Marvel kapitány – „Tűzről pattant” szuperhősnő

FILMKRITIKA – A Marvel képregényuniverzum nevét viseli ez a karakter, mégis filmben jóval kevesebbet foglalkoztak vele, mint a többi szuperhőssel. A Marvel kapitány igazából nem is egy konkrét karakter, hanem egy „rang”: több személy is harcolt már ezekkel az átruházható képességekkel ebben a képregénysorozatban. A most készült film Carol Danvers Marvel kapitányos kalandjait mutatja be…

 

Carol Danvers eredeti figuráját és Marvel kapitánnyá alakulását alaposan átvariálták a filmhez, de őszintén szólva ebben nekem is egy kis Wikipédia segített. Igazából mindegy is: a Marvel kapitány egy hagyományos eredettörténet, érdekes nyitással, hiszen Carol a Kree nevű, (emberi külsejű) idegen faj egyik kommandós csapatának tagja és csak később döbben rá, hogy ő valójában ember. Ahogy a film során én magam is nagyjából az első harmada után döbbentem rá, hogy a Marvel kapitány tulajdonképpen jó film…

Most akkor ki kicsoda? És ki kivel van?

 

A Marvel kapitány egyik nagyobb hiányossága, hogy más Marvel-filmekkel ellentétben nem nagyon magyarázza el, hogy Kree-k tulajdonképpen kicsodák, mit akarnak a világegyetemben, vagy hogy „Marvel kapitány” (vagy inkább: kapitányok) honnan származnak. Persze, Marvel-rajongók nyilván betéve tudják, akik pedig nem, azoknak ott a Wikipédia, ha nincs idejük, vagy kedvük elolvasni a képregényeket. Kicsit azért a film elején el voltam veszve, amikor Yon-Rogg (Jude Law), Vers/Carol/leendő Marvel kapitány (Brie Larson) és kis csapatuk egy rutinküldetésnek induló akció során (meg kell menteni egy társukat) idegen lények tömegeibe botlanak.

Nem akarom lelőni a poént, hogy hogyan, de két különböző idegen lénycsoporttal is összefutnak: az egyikkel semleges, a másikkal rossz viszonyban vannak és egyáltalán nem világos, hogy mitől vannak jóban, vagy rosszban és kik ezek az idegenek egyáltalán. Azért nem írtam azt, hogy ez a film „hibája” lenne, mert igazából nem dőltem a kardomba, hogy kicsit homályosak voltak ezek a részletek, nem rontott túlzottan a film élvezeti értékén, egy elnyújtott expozíció sokkal rosszabb lett volna.

Tessék mondani: akkor ez a Föld?

 

Az már sokkal jobban zavart, hogy egyáltalán nem derült ki: a Földet miért hívják C-16-os bolygónak, (vagy ha nem a Föld az, akkor miért néz úgy ki, mint a Föld), de végül is mindegy, mert Vers eleinte ide kerül a meglehetősen hajmeresztő módon alakult küldetés után. Itt más Marvel-filmekből (például: Thor) vagy más akció-sci-fikből (pl.: Tökéletes katona) ismerős helyzettel találkozunk: a Földön ismeretlen szuperképességekkel rendelkező Vers hagyományos szembekerül a kilencvenes évek elejére jellemző társadalommal és technológiával, illetve Nick Fury-val (a megfiatalított Samuel L. Jackson alakítja), aki a korai S.H.I.E.L.D. még kezdő ügynöke. Jackson egyébként kifejezetten brillírozott ebben a filmben, megerőltetés nélkül hozhatta a saját stílusát és humorát, továbbá remek kontraszt volt a szigorúbb, időnként kicsit „karót nyelt” Marvel kapitányt alakító Brie Larson mellett.

Ha pedig Brie Larsonnál tartunk: szerintem igen jól hozta a karaktert és bár külsőleg talán nem rendelkezik azokkal az adottságokkal, amelyekkel a képregénybeli karakter, ugyanakkor ezért karakánsága, vagy máskor a sebzett, űzött, elárult helyzetben lévő figurája bőségesen kárpótol. Brie Larson talán nem annyira veszélyesen vonzó nő, mint Gal Gadot Wonder Womanként a DC univerzum filmjeiben, ugyanakkor a Marvel kapitányként mégis legalább jól alakít, mint amilyen Wonder Woman Gal Gadot.

Jó film, de azért ez nem egy „csoda”

 

Vajon akkor a Marvel kapitány is van olyan jó film, mint a Wonder Woman? Nem, sajnos azért a DC-mozihoz képest a Marvel filmje ezúttal kicsit alulmarad. Bár találunk jó pár csavart a filmben, nincs semmilyen egyéb megragadó, érdekes, vagy izgalmas motívum a filmben (mint a szerelmi szál a Wonder Womanben), amely kicsit kiemelné az egyébként mindkét szuperhősmoziban alaphangon elég sablonos történetet, vagy egyéb, különösen érdekes mellékszereplő, vagy gonosz figura. Jude Law még egész jó Yon-Rogg, de az ő alakítása sem túlzottan izgalmas. Az elmaszkírozott idegen lény, a Bren Mendelsohn által alakított, alakváltásra képes Talos is érdekes, időnként vicces karakter, illetve egy „macska” is kiemelt szerepet kap a filmben, akivel a Nick Fury-val kapcsolatos vicces jelenetek tényleg páratlanok.

Sajnos ezeket azért lerontják a meglehetősen klisés és gyengécske, időnként érzelgős, „kisgyerekes” jelenetek, amelyek mára a szuperhősfilmek rákfenéivé váltak. Az egyébként tehetséges Annette Bening is meglepően unalmas mindkét filmes szerepében és mint „Szuper Intelligencia” egyáltalán nem félelmetes, vagy talányos – amilyennek lennie kellene.

Összességében azért egy igen jó filmmel van dolgunk, de azért egy igazi Marvel, vagy szuperhős klasszikusra ne tessék számítani – ez nem a Wonder Woman-bravúr…

-BadSector-

Marvel kapitány

Rendezés - 7.2
Színészek - 7.6
Történet - 6.8
Látvány - 8.4
Hangulat - 7

7.4

Összességében azért egy igen jó filmmel van dolgunk, de azért egy igazi Marvel, vagy szuperhős klasszikusra ne tessék számítani – ez nem a Wonder Woman-bravúr…

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu