Rövidesen érkezik a boltokba a GeForce GTX 1650!

TECH HÍREK – Az új Turing alapú kártya a belépő alapszintet célozza meg és ha minden jól alakul, akkor akár el is terjedhet, mint középkategóriás kártya.

Korábban már hallottunk a rövidesen megjelenő, továbbra is a Turing architektúrára épülő kártyáról, és nagyon úgy néz ki, volt is ezeknek valóságalapja. A GeForce GTX 1650 sima verziója egészen konkrétan április 22-én kerül majd a boltokba – nyilván boltok között lehetnek eltérések. Tegyük hozzá, hogy ez a dátum a Nvidia partnereitől származik, és nem magától az NVIDIA-tól. Arra is lehet számítani, hogy a későbbiekben egy Ti kiadás is a boltokba kerül, az ár még nem ismert.

Az új grafikus kártya elvileg a 12 nanométeres TU117-es GPU-ra fog épülni. A magszám ugyan még nem ismert (bár 768 CUDA magról suttognak), de több mint valószínű, hogy többet találunk majd a kártyában, mint az a 2 GB-os GTX 1050 esetében (amely az elődje volt), és a memória is a duplája lesz: 2 GB helyett 4 GB GDDR5-ös RAM található majd az új kártyában, minden bizonnyal 128 bites busszal megtámogatva.

Egyébként a Final Fantasy XV benchmark online adatbázisában is megtalálják már a friss GTX-et, egészen pontosan az 1080p High Quality, illetve az 1440p Lite Quality táblázatában. Ha hiszünk ennek a mérőprogramnak, akkor az 1650-es teljesítménye FullHD felbontásban nagyjából az RX 570 és a kicsit megnyirbált (2048 stream processzoros) RX 580 közé kerül.

2560 x 1440-ben már jelentősen csökken a sebesség: az RX 580 helyett a GTX 1050 Ti-vel, valamint a GTX 960-nal van egálban a kártya, és egy hangyányival rosszabb, mint a Radeon HD 7900, vagy a Radeon Pro Vega 20 teljesítménye. Természetesen ez csupán egy teszt a sokból, de legalább már van valamilyen támpont az új kártya ereje tekintetében.

Ahogy az a grafikonokból is látjuk, a GTX 1650-et 1080p-s játékra szánták, de ez abszolút várható volt. A megcélzott fogyasztói ár 200 dollár körül van (előzetes infomorzsák alapján 180 dollára számíthatunk), ami nagyon fontos része a piacnak, lévén az ebben a sávban található, középkategóriás videokártyákat viszik, mint a cukrot. Igaz, még akad néhány tisztázatlan kérdés a kártyával kapcsolatban, de ezekre április 22 után már minden bizonnyal választ kapunk…

Forrás: Notebookcheck.net

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu