A legendás Kaz Hirai nyugdíjba vonul 35 év után

Már tavaly áprilisban lemondott az elnökségről, most viszont végképp nyugdíjba vonul a Sony nagy veteránja.

Az 58 éves CEO bejelentette, hogy 35 év után nyugdíjba vonul, bár állítása szerint továbbra is a cég menedzsmentjében marad tanácsadói szerepkörben, de ezt most már otthonról, nyugdíjazva végzi majd.

A veterán vezért egyébként egészen pontosan június 18-tól nyugdíjazzák, és egyébként most tudtuk meg, hogy ő maga végig úgy gondolta, hogy csak addig marad állományban, ameddig segíti az új vezérigazgatót, Kenichiro Yoshida-t a könnyed átállásban, illetve megismerteti őt a munkamódszerekkel, valamint a menedzsmenttel. Állítólag ezen már túl estek, így június 18-tól végleg otthagyja a Sony-t, ahol nem kevesebb, mint 35 esztendőt töltötte. Hirai nagyon büszke arra, amit ez idő alatt elértek és egészen biztos benne, hogy a helyére kerülő Yoshida vezetése alatt további lehetőségek és távlatok nyílnak majd meg a Sony előtt.

Az idén 58. életévét betöltő Kazuoi Hirai bizony elképesztően régóta dolgozik már a Sony-nál. Az első időszakban a Sony Music Entertainment Japan marketinges részlegéhez került, majd, miután igencsak otthonosan mozgott Amerikában (lévén gyerek és kamaszkorában az édesapjával elég sokszor jártak Kaliforniába, New Yorkba, és Torontóba is), rövidesen a Sony New Yorki központhoz került, hogy a japán zenészek tengerentúli karrierjét építgesse.

1995-ben aztán a Sony az akkor formálódó Sony Computer Entertainmenthez vette fel a tehetséges szakembert vezető munkakörben. 1997-ben jelentek meg az első címek, amelyek már neki is köszönhetők, innét pedig szinte nem volt megállás.

Hirai egyébként állítólag sosem volt túlzottan ambiciózus, így korábban ő maga sem számított rá, hogy 2006-ban, a PlayStation 3 nem túl jól sikerült premierét követően, amikor Ken Kutaragi távozott az elnöki székből, Hirait kérték fel a helyére. 2012 környékén aztán már túllépett a videojátékos ágazaton, és a teljes Sony vezérigazgatója pozícióba került egészen tavaly április elsejéig, amikor is bejelentette, hogy ebben a pozícióban már nem kíván tovább tevékenykedni.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu