Anthem: pénzvisszatérítésre kényszerült a Sony?

Akkora baj volna a BioWare játéka körül, hogy a digitálisan megvásárolt példányokkal kapcsolatban kénytelen a Sony pénzvisszatérítéshez folyamodni…?

Február 22-én jött ki az Anthemhez az 1.03 patch, ami a PlayStation 4-es verzió esetében elvileg csökkenti a játék hibaüzenettel való elszállását. Elvileg, ugyanis a Redditen még mindig arról van szó, hogy a teljes konzol lehal az Anthem közben, így egy kemény újraindításra kényszerülnek a játékosok. Extra poén: úgy tűnik, hogy az Xbox One-osokat is érinti a kiakadás.

Egy másik Reddit topic arról beszél, hogy a Sony (bár ezt nem nagyon szokta alkalmazni…) visszatérítette a játék árát. „A Sony tud a problémáról, és kérdés nélkül pénzvisszatérítést ajánl az Anthemmel kapcsolatban. Nekem öt percembe került az egész,” írja az egyik komment. Egy másik pedig ezt írta: „A játék nem működik PlayStation 4-en. [A Sony ügyfélszolgálata] azonnal segített. Csak meg kellett adnom néhány felhasználói fiókhoz köthető adatot, amire szükségük volt, majd visszafizették az Anthem árát.”

Másoknak nem volt ekkora szerencséje: „Megpróbáltam a Sony ügyfélszolgálatos chatjét, és nem kaptam vissza a pénzemet. Úgy tűnik, hogy ez nem működik mindenkinek,” írja az egyik illető, de másnak pedig azt ajánlotta a Sony, hogy egyszerűen ne játsszon tovább az Anthemmal.

Legutóbb ilyen kiakadósdi/visszatérítős katasztrófa 2016 nyarán volt, a No Man’s Sky esetében.

Forrás: VG247

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu