FILMKRITIKA – „Vice” – ez az Alelnök című amerikai politikai filmszatíra eredeti címe, amely Dick Cheney, híres (vagy inkább „hírhedt”) amerikai politikus és George W. Bush alatt alelnök életét és politikai karrierjét mutatja be. A vice angol szó kettős jelentésű és tökéletesen eltalálta a film üzenetét: egyrészt „helyettest” jelent (egyben a „vice president”, vagyis elnökhelyettes rövidítése), másik jelentése pedig: bűn…

 

Christian Bale igazi kaméleon, ezt eddig is tudtuk, hiszen volt már szó szerint csontsovány A gépészben, izmoktól duzzadó Denevérember a Batman-sorozatban, most pedig elhízott, tokától, zsírtól, hájtól duzzadó Dick Cheney az Alelnökben. Mindenképpen el kell ismernünk elképesztő elhivatottságát, de vajon az alakítása is ott van a topon? Képes a képernyőn átlényegülni Dick Cheney-vé?

Bale IS Cheney

Jelentem: igen. „Az ördögbe is Bale! Vedd már át az Oscarodat!” – írta valaki a Youtube-on és én is úgy gondolom: bár maga a film nem érdemel Oscart, viszont Christian Bale az alakításáért igen. Bale egészen elképesztően át tud lényegülni arcmimikájában, viselkedésében, gesztusaiban egyaránt a joviális, szándékosan is belassult, halk beszédű, magát szimpatikusnak beállító korrupt politikus gazemberré, aki több tízezrek haláláért felelős és mégis a világ legnagyobb nyugalmával és képes a kis családjával elfogyasztani az ebédet, miközben ártatlanokat bombáznak halálra az ő machinációi miatt.

Pedig Dick Cheney közel sem volt entellektüel: a Yale-ből alkoholizmusa miatt kicsapott volt egyetemista számára nem akadt más lehetőség, mint hogy a villanypóznákon dolgozzon egyszerű munkás legyen, miközben a felesége mindent megtett, hogy értelmiségi pályán helytálljon. Miután felesége részeges vezetése és a rendőrőrsön eltöltött estéje után alaposan beolvas neki, Cheney (Christian Bale) megígéri, hogy megváltozik és céltudatos, sikeres ember válik belőle, különben felesége, Lynne (Amy Adams) elhagyja. Cheney a megfelelő pályát is választja: politikai karrierhez kezd, méghozzá a republikánusok oldalán.

Bale az elejétől kezdve abszolút hozza a karaktert, talán azt túlozza csak el a film, hogy mennyire elhízott volt már a kezdetektől fogva, de hát nem várhatta el senki, hogy a színész a forgatás előtt még vékony legyen, aztán a forgatás alatt hizlalja fel magát, hogy a testalkata passzoljon a szerephez.

Christian Bale a film igazi telitalálata, de ugyanilyen dicséretet érdemel a többi színész is: Sam Rockwell George W. Bush szerepében, Steve Carell, mint Donald Rumsfeld, és a férjénél valójában sokkal karizmatikusabb Lynne Cheney-ként Amy Adams. A színészekre tehát nem lehetett panasz, de mi a helyzet magával a filmmel?

Tényleg Grand Theft USA….

A kritikám alcímét abból a szempontból is választottam ki, mert a film szatirikus hangvétele sok szempontból hasonlít a Grand Theft Auto játékokéra, amely sokszor szintén ilyen stílusban mutat görbe tükröt az amerikai társadalomnak és a korrupciónak, korrupt politikusoknak, bűnözőknek. A nagy shortért (melynek szintén Christian Bale volt a főszereplője) Oscar-díjat kapott Adam McKay tényleg egy igazi politikai szatírát készített, a műfajhoz kötődő erényekkel és buktatókkal egyaránt. Időként elég sajátos jeleneteket láthatunk: bizonyos szituációk, jelenetek során (például akkor, amikor Cheney eldöntötte, hogy George W. Bush alelnöke lesz) a rendező sem tudta eldönteni, mi járhatott Cheney fejében és ahelyett, hogy „művészi szabadságot” adott volna magának, inkább egy elég fura jelenettel elütötte az egészet: Cheney és a felesége az ágyban III Richárd párbeszédeket adnak elő. Sajátos rendezői megoldás és szerintem elütött a film hangulatától, ahogy azt a tényt is kicsit „lazán” kezelte a film (bár kétségkívül felfedte róla a fátylat), hogy Dick Cheney machinációi miatt több tízezer ártatlan civil lelte halálát a kambodzsai bombázások vagy a 9/11-es repülőmerénylet utáni iraki hadműveletek során, amelyről utólag kiderült, hogy Cheney pontosan tudta, hogy Iraknak semmi köze a merényletekhez, többek között Donald Rumsfelddel (Steve Carell) együtt tervezték és kenték rá tudatosan Irakra, illetve egy iraki terrorista csoportra a merényletet, hogy az országot az USA megtámadhassa. A forgatókönyv ezt a motívumot nagyon tudatosan és világosan körvonalazva mutatja meg, viszont más olyan események, amelyek ehhez, vagy Cheney egyéb machinációhoz kötődnek, már homályosabbak.

Idősíkok közötti ugrálás is van jócskán a filmben, ami persze – művészeti eszköz – viszont ennél a filmnél néha zavaró, hogy Christian Bale barna, őszülő, illetve teljesen ősz haja alapján kell néha kikövetkeztetnünk, hogy éppen melyik korszakban járunk.

Találkozunk a történetben elég abszurd megoldásokkal is, amely belefér ugyan a szatíra műfajába, de valahogy kilóg a történet egészéből és hangulatából is. Miközben a történet éppen arról szól, hogy Cheney piszkos machinációi nyomán tízezreket küldtek halálba, utána nem tudok azon felhőtlenül nevetni, hogy a film „kikacsint” kicsit, és egy „politikai csoportterápián” magát a filmet szidják a „redneck” amerikaiak, hogy mekkora libsi hazugság az egész. Nyilván, ez az önirónia magasfoka, csak éppen hangulatilag sokszor nem passzolnak össze a filmes elemek.

Szarkazmus felsőfokon, karizma alsóhangon

Az alelnökben a legdominánsabb hangvétel és stílus a szarkazmus, amely többé-kevésbé jól működik a filmben, a forgatókönyv hézagosságát, a történeti (vagy inkább történelmi) elemek hiányosságát is időnként jól pótolja, aztán egy-két jelenetnél kicsit értetlenül csóváljuk a fejünket, amikor a túlságosan is „oldalba bökdöső”, hozzáértőknek „ráutalgató” jeleneteknél nem értjük teljesen az események láncolatát. Ez egyébként magára a rendezőre is igaz, aki időnként velünk együtt nem érti Cheney egyes döntéseit, vagy bizonyos eseményeket, a sztori pedig ettől néha sutává válik, máskor pedig arrogánssá, amikor a rendező egy Cheney-monológ során az amerikaiakat teszi felelőssé, hogy ők választották meg a Sátánt.

Az Alelnök szerintem egy kifejezetten jó film, de az említett hibái miatt, illetve egész egyszerűen amiatt a tény miatt, hogy Cheney totálisan nélkülözi a minimális karizmát is, mégsem válik igazán erőssé, kiválóvá. Hiába zseniális színész Christian Bale, mert arra is képes, hogy egy ilyen abszolút – a szó minden értelmében – „szürke eminenciást” tökéletesen alakítson, attól még maga Cheney sokáig középszerű és unalmas tahó marad és a szerepe csak akkor válik izgalmassá, amikor ő maga a húsosfazék közvetlen közelébe kerül. Talán érdemes lett volna a filmnek csak erre a történetre koncentrálnia…

-BadSector-