Dangerous Driving: megjelenési dátumot kapott a Burnout szellemi folytatása! [VIDEO]

A veszélyes vezetés a Burnout része volt – emiatt is kifejezetten találó, hogy ezt a címet kapta angolul a franchise szellemi folytatása (ugyanis az Electronic Arts a Burnout Paradise újrakiadásán túl nem úgy tűnik, hogy érdeklődne a Burnout-feltámasztás iránt).

Még tavaly júniusban került bejelentésre a Three Fields Entertainment játéka, a Dangerous Driving. A csapatot Alex Ward és Fiona Sperry, a Burnout mögött álló Criterion alapítói hozták létre, és nem nagyon tértek el attól a stílustól – zárt pályákon való versenyzés, ami során lehetőségünk van nitrózni, kiütni ellenfeleinket, és persze a pusztítás mellett sem mehetünk el szó nélkül.

Harminc pálya, hét helyszín, sok autó, és lesz játékmód is bőven – a Takedownban ellenfeleink roncssá törése a cél, az Eliminatorban a Hegylakó után szabadon csak egy maradhat, a Road Rage-ben a cél az, hogy az utak királya legyünk, és a Heatwave versenymód is vár majd ránk. Online maximum nyorsan versenyezhetünk, offline pedig a mesterséges intelligencia ellen nyolc versenytípusban harcolhatunk. Ezek során szinteket lépünk, és így autókat és képességeket szerzünk majd.

A Dangerous Driving április 9-én érkezik PC-n az Epic Games Store-ra, PlayStation 4-re és Xbox One-ra – a két konzol erősebb kiadását (PlayStation 4, Xbox One X) támogatni fogja majd a játék. A lemezes kiadás bónuszként a csapat korábbi játékát, a Danger Zone 2-t is tartalmazza.

Új Burnout, pepitában!

Forrás: VG247

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu