Dragon’s Dogma 2 is lehetett volna a Devil May Cry 5 helyett!

Hideaki Itsuno elárulta, hogy Dantéék helyett másból is lehetett volna folytatás.

A VG247-nek a Devil May Cry 5 rendezője ezt nyilatkozta: „Amikor előjött a Devil May Cry 5, elmentem Kenzo Tsujimotohoz, a Capcom alapítójához, és azt mondtam, hogy a DMC 5-öt vagy a Dragon’s Dogma 2-t csinálnám következőnek. Azt válaszolta, hogy bármit csinálhatok, bármelyiknek nekiülhetek. Ekkor ezt gondoltam, hogy jó, kezdjük a DMC 5-tel. Most pedig már annak befejező munkálatainál tartunk, de akkor még voltak ötleteim a Dragon’s Dogma 2-re is. Mindig kb. négy játék ötlete van a fejemben, szóval kb. négy eltérő ötletem van arra, hogy mit csinálnék… de mindig különbség van aközött, amit szeretnénk megcsinálni és amit következőnek szeretnék elkészíteni. De itt vagyunk, és már a következő projektemre készülök. Nem mondhatjuk el, hogy mi lesz ez, de alig várjuk, hogy elkezdhessünk dolgozni rajta. Amikor egy játékon dolgozom, akkor azt hozom össze, amit én mindig is játszani szerettem volna. A Dragon’s Dogma egy olyan élmény, amit gyerekkorom óta szerettem volna látni egy játékban. Erre gondoltam, és ennek megvalósításán dolgozom. Szerintem az egyik legnagyobb siker, amire a leginkább büszke vagyok, az valószínűleg a Dragon’s Dogma. A Devil’s May Cry 5 pedig az volt, amin a legnehezebb volt dolgozni, és az volt a legmegerőltetőbb.”

Nagy eséllyel a Dragon’s Dogma 2 lesz a következő, ha tippelnünk kellene. Mivel ez a két játék volt az, amin dolgozott volna pár évvel ezelőtt Itsuno, ez egyfajta csendes bejelentés is lehet. A Metro GameCentralnak még elárulta, hogy a Capcom jelenlegi sikereit meg kellene a cégnak tartania: „Igazán szerencsések vagyunk, hogy a Monster Hunter[: World] jó fogadtatást kapott. Amikor az E3-on bejelentettük a Resident Evil 2 Remake-et és a Devil May Cry 5-öt, mindenki izgatott volt, és a RE2-nek most 91-es Metacritic értékelése van [a 100-ból]. Mindannyian boldogok vagyunk, hogy ilyen jól teljesítünk, és az emberek élvezik, amiket készítünk. De ez persze azt is jelenti, hogy sok a nyomás… például a Devil May Cry [5] még nem jelent meg, így tudjuk, hogy ezt mind folytatnunk kell!”

A Devil May Cry 5 március 8-án jelenik meg PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re. Itsuno rendezésében készül a játék, remélhetőleg tényleg szenvedélyprojekt lesz a végeredmény…

Forrás: WCCFTechWCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu