FILMKRITIKA – Aki hagyományos akciófilmre számít Liam Neesonnal – amolyan Elrabolva stílusban – az alaposan csalódni fog. A Dermesztő hajsza zavarba ejtő alkotás, mert kicsit Tarantinóra, a Coen-testvérek alkotásaira, vagy David Lynch filmjeire szeretne hajazni, de sajnos egyik szintjét sem éri el.

Bevallom őszintén, kicsit én másra számítottam, amikor beültem a Dermesztő hajsza sajtóvetítésére (melyet némi kavarás után a tervezetthez képest csak egy nappal később tudtam megnézni.) Liam Neeson mostanában általában hagyományos thrillerekben játszik, ahol vagy elrabolják a lányát, vagy másféle kalamajkákba kerül és ő mindig kobraszerű reflexeinek és tökéletes kiképzésének köszönhetően bánik el a profi bűnözök tömegeivel.

Hideg humor

A Dermesztő hajsza tulajdonképpen ennek a felállásnak a paródiája: Nels Coxman (Liam Neeson) egy egyszerű hókotró szakember, valahol Norvégiában él feleségével és egy szem gyermekével, Kyle-lal (Micheál Richardson), majd miután utóbbit egy ismeretlen bűnszervezet megöli, Nels bosszút esküszik. Eddig ez egy elég hagyományos bosszúállós történet, láttunk már ilyet ezerszer (Bosszúvágy-sorozat, A zsaru szava stb.), az alapvető különbség annyi, hogy a Dermesztő hajsza egy önironikus paródia szeretne lenne, a bevezetőmben említett rendezőróriások stílusához hasonló rendezésben.

Ezt eleinte csak onnan vesszük észre, hogy egy hagyományos kesergő, szomorkodó (Alain Delon például megtanult sírni A zsaru szavában) jelenet helyett, szándékosan suta jelenetek során Coxman és felesége, Grace (Laura Dern, egy igaz David Lynch sztár) szándékosan rosszul (komikusan rosszul) játssza a gyászoló szülők szerepét.

Értem én, hogy ezekkel jelenetekkel (meg általában véve a film stílusával) Hans Petter Moland rendező mit szeretett volna megvalósítani, de a megfelelő tehetség hiányában lehet, hogy nem kellett volna annyira erőltetnie ezt a műfajt. (Vagy más rendezőt kellett volna találni helyette.)

Neeson nélkül nem megy…

Félreértés ne essék: azért nem kifejezetten rossz film a Dermesztő hajsza és a fanyar, hideg humora Liam Neesonnak köszönhetően általában eléggé kacagtató és a többi színész alakítása is viszonylag korrekt, vagy bizonyos esetekben szódával elmegy. Igazából a film legnagyobb baklövése, hogy Neeson aztán jó időre háttérbe szorul, eltűnik a vászonról és nélküle a Dermesztő hajsza sokkal dermesztőbben unalmasabbá válik.

A probléma megint csak az, hogy ha már egyszer Fargo-utánérzése van a filmnek és beleerőltetek úgy egy a Fargo főszereplőjéhez némileg hasonló, női nyomozós karaktert, akkor a színésznőnek legalább Francis McDormand kaliberűnek kellene lennie és nem egy Kim Dash-féle – egyébként nagyon kedves, lelkes, és Francisnál sokkal csinosabb – szürke kisegér színésznőnek, akinél majd elalszom, amikor megszólal a filmvásznon, annyira semmilyen a színészi játéka, a karaktere és a szájába adott párbeszéde is. (Utóbbiról persze nem tehet.) Amennyiben a rendező egy hagyományos Liam Neeson akciófilmben kiegyezett volna, Dash kisasszony unalmas karaktere és alakítása sokkal kevésbé lett volna szembetűnő…

Sokat akart a szarka(zmus)…

Jobb színészekkel, ütősebb párbeszédekkel, jobb sztorival és főleg: több Liam Neesonnal a Dermesztő hajsza talán olyan lehetett volna, amilyennek az alkotók elképzelték: egy Coen-testvérek kaliberű fanyar, groteszk bűnügyi fekete komédia. A nyomok itt is megvannak és összességében egy korrekt alkotással van dolgunk, de ahhoz, hogy ez a film „klasszikus” státuszt elérje, sokkal, sokkal több tehetségre lett volna szükség…

-BadSector-