The Division 2: „más játékok küszködnek azzal, amivel mi nem!” [VIDEO]

A Ubisoft következő nagy játékáról igencsak bátor kommentekkel tálalt ki az EDGE magazinnak David Polfeldt, a The Division 2-t fejlesztő Massive Entertainment menedzseri rendezője – ebből idézett a WCCFTech.

„Ha megnézed, hogy a The Divisionből miként tanultunk, tudhatod, hogy az emberek igencsak többféleképpen játszanak, és a játék más-más szemszögeibe szeretnek bele. A The Divisiontől elvárható, hogy több ízlésnek megfeleljen, és ez sosem könnyű dolog. Hogyan hozol létre egy olyan játékot, ami mindennek kedvez? Az a válasz, hogy egy szörnyeteg játékot kell alkotnod. Úgy gondolom, hogy ez kihívás pár másik, azonos műfajú játéknak: elvárják tőled, hogy sok különböző ízlésnek és beállítottságnak kedvezz. Ez szórakoztató, de nem könnyű, és azt sem felejthetjük el, hogy a Massive már egy húsz éves stúdió, és mi nem szeretnénk a legkönnyebb kihívást. Mi a Bajnokok Ligáját szeretnénk megnyerni, és igen, ez igazán nehéz, de emiatt izgalmas ez számunkra,” mondja Polfeldt.

Arról is beszélt, hogy miként különböztethető meg a Massive a többi stúdiótól: „A Massive egy kis mértékben úgy ismert a Ubisofton belül, hogy túlzottan csőlátású, és főleg a saját dolgára koncentrál. Sok adok-kapok, beszélgetés, megosztás van a Ubisoft berkeiben, ami szerintem igazán egészséges, mert mindenütt vannak okos emberek, de általában véve arra figyelünk, hogy mi magunk mit csinálunk. Úgy gondolom, hogy a saját cuccainkat nem vetjük össze más Ubisoft játékokkal. Inkább más cégek által alkotott, általunk kedvelt játékokat nézünk meg, amikből tanulhatunk is, és amiknél szeretnénk jobbak lenni. Őszintén úgy vélem, hogy a mi referenciánk az, hogy mi a legjobb jelenleg a világon. Egy rossz héten úgy gondolhatnánk ránk, mint egy primadonnára, míg egy jó héten Steve Jobsra. A kettő között ingázunk oda-vissza.”

Megemlítette még a másik – szójátékkal élve – Masszív-projektet is, az Avatart: még 2012-ben találkozott James Cameronnal, jóval a The Division bejelentése előtt. Elárulta, hogy jó ideig bizalomépítés volt a két fél között, mielőtt megállapodtak volna. Nagy kihívásnak tekinti, hogy egy két órás film minőségét „akár 800 órányi” játékmenetbe átültethessék, ami nagy eséllyel azt jelenti, hogy az Avatar is a játék-mint-szolgáltatás (Games-as-a-Service) modellt használat, valószínűleg kötelező internetkapcsolattal.

A The Division 2 egy új trailert is kapott a sötét zónából (Dark Zone), és ha esetleg felkeltette volna a figyelmünket a játék, akkor jelenleg egy nyílt bétában fut március negyedikéig. A megjelenés tizenötödikén lesz esedékes PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re.

Forrás: WCCFTech, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu