Az első Assassin’s Creed női producere: Jade Raymond a Google-nél! [VIDEO]

Vajon min dolgozik majd a cégnél a szépséges játékdesigner?

Szóval van itt egy teaser videó, ami a „játékok jövőjére” próbál utalni, és benne több műfaj is felbukkan az akciójátékoktól kezdve a sporton át a fantasy-ig, ami arra utalhat, hogy a Google pletykált streamelő konzolja ezeket mind lefedheti a jövőben. (A kontrollerükről is volt már szó pár napja – ez persze változhatott azóta, még nem tudjuk…) Ez lehet a Project Yeti kódnevű bejelentésük, de a Game Developers Conference-en (ahol előadásuk magyar idő szerint este hat órakor kezdődik március 19-én – ott már volt óraátállítás, nálunk még nem…) szó eshet a műsoruk során az Assassin’s Creed: Odyssey-vel Amerikában már tesztelt Project Streamről is (Google Chrome böngészőből játszhatunk, csak egy erős internetkapcsolat kell).

Az illető, akit sikerült a csapatukhoz hívniuk, korábban az Assassin’s Creed elindulásánál bábáskodott, majd az Electronic Artsnál a Star Warsos fejlesztésekből is kivette a részét (innen októberben távozott). Jade Raymondról van szó, aki a Twitteren ezt írta: „Izgatott vagyok, hogy végre beszélhetek erről: a Google-hoz csatlakoztam alelnöki pozícióban!”

 

Még nem tudjuk pontosabban, hogy milyen feladata lesz a cégnél, de egyet biztosan kijelenthetünk: Jade Raymond leszerződtetése azt jelenti, hogy a Google komolyan gondolja a videojátékos szereplésüket.

Szóval a Google egy hét múlva valami nagy bejelentésre készülhet. Addig vágjuk a centit.

Forrás: GameSpot, GameSpot

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu