmenni. Nos, ezt az elképzelést az epizód elején láthatjuk is, ahogy az internetes fenyegetés, amit szerintem mindannyian láttunk, tapasztaltunk már, felüti a fejét. Egy kis pihenőnek ideje volt már több hónapnyi út után, így Sean és Daniel meghúzhatja magát ebben a kies, téli időszakban egy kis házban, ahol lassan Daniel kezdi megszokni emberfeletti képességeit. Az epizód egyik erőssége a két testvér közötti kapcsolatban rejlik ezúttal is – a menekülés és a túlélés összeköti őket, még annak ellenére is, hogy Daniel nem nagyon akar hallgatni idősebb testvérére, aki amúgy jogosan kéri, hogy az öcsi ne nagyon mutassa meg a nyilvánosság előtt képességeit.

Megválaszolatlan kérdések vannak, amikre talán később derülhet fény a családunkkal kapcsolatban, és bár ez a gondolat, mint Damoklész kardja lebeghet fejünk felett, útba esik a nyáron ingyenesen kiadott (PC-n ajándék Denuvoval, ami szerintem a feltételezett adatgyűjtésen túl felettébb értelmetlen és nevetséges…) The Awesome Adventures of Captain Spirit néhány karaktere is. Ha azt játszottuk, akkor az ottani történetszál folytatódik itt. Jó ötlet, erre lehetett is számítani. Aztán itt is lesz majd egy keményebb döntés, ami miatt már most várom a harmadik felvonást, ami szerintem április tájékán fog kijönni, ugyanis az első két rész között az év végi ünnepek is útba estek két hétre.

Ha össze kellene foglalni a Rules-t, akkor mindenféleképpen plusznak mondanám Sean és Daniel kapcsolatának további fejlődését (és itt rajtunk múlik, hogy miként formáljuk a telekinézises öcsit, és ez talán jobban is ki fog mutatkozódni mint a The Walking Dead: The Final Season esetében AJ-vel), azt, ahogy a Captain Spirit történetszál is felbukkant (valószínűleg csak erre a fejezetre), és a meglepően visszafogott, ám ezzel egyetemben magával ragadó hangulatot. Ezzel szemben a negatívumokat is fel kellene viszont hozni, úgyhogy amint az oldal aljára érek, ütöm is az Entert…

*unott hangú második lead*

A Dontnod talán direkt rakta úgy össze a második részt, ahogy az elsőt, ugyanis pár részlet hasonlóan készítették el. A szinkronnal kapcsolatban is olyan érzésem támadt, mintha kicsit elcsúsztak volna a minőségével. Vannak jó és rossz pillanatok egyaránt, ami furcsa, hiszen eddig ilyesmrie nem nagyon volt példa a fejlesztőktől… és akkor még hozzá kell tennem azt is, ahogy az újabb karakterek mintha egy forgóajtón keresztül jöttek volna be, és ugyanazzal a lendülettel mentek volna ki. Szerintem nem lesz innentől szerepük, ami később problémás lehet, és ez – innentől nem negatívumként említve – a testvérek közötti viszony alakulása később a képünkbe fog nagy eséllyel robbanni. És az biztosan nem lesz szép látvány, ha az első Life is Strange eseményeiből és annak utolsó döntéséből kellene kiindulnom…

Nyugalom,

ez a játék megérdemel egy nyolcast, de azt is jószívűleg, mert különben valahol egy 7,5 környékén járna. A környezet nem lett elhanyagolva (azért a vizualitás nem egetverő, de hozza a kötelezőt még úgy is, hogy nem forradalmi szinten van), és a csendes, békés környezet (amihez a soundtrack is eléggé jól hozzájárul – ez sosem volt a franchise gyenge pontja!) nyugatólag hat az első felvonás eseményei után. Biztos, hogy a harmadik epizód igencsak felborítja ezt az egészet, de én mindenesetre bízom a Dontnodban. Mivel a The Walking Dead március végén befejeződik, marad egyedül az epizodikus játékok harcmezején a Life is Strange. És emiatt azért egy kicsit félek, mert riválisok nélkül ellustulhatnak a fejlesztők. Úgyhogy várjuk a folytatást, amivel a tét, a feszültség, és a várakozás a befejezésre is növekedni fog.

-V-

Pro:

+ A testvérpár közötti kapcsolat kibontakozása
+ Captain Spirit-karakterek
+ Visszafogott, és így is hangulatos

Kontra:

– Mintha pár motívum ismétlődne…
– Minőségbeli hullámzás a szinkronban
– Mekkora szerepe lesz az új karaktereknek később…?


Kiadó: Square Enix

Fejlesztő: Dontnod

Stílus: Epizodikus, kaland

Megjelenés: 2019. január 24.

Life is Strange 2 - Ep. 2: Rules

Játékmenet - 6.9
Grafika - 7.6
Történet - 8.8
Zene/Audio - 7.7
Hangulat - 8.7

7.9

Visszafogta magát, de hatása így is maradt.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu