Más is lehetett volna a God of War címe!

Cory Barlog és David Jaffe, a God of War két fontosabb alkotója felfedett egy idáig nem éppen ismert titkot a Sony egyik főbb exkluzív franchise-ával kapcsolatban.

Barlog, a tavaly áprilisban kijött PlayStation 4-exkluzív God of War rendezője a Twitteren azon röhögött, hogy Steven Spielbergtől, a projekt producerétől azt kérték még 1984-ben az öltönyös urak, hogy nevezze át a Vissza a jövőbe-t… ehhez most levegőt kell vennünk… Földönkívüli ember a Plútóról-ra. Ezen Barlog kiakadt rendesen, és majd ezután tért rá a God of Warra.

Barlog azzal viccelt, hogy a God of War eredeti címe „Dühös ember az ősi Görögországból” lett volna, ami szerinte „eredeti és tüzes” volt. (A másik opció, a „Dühös ember Spárta háborús nemzetéből” sem rossz…) Itt viszont beugrik a képbe David Jaffe, aki 2005-ben az első God of War rendezője volt a PS2-n. Ő ezt írta: „AMÚGY három cím közül kellett döntenünk: God of War, Dark Odyssey, és At The Hand Of Gods. Egyiket se tudtuk mindenkivel elfogadtatni, úgyhogy egy kalapba dobtuk a három nevet, és eldöntöttük, hogy az lesz a játék címe, amit kihúzunk. Hála Zeusznak, hogy a God of Wart húztuk ki! :)”

Szóval God of War (A háború istene), Dark Odyssey (Sötét odüsszeia), és At The Hand of Gods (Az istenek révén) – a harmadiknál azért kicsit trükkös magyarra átfordítani a címet, de egyet kell értenünk Jafféval: tényleg mázli, hogy a God of Wart húzták ki anno! A Dark Odyssey talán még elment volna címként, de az At The Hand of Gods… áh, hagyjuk…

Forrás: DualShockers

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu