Menu

KurtzPel – Útjelzőtáblával egy egész sereg ellen

ELŐZETES – Személy szerint én nagyon válogatós vagyok anime stílusú játékok terén, mert talán az egyik legnehezebb műfajról van szó, ha azt nézem, hogy vissza kell hoznia azt az érzést amit az illető egy anime nézése során érez. Filmipar is eléggé bajlódik vele, ha csak azt nézem mennyi és mennyi adaptációt sikerült elrontaniuk így talán érezhető ennek a nehézségi foka. Nagyon ritkán azonban van alkalom rá, hogy a játékok terén tényleg sikerül elkapni azt a bizonyos hangulatot, ami az alapköve annak, hogy elérje játékos szívét és örömmel vigye végig a játék történetét miközben úgy érzi tényleg egy animét néz. Vajon a KurtzPel ezt elfogja érni?

 

KurtzPel egy anime stílusú MMO játék Grand Chase univerzumában, ahol bajtársainkkal vagy éppen ellenük teljesíthetünk küldetéseket, amit a KOG készített el nekünk, akik a Grand Chase és a Elsword Online játékot is fejlesztették. Tény, hogy nem AAA játékokról van szó és jelen helyzetben sem egy AAA játékot láthatunk a górcső alatt azonban a béta tesztem után úgy érzem megérdemel egy említést hiszen van benne bőven potenciál ahhoz, hogy egy sikeres játék lehessen mire kijön a teljes verzió a KOG műhelyéből.

Átvezető videók külön készítültek

Béta során már van lehetőségünk betekintést nyerni egy bevezető videóba és pár átvezető videót is kapunk, ami szerintem azért érdemel megemlítést, mert rendesen igényesen megrajzolták és animálva konkrétan egy animét kapunk játékba burkolva. Szerintem ez kifejezetten remek húzás volt a készítőktől azért pedig külön plusz pont amiért igényesen megalkoták az animáció és nem a játék motorjában használták fel végig a karaktereket nevetséges átvezetésekhez (Igaz Jump Force?)

Béta az béta tehát semmi sem tökéletes

A felállás a következő, ha PvE akkor van a Capture The Flag és a DeathMatch, illetve Concquest, amiben kettő a kettő ellen meccsben mutathatjuk meg tudásunkat és azt, hogy mennyire vagyunk csapatjátékosok. Cserében kaphatunk kozmetikumokat, illetve különböző fegyvereket.

Mivel a játék jelenleg Béta fázisban van, ezért az összes fegyver azonos sebzésekkel rendelkezik jelenleg. Ha pedig PvP módban szeretnénk menni, akkor jelenleg ketten kell legyőzni egy Boss karaktert, ami úgyszintén tárgyakat dobhat nekünk, ha éppen szerencsések vagyunk.

Ezekkel az alapkoncepciókkal szerintem semmi baj nincs, azonban a Kasztok közötti erőviszonyok sajnos nagyon unbalancedre sikerültek, így tanácsként annyi tudok ajánlani nem most érdemes PvP harcra szánni magunkat. Persze ne felejtsük el a játék még fejlesztés alatt van, így szinte biztosra mondhatom, hogy javítani fogják ezt a részét idővel.

Ami számomra nagyon meglepő volt, hogy a történetet csak egyedül lehet játszani tehát nincs lehetőség arra, hogy barátokkal közösen végig lehessen vinni a játék történetét. Szerintem ez óriási hiba a játék szempontjából így remélem figyelnek majd a visszajelzésekre és lehetőséget kapunk későbbiekben arra, hogy barátunkkal karöltve szerezzük meg a dicsőséget.

Történet maga nem egy Evangelion azonban van benne lehetőség.

„Ez a világ hazugságokra épül… Mindenkinek meg kell tanulnia az igazságot.”
Ősi KurtzPelek, a múlt legendás hősei, az istenek tornyában börtönbe kerültek a nagy változás idején, amit egy gonosz istenség okozott. Azonban még 400 év börtönbüntetésük után is az ősi KurtzPelek leszármazottjaikon keresztül élnek. Létrehoztak egy Chase nevű KurtzPel szervezetet, hogy megakadályozzák az elnyomó Szent Bellatos Birodalmat.
Most, a Chase új tagjának, a játékosoknak harcolniuk kell a Bellatos hadsereggel, és meg kell akadályozniuk, hogy elterjesszék vallási dogmájukat.

Ezáltal a Chase új tagjainak tehát a játékosoknak a feladata, hogy megküzdjenek Bellatos hadseregével és megakadályozzák, hogy elterjesszék a vallási dogmájukat.

Harcrendszer és a felszerelés

Szerintem ezt nagyon jól eltalálták úgyszintén a játékban. Lényegében a karakterünkkel tudunk váltogatni a fegyverek között persze nem ez a pláne benne, hanem a fegyver által változik a Karmánk is, ami jelen esetben a kasztot jelenti.

Jelenleg öt fegyver típus található a játékban, mindegyikhez kapcsolódik egy-egy Karma, amik a következők:

-Longbow (Dance of Wind)

-Greatsword (Sword of Talaimh)

-Staff (Diabolic Witch)

-Dual Swords (Dual Souls)

-Gauntlets (Blazin Fist

Lényegében így megmenekülünk attól a rémálomtól, hogy ha új kasztot szeretnénk, akkor új karaktert is kell készíteni hozzá, illetve a harcokat is nagyon érdekessé teheti hiszen harc közben is válthatunk.

Minden Karma képességeket tartalmazz, így itt is jelen vannak alap képességek és persze az Ultimate képesség, ami egy animáció kíséretén belül megy végbe. Azonban arra érdemes figyelni, hogy mikor mit használunk, mert amint váltunk egy másik fegyverre az addig összegyűjtött pontok az Ultimate képességre nullázódnak.

A fegyvereket és a képességeket természetesen fejleszthetjük, amiket a bázison találhatunk meg azonban érdemes itt is óvatosan bánni a pontokkal mert, ha fejlesztünk egy fegyvert és ez által új képességet kapunk, azt csak az adott fegyverrel érhetjük el.  Így, ha kapunk például egy jobb kardot, akkor kénytelen leszünk azt is fejleszteni, hogy elérje az új képességét.

Kozmetika és Humor

Kozmetika terén nagyon széles a választék jelenleg béta fázisban és minden ingyen volt. A tipikus humor se maradt el a játékból, ezért lesz lehetőségünk lecserélni szeretett karunkat akár egy útjelző táblára, vagy ha úgy gondoljuk, hogy ide Rocky kellene akkor igen, felhúzhatunk két szép nagy bokszkesztyűt, hogy aztán móresre tanítsuk az ellenfelet vele.

Persze a cicafülektől kezdve az iskoláslány egyenruháig bármi megtalálható, ami szerintem mindig feldobja egy picit a játékmenet hangulatát. Azért azt nem felejtem el megemlíteni, hogy vannak olyan kinézetek is, amik nagyon vagányan néznek ki, tehát nem kell félni annak sem, ha valaki nem szereti humorosra venni a stílust egy ilyen játékban. Humorra kicsit vissza térve muszáj megemlítenem, hogy a párbeszédekben, illetve az animációk során is találkozhatunk majd a tipikus anime stílusú poénokkal, ami szerintem ismét csak megdobja a játék hangulatát.

Karakterkészítés egyszerű, de nagyszerű

Mikor elkezdjük a játékot első sorban egy karaktert kell készítenünk. Itt a fejlesztők mindenre gondoltak szinte, tehát bizonyos kereten belül kellően egyedivé tudjuk tenni a karakterünket és igen, a mellek és fenék beállítására is kellő figyelmet szenteltek ahogyan azt egy anime stílusú játékban elvárható.

A leírásokat is szerintem teljesen jól készítették el, hiszen kellő információt biztosít arról, hogy még is milyen karaktert fogunk irányítani és maga az egész kezelőfelület gyermeki egyszerűséggel használható, ami igaz egyébként a játékban lévő rendszerre is.

Érdemes szembe szállni Bellatos hadseregével?

Ha olyan személy vagy, aki szereti az animéket az MMO műfajt és szeretne gyors harcokban részt venni mind ezt megfűszerezve egy kis humorral, akkor nyugodtan ajánlani tudom, hogy a következő nyílt bétán (ha lesz) tegyél egy próbát vele.

Természetesen azok se féljenek tőle, akik nem rajong az animékért, mert maga a játék mechanikája is letudja kötni az embert.

Ez nem az a játék jelen státuszában, amivel 10-15 órákat fogsz játszani egyhuzamban kellően tökéletes arra, hogy az embert kikapcsolja pár órára és vissza szorítsa képességeivel Bellatos ádáz hadseregét.

-DcWolf-


Kiadó: KOG CO., LTD

Fejlesztő: KOG CO., LTD

Stílus: Akció, kaland

Megjelenés: NA

Spread the love

No comments

Vélemény, hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu

https://smallseotools.com/