TESZT – Ha nem lett volna elég erős már így is a 2019-es videojátékos mezőny – pedig még csak az év elején vagyunk – akkor most már biztos az lesz. Az olyan elismert nagyágyúk, mint a Resident Evil 2 és a Kingdom Hearts III mellé ugyanis megérkezett a Metro Exodus, hogy felkenje velük a padlót. Miért? Mert egyszerűen annyira ütősre sikeredett.

A mára milliók által ismert és nagy becsben tartott CD Projekt RED és a 4A Games között több fontos hasonlóság is van. Mindkét csapat nagy alkotói függetlenséget, szabadságot élvez és mindkettő kicsiként kezdte, méghozzá Európa szívében.

Mindkét stúdió lerakott két mára már kult státuszba emelkedett játékot, melyek alapvetően egy-egy irodalmi művet dolgoztak fel (előbbi stúdió esetén ez a The Witcher és a The Witcher II: Assassin of Kings, utóbbi esetén a Metro 2033 és a Metro: Last Light).

Nagyszerű alkotások ezek, de mégse sikerült velük igazán átütő, mainstream sikereket elérni, inkább csak afféle sleeper hitek voltak. A CD Projekt RED-nek viszont 2015-ben a The Witcher III: Wild Hunt kiadásával sikerült végre berobbannia a köztudatba, ami nem is csoda, hiszen elkészítették minden idők egyik legjobb RPG játékát.

A Metro: Exodus megjelenéséig már csak két nap van hátra és az az érzésem, hogy ez a fajta siker várhat a 4A Games csapatára is. Nem csak azért, mert óriási hype övezi a játékot még az Epic Games Store-ral kapcsolatos botrány ellenére is, hanem azért, mert egy döbbenetesen jó FPS-t alkottak. Persze aki ismeri a stúdió korábbi munkásságát, az ezen nem nagyon fog meglepődni, mindenesetre a trilógia záródarabja még az előző részekre is rálicitál minden téren.

Egy szép új világ

Az Exodus több ponton is felkavarja a már megszokott Metro formulát. A játék nyitó szegmense egyfajta nosztalgikus visszatekintés a régi metrós időkre és egyben a játékmenetet és a történetet érintő hatalmas váltást hivatott felvezetni. Artyom a metrórendszerben kevereg, hogy aztán ismét a felszínre merészkedjen, ugyanis meg van győződve arról, hogy a metrón kívül is van élet, hiszen egy idegen rádió jelet fogott korábban a metrón kívülről és ennek akar utánajárni.

A metró lakosai közül természetesen senki nem hisz neki, még a barátai, bajtársai és felesége, Anna sem, hiszen mindenki úgy tudja, hogy csak az a maroknyi ember élte túl a nukleáris katasztrófát, akik a moszkvai metróalagutakba menekültek a háború kezdetekor.

Hamar megváltozni látszanak a dolgok azonban, amikor Artyom ezúttal Annával karöltve egy újabb veszélyes kiruccanást tesz a felszínre, ugyanis egy mozdonyt lát elhaladni a hideg moszkvai télben. Artyom és társainak kalandja pedig itt kezdődik, méghozzá egy négy évszakon át tartó, hosszú, több országon átívelő és izgalmakkal teli utazás keretében.

Az első, kritikus fontosságú változás így hát az, hogy végleg hátra hagyjuk a moszkvai metróalagutakat és egy merőben új posztapokaliptikus világ tárul elénk annak ezernyi bájával, rejtelmével és veszélyével. Mindemellett pedig a fejlesztők hallgattak a rajongók talán legnagyobb kérésére is, miszerint legyen nyitottabb a játék.

Ennek hatására a sajtóban sokan hivatkoztak tévesen open-world címként a Metro-ra, úgyhogy ezt a félreértést most tisztába is tenném. A Metro Exodus nem egy teljes értékű open-world játék, csupán egy hasonló dizájnfilozófiát követ, mint például az Uncharted 4, de sokkal inkább az Uncharted: The Lost Legacy, azaz vannak fókuszáltabb, lineárisabb pályák, melyeket néha megtörnek nagyobb és nyitottabb szakaszok (afféle mini open worldök), melyeken szabadon bóklászhatunk és felfedezhetünk, valamint teljesíthetünk különböző opcionális küldetéseket. A Naughty Dog erre egyébként wide-linear dizájnfilozófiaként hivatkozik és a 2017-ben megjelent The Evil Within 2 is ezt a megközelítést alkalmazta.

Ebben az a nagyszerű, hogy megmarad a játék feszessége, fókuszáltsága és meghatározó erejű tud maradni a narratíva, miközben a játékmenet sokkal nyitottabbá válik és több opció válik elérhetővé a játékos számára. Ha pedig már a Naughty Dogot említettem: a stúdió korábbi játékához, a The Last of Us-hoz hasonlóan itt is négy évszakra van bontva a történet, így összesen az egy teljes évet ölel fel Artyom és társainak utazása. Minden évszakhoz tartozik néhány lineáris szakasz és egy-egy open world, ami pedig érdekes, hogy maguk az open worldök is tartalmaznak ilyen-olyan elkerített szakaszokat (bunkereket, épületeket), melyek felfedezésekor szintén úgy érezhetjük magunkat, mintha egy fókuszáltabb lineáris részen haladnánk végig.

Túlélni az ismeretlenben

A Metro Exodus-nak a központi alappilléreit a következő elemek képezik: felfedezés, összecsapások, valamint túlélés. Ezek az elemek pedig tökéletes harmóniában vannak egymással. Nyersanyagokat kell gyűjtenünk ahhoz, hogy a túléléshez nélkülözhetetlen eszközöket tudjunk készíteni magunknak. Mindehhez azonban elengedhetetlen a felfedezés, amely pedig nagyon jutalmazó erejű tud lenni, minél többfelé merészkedünk el, annál több és értékesebb zsákmány ütheti a markunkat – sokszor értékes fegyverfejlesztések, sőt, akár ruhafejlesztések is. Az utunk azonban nem lesz veszélyektől mentes, mert különböző banditák, útonállók és szektások mellett a vadon rémségeivel is szembe kell majd néznünk.

Feltéve, ha úgy játszunk. Ugyanis bizonyos frakciókkal szemben van lehetőség a diplomatikus fellépésre, ezzel elkerülve mindennemű fegyveres konfrontációt. Persze mutánsokkal és vadakkal nehezen fogunk szóba elegyedni, de érdemi és teljesen kivitelezhető opció a lopakodás is, amely viszont az állatvilág számos tagja ellen is kiválóan működik.

Mindezeket pedig, tehát a felfedezést, a harcokat és a túlélésért zajló küzdelmet egy nagyon erős narratív kapocs köti össze. Nincsenek érdektelen, semmitmondó küldetések, minden helynek megvan a maga kis története a világban, ennek következtében folyamatosan azt érezzük majd, hogy egy élő és lélegző világ részesei vagyunk – már amennyire élő lehet még egy atomkatasztrófától sújtott föld.

A játékos keze pedig nincs megfogva, ugyanis a Metro Exodus tiszteli az intelligenciánkat. Kapunk egy térképet, esetleg valami minimális iránymutatást, onnantól pedig teljesen ránk van bízva, mit hogyan oldunk meg, hasonlóan a The Legend of Zelda: Breath of the Wildhoz.

Egy epikus kaland

Kimondottan nehéz úgy beszélni a történetről, hogy szeretném annak minden fordulatát meghagyni a játékosoknak. Spoiler nélkül csak annyit merek mondani, hogy sokkal nagyobb az a világ, mint amit a hőseink és mi is megismerhettünk az előző részek folytán. Ahogy számukra is utunk minden állomása egy újabb meglepetést tartogat a moszkvai alagutakban töltött hosszú idő után, úgy szeretném azt, ha a szereplőkkel azonos élményben lenne részetek. Legyen csak minden meglepetés számotokra is.

Annyit viszont elárulhatok, hogy a sztori ismételten remek és olyan erős fordulatokat tartogat itt-ott, hogy néhol majd kiestem az adrenalintól túlpörögve a székemből. A karakterek jól megírtak, szerethetők, a régmúlt időkből fennmaradt irományok, naplók pedig kifejezetten érdekesek, elszomorítók és szívfacsarók néha, hiszen bepillantást engednek azok életébe, akik a háború kitörése idején éltek… s haltak meg.

A játék egészének szerves részét képezi a narratíva, rengeteg a dialógus egy konzisztensen erős színvonalon, valamint a különböző helyszínek már önmagukban is egy-egy kis történetet mesélnek el mindössze a vizualitásukkal.

Új sztenderd technikai fronton

A 4A Games ezúttal sem hazudtolta meg magát és ismét kitolták a határokat minden platformon technikai téren – különösen PC-n. Persze még a régi GSC-s időkből tudjuk, hogy ezek a fejlesztők igencsak megbecsülik a PC-s közösséget és a PC-t, mint platformot, hiszen minden egyes alkalommal igyekeztek eddig padlóra fektetni a legdurvább gaming PC-ket is a jövőbe mutató grafikai megoldásaikkal.

Ez viszont most olyan szintet ért el, hogy leesett az állam. Egész egyszerűen döbbenetes, lehengerlő és jóformán leírhatatlan az a vizualitás, amit a Metro Exodus nyújt maximális grafikai beállítások mellett PC-n (itt pedig hozzátenném, hogy a konzolos változatok is gyönyörűen festenek). Olyan szintű vizuális inger ért engem, hogy kvázi extázisba kerültem tőle. A részecskeeffektek (tűz, elektromosság, robbanások), a textúrák, a látótávolság, az időjárás effektek, a fényhatások -egyszóval minden – olyan magas szinten vannak, amire én még nem is láttam példát. Pedig fordult már meg a kezem között Uncharted 4, God of War, de játszottam PC-n Battlefield V-öt is.

Egyszerűen ki merem jelenteni, hogy a Metro Exodus a legszebb játék, amivel valaha játszottam és nem csak a példátlan technikai háttér miatt, hanem azért, mert ehhez egy elsőosztályú művészi dizájn is társul. Konkrétan folyamatosan nyomkodtam játék közben a screenshotokat és állandóan vettem fel a videókat, mert a játék minden egyes pillanata megörökítésre érdemes (már csak a fantasztikus, hatalmas beleélésre lehetőséget adó gameplay miatt is egyébként).

A hangulat bajnoka

A Metro Exodus egy közel tökéletes játék. Elképesztően be tudja vonzani az embert, mert nagyon konzisztensen, hitelesen van felépítve a veszélyekkel teli és rejtélyes világa, hibátlanul működnek egymással a különböző játékbeli mechanizmusok, a narratíva pedig szorosan köti össze ezeket, ezzel emelve egyúttal őket egy magasabb szintre. Hatalmas élvezet játszani és elmerülni benne.

Egyszerűen semmi másba nem tudok belekötni, mint néhány technikai problémába, melyek némelyike csak PC-n, némelyike konzolon is előfordul. Ezek firtatásával viszont nem szeretnélek untatni titeket, mert egyrészt nem kimondottan nyomnak a latba az összképet tekintve, másfelől meg vélhetően hamarosan javításra kerülnek.

A Metro Exodus egy kötelező játék az FPS-ek, a túlélőjátékok, illetve az erős történettel megáldott játékok rajongóinak számára.

-DaemonX-

Kiadó: Deep Silver, Spike Chunsoft, Square Enix, Microsoft

Fejlesztő: 4A Games

Stílus: FPS

Megjelenés: 2019. február 15.