Ace Combat 7: Skies Unknown – Ászok ásza

TESZT – Az Ace Combat franchise visszatért egy hosszú pihenőből, amelyet a játékvilágtól távolt töltött és ráadásul multiplatform címként tér vissza. Ahelyett, hogy konzolexkluzívként osztaná meg a játékosokat (az AC6 Xbox 360 exkluzív volt, a többi rész pedig PlayStation exkluzív), most már mindkét „nagykonzolra” is kapható, februárban pedig PC-re is berepül.

 

Ez a nagy visszatérés pedig nem jelent mást számunkra, minthogy igazi ász pilótává válhatunk, miközben saját akciófilmünket is megrendezhetjük. Az viszont egyértelmű, hogy azok a gamerek, akik szimulátorra vágynak, nagyot csalódnak majd ebben az akciójátékban. A többieket viszont üdvözöljük az Ace Combat világában, ahol a repülők többszáz rakétát hordoznak és a boss harcok hasonlóak a Metal Gear Solid részeihez.

Igaz japán anime sztori

Az Ace Combat 7 eseményei egy Stangereal nevű alternatív világban játszódnak, ahol olyan valóságos jet fighterek is léteznek, mint az F16-os, de ugyanakkor olyan teljesen kitalált mech repülőket is irányíthatunk, mint az Arsenal Birdök. A történetet megkoronázandó egy aszteroida is közelít a Föld felé, ezért a különféle országok katonaságai hatalmas gépfegyvereket építettek, hogy szétlőjék.

Az országok egyébként úgyszintén, egytől-egyig a fantázia szüleményei, de tökéletesen tükrözik a valós világbéli megfelelőjüket. A játék apró részleteiben kapcsolódik az előző részekhez, viszont ezek ismerete egyáltalán nem szükséges: ahogy elindul az intro után a játék, azonnal bele tudsz kapcsolódni a játék eseményeibe, anélkül, hogy ismernéd a korábbi Ace Combat címek sztorijait.

2019-ben járunk és az Osean Federationt megtámadta Erusea majdnem egy évtizednyi béke után. A játékos Trigger szerepében lép színre, aki a federáció új pilótája és aki az egyik kezdőküldetése során elkövet egy nagy hibát és ennek eredményeképpen büntetőkolóniára kerül. A sztori az első percektől kezdve nagyon rendben van, de leginkább azok fogják értékelni, akik kedvelik a japán animéket.

Rejtélyes ellenséges ászpilóták, hatalmas mechgépek, amelyeket boss ellenfelek vezetnek és igazi kemény metál zene, amely az egész játékot átíveli: az Ace Combat 7 igazi, 100%-kos fun. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének benne hajmeresztő logikátlanságok: például mit keresnek ász pilóták egy olyan korban, amikor tökéletes mesteréges intelligenciával megáldott szuperdrónok száguldoznak a levegőben, vagy hogy mi értelme van egyáltalán az országoknak, de ezek összességében tényleg csak kukacoskodások. A sztori részleteiben azért igen jó, de ha a teljes képet nézed, akkor hagy kívánnivalót maga után, továbbá a pilóták közötti párbeszédek tényleg elsőrangúak.

Fox 1 és Fox bevetésre kész!

Az Ace Combat 7: Skies Unknownnak a játékmenet tekintetében egyfajta „keresztfejlődés” jellemző, amely szingli és a többjátékos részeket egyaránt befolyásolja, külön-külön a szingli és a multi repülős skillfákat is alakítva. A játékos a küldetések teljesítéséért, vagy a multiplayért kaphat felhasználható skillpontokat. Ha egy bizonyos ponttól elesnénk, akkor arra is van lehetőség, hogy a már befejezett küldetéseket újra játsszuk. Pozitívum, hogy ezeket a pontokat bármelyik skillfára el lehet költeni, nincs külön szinglis, vagy multis pontozási rendszer. Így például, ha sokáig még nem akarsz belenézni a szingli játékrészbe, csak multizol, akkor már alaposan feltápolhatod magad előtte – és ez persze fordítva is igaz: minden skill, amit kilockoltál szingliben, multiban is használható.

A hadjárat egyébként elég hosszú: 20 küldetést kapunk és mindegyik küldetésnek saját checkpoint rendszere van, ezen felül még normalon is elég nehéz a játék. A legtöbb küldetés a szokásos: semmisítsd meg ezt a célpontot, védd meg azt a szövetségest, vagy robbants fel teljes bázisokat. Ez így leírva gondolom nem hangzik vérforralóan izgalmasnak, de a fejlesztőcsapat a küldetéseket olyan természetes kihívásokkal is megbolondította, mint a villámlással egybekötött viharok és homokviharok, vagy az egyik olyan küldetés, ahol radarbázisokat kellett megsemmisíteni, de ugyanakkor a talaj közelében kell repülni, hogy ne lőjék le a gépünket. Hiába hangzanak tehát megszokottnak a feladatok, sohasem válik unalmassá egyikőjük sem.

Ez leginkább annak köszönhető, hogy mennyire őrületesen fun maga a játékmenet, vagy annak a ténynek, hogy a hangulat mekkora telitalálat minden egyes küldetésnél. A társaink közti remek párbeszédet már említettem, de ehhez társulnak még az ellenfél pánikszerű ordibálásai, amikor közel jársz a győzelemhez.

A játék egyébként elég sok visszajelzést ad, hogy mennyire csinálunk jól valamit egy adott küldetés során, vagy mennyire kutyaütő módon: például az egyik misszió során elég gyorsan szedjük le a bombázókat, akkor a társaink gratulálnak hozzá. Sajnos, a saját formációnkban repülő társaink teljesítményét nem tudjuk befolyásolni, de a legtöbb munkát amúgy is nekünk kell elvégezni.

Ha már itt tartunk, akkor sajnos meg kell említeni, hogy hadjáratban nincs semmilyen offline, vagy online co-op és a multiplayer is elég fatengelyes: van egy egyszerű Team Deathmatch és a Battle Royale is valójában csak egyszerű free-for-all játékmód. Konkrétan nagyon hiányoznak a csapatjátékos kihívások, amelyek ismerősek az Ace Combat Infinity-ből, innen viszont kimaradtak. A progresszió sem a legjobb a multiplayer részben, mivel a battle royale három percig tart és összehasonlítva irreálisan sok pontot kapsz a végén a szingli küldetésekkel összehasonlítva. Farmolni persze lehet a szingli küldetések során is.

Összességében, bár mindkét játékmód hatalmas fun, lehetett volna még hova fejlődni a szingli és a multi rész tekintetében egyaránt.

Esőcseppek, rakétafüst – igazi látványorgia

Az Ace Combat 7 PS4-en és Xbox One-on, illetve az erősebb verziójukon is igazán lélegzetelállító, a küldetések során igazán változatos helyszíneket repülhetünk, amelyek során a terep elképesztő részletességgel van kidolgozva. A hegyeket felhők borítják be, a kanyonokban viharfelhők között kell repülnünk és a lebombázott, vagy más miatt romos városok látványa is egészen elképesztő. Az összes repülő rendkívül részletes és minden tűz és füst effekt is nagyon a helyén van. Ha egy homokviharban, vagy esőben harcolsz, akkor a kamera homokszemcsékkel, vagy esőcseppekkel telik meg, amitől még inkább bele tudod élni magad az események forgatagába.

Ettől függetlenül azért azt is hozzá kell tenni, hogy bizonyos textúrák kicsit homályosak, különösen, amikor a városokhoz közel repülünk, és a texture filtering sem tökéletes, különösen a játék Xbox One verziójában. A PS4 Pro verziót jobban optimalizálták fejlesztők. Egy-két homályos textúrát itt is észre lehet venni, de a játék így is gyönyörű, különösen egy 4K tévén.

Emellett a zene és a hanghatások a legszínvonalasabb, amit valaha is hallottam – ez különösen igaz a zenére, amely mindig is a sorozat nagy erőssége volt. A szingli és multiplayer rész zenei betéteket használ: előbbi inkább moziszerű, míg a multiplayer inkább Top Gun-stílusú zenéket használ.

Epikus visszatérés

Az Ace Combat 7: Skies Unknown igazi epikus visszatérés a sorozathoz és egy remek játék azoknak is, akik annyira nem ismerik, viszont egy árkád repülős shootert szeretnének, szimulátor helyett. Jelenleg egyértelműen, messze ez a műfaj legjobbja, még úgy is, hogy az Ace Combat 6-hoz képest kicsit visszalépés… illetve visszarepülés.

-Dante- (Fordítás: BadSector)-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Parádés grafika és zene/hangok
+ Rengeteg upgrade, sokféle repülő
+ Szórakoztató történet…

Kontra:

– A sztori azért kicsit nevetséges lesz…
– Kevés játékmód és az előző játékokból hiányzó feature-ök
– Lassú fejlődés bizonyos skillek esetében


Kiadó: Bandai Namco Entertainment

Fejlesztő: Bandai Namco Studios

Stílus: Repülős akció

Megjelenés: 2019. január 18.

Ace Combat 7: Skies Unknown

Játékmenet - 8
Grafika - 8.3
Történet - 7.1
Zene/Audio - 9.5
Hangulat - 9

8.4

KIVÁLÓ

Nagyszerű repülős akciójáték az évkezdésre, még akkor is, ha vannak hiányosságai. Már most 2019 egyik legjobbja.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Holt hősök társasága
Bence is a Senior Staff Writer for our site. He is an avid gamer, that enjoys all genres, from Indie to AAA games. He mostly plays on the PS4 or on the laptop (since some indies get a preview build there faster). Loves obscure Japanese games that no one else dares to review on this site.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu