Az Elrabolt világ bogarai

MOZI HÍREK – Több mint 40 eredeti helyszín, több mint 100 beszélő szereplő: az Elrabolt világ (Captive State, hazai bemutató: március 21.) című izgalmas sci-fi nagyratörő film, de nem csak a számokban: A majmok bolygója – Lázadás-sal világhírűvé vált Rupert Wyatt rendező újragondolta az űrinváziós műfajt. A film ugyanis nem az idegenek érkezését, a Föld elfoglalását mutatja be, ahogy ebben a műfajban szokásos, hanem 9 évvel későbbre vezet: amikor már megszilárdult az új rend, a túlélő emberek élni próbálnak, új uraik pedig kényelmesen irányítanak.

– Mindig úgy gondoltam az érkezőkre, mintha darazsak lennének – mesélte újságíróknak a rendező az SXSW fesztiválon, ahol nagy sikerrel mutatták be a filmet. – A gátlástalan támadó szellemük, a közösségi érzésük miatt, ráadásul a föld alatt épített fészkeikben érzik jól magukat, és az egyén náluk habozás nélkül feláldozza magát a közösségért. Innen jutottam oda, hogy akkor a megjelenésükben is legyenek rovarszerűek. A munkamegosztás szigorú náluk: a dolgozók, a katonák a filmben is egész másmilyenek… de mindegyik változatban van valami rovarszerű… így rögtön értelmet kapott a formájuk. Ráadásul jó pár éve tudom, hogy allergiás vagyok a darázscsípésre: nálam nem volt kérdés, hogy melyik oldalon állok…

Forrás: IC Press

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu